Kultúra

Előzetest kapott a leszbikus pompomlányokról szóló dráma

Május 31-én mutatják be a Backspot című filmet, amelyben egy céltudatos pompomlánynak (Devery Jacobs) extrém elvárásokkal kell megküzdenie, amikor őt és barátnőjét beválasztják egy elit szurkolócsapatba.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált dráma a pompomlányok világát övező sekélyes csillogás és a fiatal sportolók hamis mosolya mögé fókuszál, hogy ambícióikkal együtt a szorongásaikat is megmutassa. A nyaktörő mutatványokhoz szédületes ügyesség és erőnlét szükséges, és a film forgatókönyvírói ebbe a világba helyezik karaktereiket, akik valójában még nem teljesen felnőttek. Akik lehet, hogy szuperhősökként dobják magukat a levegőbe, de egy rossz mozdulat és a földre zuhannak – miközben ugyanolyan bizonytalanságokkal és kihívásokkal küzdenek, mint bármelyik más kortársuk.

A film főhőse Riley, aki nem engedheti meg magának, hogy ezt a bizonyos rossz mozdulatot megtegye. Egyébként is maximalista, így különösen erős nyomás alatt találja magát, amikor ő és barátnője (Kudakwashe Rutendo) bekerülnek egy elit csapatba. Egy kőkemény edző (Evan Rachel Wood) és az asszisztense (Thomas Antony Olajide) alaposan próbára teszi őket, miközben Riley szorongása egyre fokozódik. A nyomasztó közegben egyre biztosabb, hogy valami törni fog, de hogy ez fizikai vagy érzelmi sérülés lesz-e, azt csak találgatni lehet.

A filmet három produkciós csapat, köztük Elliot Page saját cége jegyzi, aki egyben a film egyik producere is. A május végi dátum amerikai mozis bemutató jelent, arról egyelőre nincs hír, hogy a Backspot mikor lesz streamingen itthonról is elérhető.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin