Ezt a cikket ne olvasd el, ha el úgy érzed, nem vagy képes kellő nyitottsággal elfogadni azt, hogy valaki valamit máshogy csinál. Ne olvasd el, ha nem vagy felkészülve a szexualitás néha valóban megdöbbentő oldalaira. Abban az esetben se olvasd el, ha önkényes sokkolódásra vágysz és megbotránkoztatásra. De akkor se, ha félsz bármilyen pici sokktól vagy felháborodástól. Ha pedig mégis elolvasod, egyet ígérhetünk: nem kell félni, nem fog fájni.
Mint az már az első részből is kiderült, az SM világa sokkal összetettebb, mint azt összes fenntartásunkkal és sztereotípiánkkal gondolnánk. Míg az első részben leginkább a lelki oldallal foglalkoztunk, a második részben a szexuális oldalt vizsgáljuk meg.
Bár most csak egy emberrel beszélgettem, Krisztiánnal, Magyarország egyik legnagyobb SM-mesterével, az előző részben több embernél is problémába ütköztem, mikor megpróbáltam megtudni, honnan kezdődik az SM. Mikor válunk el a klasszikus szextől és mikortól mondhatjuk azt, hogy az SM mezsgyéjén táncolunk, esetleg már benne is vagyunk. Ám ahogy egyre inkább fedeztem fel ezt a világot mesélőin keresztül, egyre világosabbá vált, hogy a kérdés ennél is árnyaltabb. Egyrészt nincsenek határok, másrészt magában az SM-ben is vannak szintek. Míg valaki csak az alapokig merészkedik el és határozott nemet mond bármilyen durvább részre, van, akinél határ a csillagos ég.
De honnan is tudhatjuk, hol a határ és pontosan mi az? Míg a lightosabb SM-szexben nem mindenképpen szükséges bármilyen kellék használata, könnyen juthatnánk arra a következtetésre, hogy ezt a bizonyos mezsgyét éppen a kellékek határozzák meg. Ám erről szó sincs. Az igazi határ nem más, mint a fájdalom: „A határ valahol ott van, mikor a fájdalom továbblép a kéjes fájdalomba és ennek az ingernek is a határai mutatkoznak, de még élvezhető.” Hogy mikor lépi át ezt a határt, az a domináns fél felelőssége: „Itt az aktív félen múlik, mennyire tud a határon táncolni, hogy a partner ne billenjen ki. Nyílván határt szab az, amit a passzív nem szeretne.”
A fájdalom mint bűvös határ elismerése már csak azért is furcsa, mivel a hétköznapokban az SM-kultúrát alapvetően összekötjük a fájdalommal. Azonnal egy morbid kép ugrik be, amiben egy bőrruhás alak addig üti a másikat, míg az nem üvölt a fájdalomtól. Holott egyrészt nem része mindenképpen a szexuális aktusnak, másrészt annak is lehet több fajtája.
Néha a klasszikus szex is lehet fájdalmas, melynek átélése sok esetben okoz gyönyört egy hétköznapi érdeklődésű embernek is. Sokak számára éppen az a vonzó, ahogy ezt a fájdalmat szép lassan feldolgozzák és átértékelve már kellemes, izgató érzésként kezelik. Valaki számára például erről szól az anális szex is: „Egy élesebb, érdekesebb érzést kiváltó folyamatot az agyunk jónak könyvel el és orgazmusunk lehet tőle. Az anális szexnél ott a záróizom feszülése, ami ezt okozhatja.” Ez a fájdalom elhanyagolható, ahogy elhanyagolható lehet még az a fájdalom is, mely már egy kimondott SM-szexben történik, vagyis egy olyan aktusban, ahol egyértelműen ki van osztva, hogy ki a domináns és ki az alattvaló. Egy kikötözés vagy egy büntetésként használt elfenekelés, amely nem hagy nyomot az emberen, csak pillanatnyi fájdalmat okoz.
Ezenfelül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az SM-kultúrában milyen fontossággal bír a pszichológia, aminek ugyanolyan súlya van, mint magának a fizikai aktusnak. A másik feletti uralkodás, a másik kiszolgálása, az alattvaló teljes megadása a domináns fél irányába nagy súllyal bír, és ha a játékban ezek a szerepek betöltődnek, már nem biztos, hogy szükség van viaszra vagy kötélre. A kiszolgáltatottság és az uralkodás játsszák a főszerepet.
A legjobb példa arra, hogy nem jár mindenképpen fájdalommal az SM, a cum control. Itt a kikötözött egyén péniszét folyamatosan izgatják, ám nem hagyják elélvezni: „Az ingerek fokozódnak, egy csúcs közeli pontban összeérnek, de visszafojtódnak, mígnem szinte hozzáérés nélkül sül el az illető.” Cum control lehet az is, ha nem kötözzük ki a másikat, csupán ujjbegyünkkel ingereljük az orgazmusig. Itt szó sincs semmilyen fájdalomról, ám az alá- és fölérendelt viszony megvan. Az alárendelt nem tehet semmit, a fölérendelt pedig totális uralkodó a folyamatban.
Persze fontos, hogy ne legyünk álszentek – hiszen nem véletlen, hogy az SM-ről olyan dolgok is eszünkbe jutnak, mint a különböző piszkos játékok, amikben az alanyok különböző – néha folyékony, néha bizony szilárdabb – testnedveikkel játszanak, de vannak ennél távolibb dolgok is, mint a tűk használata, a másik szájának betömése egy izzadt alsónadrággal vagy akár az elektroszex. Ezek, bár távol állnak az alap SM-szextől, vitathatatlanul részei annak.
Itt persze már mindenképpen szerepet játszanak az eszközök is, melyeknél az elővigyázatosság és a fokozatosság alapvető fontosságú: „Az eszközökkel történő szadizásnál is fontos mindig a legenyhébb fokozaton kezdés és lassan kell felfelé haladni, hogy amit használunk, lássuk annak kiváltott hatását és aszerint menni vele tovább vagy abbahagyni.”
Az SM-eszközök közül sem elképzelhetetlenül durva mindegyik. Míg egy hereprés például ijesztőnek hathat, addig egy péniszpumpa némileg kevésbé horrorisztikus találmány, hiszen távoli rokona, a fleshjack már elterjedt szexuális segédeszköz. Valahova bedugni azt a bizonyosat kevésbé rémisztő dolog, mint összepréselni a golyókat.
Persze rendkívül relatív, hogy kinek mi az igazán durva, kinél mi veri le a biztosítékot. De hol van alapvetően ez a legfelső határ? Itt erősen kettéválik az út. A kérdést értelmezhetjük úgy is, hogy mi a határa a szexnek, mi az a technika, az az eszköz, ahol például már könnyen véget érhet az aktus: „Ilyen lehet az elektroszex, amikor a partner le van kötözve, csak én vezérlem a programozható dobozt és már olyan szintre viszi az elsülés közeli állapotot, hogy a partner beleremeg és egy nagyon magas pontnál elélvezteti. Itt csak az elektródák dolgoztak rajta, kéz nem ért a testhez.”
Ám értelmezhetjük a kérdés úgy is, hogy hol van az a lélektani határ, ahol már valóban durva, erős idegzetet igénylő dolgok történnek. Valahol ott, ahol már nem a kéjes fájdalomról van szó – hanem a szenvedésről. Ám még ez a határ is némileg relatív. Valaki számára nagyobb megrázkódtatás jelent a CBT, a pénisz és a herék kínzása, ahol az egyszerű elszorítástól vagy szoros kötözéstől sokkal durvábbá fajulhat a játék, mint akár egy rúgás vagy az előbb már tárgyalt elektromosság használata.
Van, amikor pedig vér is folyik. Minden bizonnyal ez lehet sokak számára a leginkább ijesztő tényező. Itt már odáig is eljuthat a játék, hogy egy sterilizált hústűt szúrnak a herébe, ami még kap egy krokodilcsipeszt is. Itt már persze egészen más fájdalomról és sérülésekről beszélünk, a tű helyén vér folyhat, aztán pedig heg is kialakul, határozottan hosszabb mementóként az aktusról, mint egy klasszikus összegyűrt zsebkendő. Ám a bajok egy olyan profi, mint Krisztián kezében elkerülhetőek: „Úgy kell ezt végig csinálni, hogy a megfelelő elkötés megtörténjen és a szúrás ne érjen eret. Akkor a vérzés és a seb nagyon minimálisra szorítható.”
Talán ez a példa a legjobb bizonyíték arra, hogy valóban nincs olyan kategória, ami csúcspont, az SM maximuma lehetne. Hiszen témát és eszközt könnyen lehet egymásra halmozni és vegyíteni egymással. Amíg ez bárkinek bármilyen élvezettel jár, addig beszélünk SM-ről. Ha a dolog szenvedéssel jár bármelyik fél számára is, a játéknak vége. És itt van az a bizonyos végső határ, amit keresünk.
Az ilyen játékoknál kiemelkedően fontos az, hogy a domináns miként irányítja a fájdalmat: „Két dolgot kell egy CBT játék előtt tudni: hogy a partner a hirtelen vagy az egyenletes fájdalmat szereti-e. Ha a hosszan elnyúló fokozódót, ott a tű nem biztos, hogy jó, sőt totál véget vethet az egésznek. Megfigyeléseim szerint a tűk esetében az előkészület alatt partnerben gyűlik az adrenalin, majd a tű bemenetelekor ez az adrenalinlufi kipukkan és eloszlik.”
Maradt még egy esetleges tetőfok, ami az abszolút maximum lehet sokak számára. Ezek a piszkos játékok. Bát a játék a vizelettel ma már sokak alapvető szexuális életéhez tartozik, a scat, ahol már a széklettel játszanak az egyének, még az SM kultúrájában is az egyik legdurvább, legmegosztóbb véglet.
Érdemes tisztázni még egy alapvető sztereotípiát és félreértést: az, aki az SM-szex híve, nem csak az SM-szexben hisz. A klasszikus nemi aktus ugyanúgy élete része, és mint azt az előző részből megtudhattuk, egy párkapcsolatban sokszor már csak az marad meg: „Aki belekóstol a keményebb szexbe, ne felejtse el a teste a simogatást, az érzéki csókokat, érintéseket. Megeshet, hogy az ember átesik a ló túloldalára és ha egy romantikus találkája van, a teste úgy fog viselkedni, mint egy érő tininek, mindenre csiklandós lesz.”
Ahogy pedig magát a kultúrát is sokan félreértik, és természetesen annak szereplőit is. Azt hiszik legtöbbjükről, hogy vérszomjas szörnyek vagy olyan emberek, akik képtelenek normális kapcsolatra, hiszen egyszerűen nincs szívük. Holott van. Csak más az ízlésük. És ha a meleg társadalom felháborodva teszi fel a kérdést, hogy miért nem mindegy a többi embernek az, hogy mit csinálunk a négy fal között, akkor sokunknak miért nem mindegy, hogy más mit csinál?
Érdekes és lelkileg furcsán megterhelő volt ez az utazás az SM világában, melyben nagyobb szerepet játszik a pszichológia, mint bármikor gondolhattuk és mely mélyebb, sokszínűbb, mint azt gondolhattuk volna egy bizonyos könyv és bizonyos film után. Előítéletekből mindig van elég, megértésből kevésbé. Bár sok képnél, sok sztorinál engem is rázott a hideg és sokszor éreztem, hogy el akarok távolodni ettől a témától és le akarom tenni, mégis örülök ennek az útnak, hiszen bemutatott egy szadistának vélt világot, amiben üdvözítően sok volt az intelligencia, és ami megint csak példázta azt, hogy az ember furcsább és összetettebb teremtmény, mint gondolnánk. Köszönöm minden alanyomnak, hogy szánt rám időt és válaszolt a kérdéseimre. És köszönöm azoknak is, akik sokszor a gyakorlatban akarták megmutatni, hogyan is működik ez. Biztosan ezek lettek volna életem legkülönösebb randijai.
Kárász Sámuel
