Életem talán eddigi legfurcsábban megszervezett útja és a véletlenek – amik szerintem nincsenek – érdekes találkozásából született ez az összesen négynapos kiruccanás a világ másik felére, Szingapúrba. Igen, már az is furcsán hangzik, hogy képes voltam négy nap miatt átrepülni Délkelet-Ázsiába, ráadásul igazából egy sportesemény miatt utaztam ilyen messzire. Viszont örök életre szóló élményt jelentett.
Már több mint két éve szerettem volna eljutni Szingapúrba, de eddig nem sikerült megszerveznem az utat. Tavaly év végén aztán megláttam, hogy lesz ez a bizonyos sportesemény. Egészen addig gondolkodtam, amíg egy ismerősöm – akit tavaly ismertem meg a Taiwan Pride-on – nem írt nekem Facebookon, hogy a pasijával átköltöztek Ausztráliából Szingapúrba, és ha van kedvem, akkor látogassam meg őket. A sztori folytatását innen már mindenki kitalálhatja: lefoglaltam a repülőjegyet, regisztráltam az eseményre, és minden eddiginél izgatottabban vártam a szingapúri utamat.
Szingapúrt, az ázsiai törpe városállamot, amelynek lakossága megközelíti a 6 millió főt, a világ egyik leggazdagabb és legdrágább államaként tartják számon. Az országban egyetlen évszak van, egész évben trópusi nyár tombol. Nappal általában 32-34 fok körüli hőmérséklet és igen magas páratartalom vár minket, míg éjszaka kellemes 27-29 fokig kúszik le a hőmérő higanyszála, amelyet csak a lágyan fújó szél tud kellemesebbé tenni. Az első kérdéseim között volt, hogy melyik arrafelé az esős évszak, amire azt a választ kaptam, hogy olyan nagyon nincs, de talán a november-január közötti időszak a csapadékosabb. Erre másnap délután olyan mértékben elázva érkeztem meg a randimra, mint életemben még soha. Tehát rögtön megtapasztalhattam, milyen is egy szingapúri esős nap.
Mivel késő délután érkeztem meg Szingapúrba, ezért először leginkább az ország esti arcával találkoztam, és egyből vacsorafelfedező útra indultam a Little India nevű városrészben. Az elsősorban tamil kulturális jegyeket hordozó negyedben koncentrálódott egykor a mai Szingapúr lakosságának 9%-át kitevő indiai közösség. Az alacsony, színes kis épületek tipikusan különféle indiai árukat kínáló üzleteknek adnak otthont, de természetesen ebben a negyedben találhatóak a különféle indiai piacok is. Azt hiszem, itt mindent megtalálunk, ami erre a kontinensnyi országra és portékáira jellemző.
Másnap elhatároztam, hogy ellátogatok Szingapúr leghíresebb helyére, a Marina Bay-hez, és ezzel indítom a felfedezőtúrámat – már csak azért is, mert a szombati sporteseménynek is a Marina Bay Sands adott otthont, és előtte fel akartam fedezni a környéket. Mivel a telefonom szerint tömegközlekedéssel 20 perc alatt jutottam volna el a célpontig, míg gyalog ez 34 perc volt, ezért úgy gondoltam, hogy megküzdve a hőséggel, a gyaloglást választom. Kiváló döntés volt. Egyrészt a sétám során nagyon sok gyönyörű és érdekes épülettel találkoztam, másrészt meglepődve tapasztaltam, hogy ilyen rendezett és tiszta várost még eddig nem láttam életem során. Az pedig nagyon meglepett, hogy Szingapúr mennyire zöld város, a széles sugárutak ellenére mindenhol tele fákkal, növényekkel, ami miatt egy percig se volt nyomasztó nagyvárosi érzésem.
Az utamat egy spontán designertúrával indítottam, ugyanis az utcán sétálva fedeztem fel a Singapore Design Centert, ahova rögtön betévedtem hűsölni és szétnézni kicsit. Az alsó szinten néhány exkluzív shop várt, míg az első emeletem a most 50 éves szingapúri design-kiállítást néztem meg, hogy ezután felfrissülve folytassam a túrámat.
Amikor már közelebbről láttam a Marina Bay Sands épületét, megálltam egy pillanatra és csak néztem, mert nem hittem el, hogy ott vagyok. Furcsa volt az érzés, hiszen az elmúlt években már több különleges épületet láttam és jártam több nagyobb ázsiai metropoliszban, de megérkezve ide felért egy beteljesült álommal. Percekig sétáltam a kikötőben és csodáltam – meg persze fotóztam – a környező épületeket különböző szögből, majd elindultam a hídon a Marina Bay felé. Első meglepetésemre egy óriási bevásárlóközpontba érkeztem, ahonnan a felső teraszon át vezetett tovább az utam a szállodába, ahonnan egy rövid sétát követően eljutottam az „édenkertbe”, a 101 hektáron elterülő kertbe, a Gardens by the Bay-be. Ebben a csodálatos parkban rengeteg növény és mesterséges tavak kaptak helyet, és természetesen itt találhatóak a „szuperfák”, vagy közismertebb nevükön az Avatar-fák. A 18 mesterséges szuperfa 25-50 méteres magasságával egy igazi csodának számít. Két szuperfát híddal kötöttek össze, amelyre az 5 szingapúri dolláros (kb. 1060 HUF) belépő megváltását követően felmehetünk, hogy a magasból csodáljuk a várost. Aki pedig még ennél is nagyobb élményre vágyik, annak az egyik fa tetején található rooftop bárt ajánlom. A parkba egyébként nemcsak nappal, de este is érdemes ellátogatni, amikor csodálatos éjszakai fényben úsznak ezek a fák. Ugyanitt találunk még két óriási üvegházat, ahova a világ minden pontjáról több mit 220 ezer növényt gyűjtöttek össze. Első nap sajnos nem jutottam fel az imént említett hídra, mert már nagyon lógott az eső lába, de egy cseppet se bántam, hogy másnap is vissza kellett jönnöm erre a csodálatos helyre.
Szingapúrban három nemzet negyedét érdemes meglátogatni, amelyből az indiait már első estémen kipipáltam. Az előző napi esős délutánt egy fülledt délelőtt követte, amelyet megint egy rövidebb sétával nyitottam az arab negyedben. Ennek a városrésznek három fő nevezetessége a Szultán-mecset, aztán az Istana kampong glam, Hussein Shah szultán hivatalos rezidenciája, és az Arab utca. Ez a negyed kereskedelmi központja is, tele üzletekkel, éttermekkel. Színes, alacsony kis házak, üzletek, és éttermek tarkítják az utcát. Nem csupán a nagy meleg miatt, de sokat nem időztem ezen a környéken, és inkább siettem vissza a Marina Bay-hez, hogy mielőbb átsétálhassak a hídon.
Azt már korábban említettem, hogy Szingapúrt a világ legdrágább országaként tartják számon, ez viszont egyáltalán nem igaz az étkezésre, továbbá a tömegközlekedésre sem. A reptérre megérkezve érdemes rögtön kiváltani a helyi tömegközlekedési kártyát és ezt feltölteni. A turistakártyának én személy szerint nem sok értelmét láttam, főleg, hogy sok helyre gyalog mentem. Egy utazás mindössze 80 centbe (170 HUF) kerül, ha pedig csak ún. single ticketet veszünk, akkor ennek a duplájába, vagyis még így is a budapesti tömegközlekedési jegy ára alatt utazhatunk. A színvonalat pedig sajnos nem tudom összehasonlítani ilyen könnyen, mert fényévekben mérhető a különbség, természetesen az ázsiai ország javára.
Az étkezést tekintve, hallgatva a helyiekre, több helyen is kipróbáltam az ún. food courtokban lévő kifőzdéket, ahol tényleg fillérekért, 5-6 dollárért (1100-1300 HUF) kapunk egy főételt. Ugyanez egy bevásárlóközponti helyen már 12-14 dollár között mozog.
Annak ellenére, hogy milyen modern városról beszélünk, a készpénz még mindig nagyobb úr a bankkártyával szemben. Az viszont számomra nagyon meglepő volt, hogy szalvétát szinte sehol nem adnak, és nem is tudtam kérni; maximum pár helyen lehet nedves törlőkendőt vásárolni plusz összegért. Mint utólag megtudtam, a szalvéta egyáltalán nem divat Szingapúrban, ezért mindenki hord magánál szalvétát vagy nedves törlőkendőt, amit étkezés után tud használni.
Péntek este úgy döntöttem, hogy felfedezem a város meleg életét, és ellátogattam a Chinatownban található Tantric bárba. A város egyetlen klasszikus melegbárja hangulatos kis terasszal és tágas belső térrel, zenével vár minket minden este. A bár belső részében egy mini tánctéren szórakozhatunk, de el is vonulhatunk beszélgetni, romantikázni újdonsült randipartnerünkkel a kis eldugott, beeső boxokba. Az alkoholért igen borsos árat kérnek Szingapúrban, a Tantric-ban egy long drinkért 17 dollárt (3.600 HUF) fizettem.
Ha pedig úgy döntünk, hogy az éjszakát tovább folytatnánk és táncolni szeretnénk, akkor a szomszédos Taboo szórakozóhely táncterét javaslom nektek.
Természetesen a szingapúri meleg éjszaka egyáltalán nem hasonlítható össze egy nyugat-európai meleg partival, de a forró hangulat és a jobbnál jobb pasik itt is abszolút garantáltak. Ha pedig a sárga randiapplikációra tévednétek, ne lepődjetek meg, hogy perceken belül fel akar majd robbanni a kezetekben a telefon a kapott üzenetmennyiségtől. Szerintem ennyi üzenetet 2-3 perc leforgása alatt még sosem kaptam, mint amikor itt megnyitottam az appot.
Az utolsó napomat a szuvenírek beszerzésével töltöttem, és visszalátogattam nappal is Chinatownba, hogy egyrészt megnézzem a város kínai negyedét, és ezzel a három híres negyed közül az utolsót is kipipálhassam a sorban, másrészt, hogy a hagyományos és kötelező csecsebecséket – hűtőmágnes és társai – jóárasítva be tudjam szerezni. A Little India és az Arabic Street negyedekkel ellentétben talán a Chinatown volt az a hely, ami a leginkább tetszett és közelebb állt hozzám, és talán itt is sétáltam a legszívesebben és töltöttem el több időt.
Ez a négy nap nagyon tartalmasan és izgalmasan telt számomra, és most éreztem talán igazán először, hogy nem akarok visszamenni Európába, hanem Szingapúrban szeretnék maradni. Ez a város lett az, ami a legközelebb került hozzám és nagyon könnyen és gyorsan tolta az eddigi favoritomat, Sanghajt és Tajpejt egyel hátrébb a ranglétrán. Még annak ellenére is, hogy itt tilos rágógumizni.
Erdei Zsolt
Kövessétek BoyOnGo útjait az Instagramon is! @boyongohu
