Itthon

Bújj elő idén még valakinek!

10 civil szervezet intéz közös felhívásában üzeni a magyarországi LMBTQI személyeknek, bújjanak elő október 11-én még egy embernek! Október 11-e ugyanis a Nemzetközi Előbújás Napja.

Mindannyian szeretnénk szabadon, önmagunkként élni” – olvasható a felhívásban, amely felhívja rá a figyelmet, hogy a coming out a magyarországi LMBTQI embereknek még nem magától értetődő. „Egy olyan társadalomban élünk, ahol elvárás, hogy ellenkező nemű párunk legyen, magunk pedig a születési nemünkkel azonosítsuk, ahol az LMBTQI embereket nem illetik meg ugyanazok a jogok, mint a társadalom többi tagját. Egyre gyakrabban bélyegzik meg őket a politika szereplői, ezzel a társadalmi kirekesztést, hátrányos megkülönböztetést, sőt a zaklatást is szaporítva.

 

Fotó: Háttér Társaság Facebook-oldala

 

Pedig az ember szexuális irányultsága, nemi identitása és nemi jellege is olyan természetes tulajdonság, amit nem lehet megváltoztatni. És LMBTQI emberként is ugyanolyan varázslatos megfogni a párunk kezét, megélni, kik is vagyunk valójában és mások előtt nyíltan vállalni az identitásunkat.

Együtt tehetünk azért, hogy egy fokkal elfogadóbb világban éljünk: a kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek, akiknek van LMBTQI ismerősük, sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak. Ezért idén arra bátorítunk titeket, hogy bújjatok elé még valakinek!

Régóta halogatod, hogy a szüleidnek bemutasd a párodat? Itt az ideje, hogy a távolabbi rokonság is az igazi nevedet használja? A jófej szaktársadnak már majdnem előbújtál, csak az utolsó pillanatban inkább elfogyott a bátorságod? A kollégádról tudod, hogy támogató, de még nem merted beavatni? Ragadd meg most az alkalmat arra, hogy megoszd velük, ki is vagy te!

A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy osszuk meg előbújásunk történetét a közösségi médiában a #nemvagyegyedül hashtaggel, hogy kétség se férjen ahhoz: mi is a társadalom egy fontos részét képezzük, és szeretnek és elfogadnak bennünket.

Akik támogatóként vagy LMBTQI emberként szeretnék jelezni a környezetükben lévő LMBTQI embereknek, hogy nekik bátran és biztonsággal előbújhatnak, azokat pedig bátorítanak rá, hogy viseljenek október 11-én szivárványos kitűzőt, táskát, sálat, cipőfűzőt, vagy bármilyen szivárványos apróságot, és üzenjék így a világnak: velem bárki félelem nélkül beszélhet a szexuális orientációjáról vagy a nemi identitásáról.

Leszbikus, meleg, biszexuális és queer emberként itt találsz útmutatót és inspirációt az előbújáshoz: https://elobujas.hu/
Transz és nembináris személyeknek pedig itt: https://transvanilla.hu/transz-coming-out

Szervezők: Amnesty International Magyarország, Budapest Pride, Háttér Társaság, Labrisz Leszbikus Egyesület, Magyar Helsinki Bizottság, Magyar LMBT Szövetség, Prizma Transznemű Közösség, Szimpozion Egyesület, Szivárványcsaládokért Alapítvány, TASZ, Transvanilla Transznemű Egyesület

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin