Kultúra

Carol, A dán lány és egy transznemű énekes – LMBT jelöltek az Oscaron

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tegnap hozta nyilvánosságra a jelöltek listáját; a 88. Oscar-díjátadót február 28-án tartják majd, ahol többek között a magyar Saul fia is esélyes a legjobb idegennyelvű film díjára.  

Carol-Danish-Girl

Örömteli hír, hogy számos LMBT vonatkozású jelölttel találkozhatunk az Akadémia listájában. Az igaz történet alapján, Patricia Highsmith regényéből készült Carol 8 jelöléssel összesítésben a harmadik legesélyesebb film A visszatérő, Mad Max és a Mentőexpedíció mögött. Cate Blanchett harmadik Oscar-díját gyűjtheti be a legjobb színésznő kategóriában, Rooney Marának pedig ez a második jelölése. Emellett a film forgatókönyvíróját, a leszbikus Phyllis Nagyot is jelölték.

A ’60-as években játszódó leszbikus dráma mellett az első nemmegerősítő műtéten átesett transznemű nő, Lili Elbe története is magával ragadta a filmes főmuftikat: A dán lány négy kategóriában kaphat arany szobrocskát. A főszerepet játszó Eddie Redmayne már standard szereplője a gáláknak, partnere, Alicia Vikander pályája azonban még csak most kezd felfelé ívelni. A két főszereplő kiváló színészi játéka mellett a legjobb jelmez kategóriájában is megérdemelten kapna díjat a film.

További LMBT jelölteket találhatunk a legjobb eredeti dal kategóriájában, ahol Lady Gaga és Sam Smith mellett a transznemű Antony Hegarty is feltűnik. Sam Smith-t természetesen a James Bond-franchise legújabb darabjához írt “Writing’s On The Wall”-ért djízhatják, Gaga pedig a The Hunting Ground című, az amerikai egyetemeken történt nemi erőszakos esetekről forgatott dokumentumfilmhez készített egy számot “Till It Happens To You” címmel. Antony Hegartyt és együttesét a Racing Extinction című dokuhoz komponált “Manta Ray”-ért jelölték a díjra: a kihalófélben lévő fajokról szóló filmet széles körben elismerték a kritikusok.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb