Az elmúlt évek talán legveszélyesebb melegellenes törvényét fogadták el idén Ugandában, ami életfogytiglani börtönbüntetést ír elő a két azonos nemű személy közötti szexuális kapcsolatért és halálbüntetést a „súlyos homoszexualitásért”. Ez utóbbi kategóriába sorolják többek között a „visszaesőket”, a homoszexualitásért korábban már elítélt személyek által elkövetett újabb azonos nemű cselekedeteket.
A világ egyik legszegényebb államában, az ultrakonzervatív prédikátorok befolyása alá került közép-afrikai országban folyik a világon az LMBTQ közösség legbizarrabb üldözése. A nyomtatott Humen Magazin lapjain még 2015-ben beszélgettünk egy ugandai fiatalemberrel arról, hogy milyen volt az országban melegként felnőni. Tom akkor arról beszélt, hogy bár az LMBTQ közösség helyzete Ugandában sosem volt rózsás, a helyzet 2009-ben még rosszabb lett. A törvényhozás ekkor kezdett vitázni egy lehetséges melegellenes törvényről. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy ezzel szabadjára engedték a tömegek indulatait, akik a nyomorúságos életkörülmények, a bizonytalan megélhetés okozta dühöt valakin mindenképp le akarták vezetni, a törvény életbe lépésével pedig a céltábla egyértelműen kirajzolódott.
Ez a helyzet a korábbinál még szigorúbb új törvény idei elfogadásával újra megismétlődik, a Human Rights Awareness and Promotion Forum (HRAPF) nevű ugandai emberi jogi szervezet jelentése szerint riasztó módon újra megugrott az afrikai országban az LMBTQ közösség elleni erőszak.
Helyi vezető politikusok – köztük az ország etikáért és közerkölcsért felelős korábbi minisztere vagy épp a hadsereg jelenlegi vezetője – rendre azzal takaróznak, hogy a homoszexualitás egy nyugati jelenség, nincs gyökere az afrikai kultúrában, és LMBTQ embernek lenni ellentétes minden hagyományos afrikai értékkel és hittel.
Az ilyen kijelentéseket úgy teszik magabiztosan, hogy 130 éve épp egy biszexuális király védte a mai Ugandát a gyarmatosítóktól.
A 15. század elején jött létre a legnagyobb ősi ugandai királyság, amely a fénykorát a 18-19. században élte. A Buganda nevű állam Kelet-Afrika legnagyobb birodalmának számított, és hatását jól jelzi, hogy az angol gyarmatosítók a későbbi gyarmati területet, a mai Ugandát róla nevezték el.
Apja halála után került a trónra II. Mwanga 1884-ben egy olyan korban, ahol a hagyományoknak megfelelően a helyi királyok abszolút végrehajtói, törvényhozói, igazságszolgáltatási, katonai, sőt gazdasági hatalommal rendelkeztek. Egy király szó szerint élet és halál ura volt ekkor, az alattvalóktól a feltétel nélküli engedelmesség volt az egyetlen elfogadható.
II. Mwanga ilyen körülmények között találta magát királyként alig 16 évesen. Az országot egyre nagyobb kihívások érték, folyamatosan hatoltak be az országba a keresztény misszionáriusok, miközben az európai gyarmatbirodalmak is egyre terjeszkedtek. Apja, I. Muteesa még kijátszotta egymás ellen a katolikusokat, a protestánsokat és a muszlimokat, Mwanga azonban egyre inkább úgy vélte, uralmára a legnagyobb fenyegetést a keresztény misszionáriusok jelentik. Nemcsak kiutasította őket, de halálbüntetés terhe mellett megparancsolta, hogy a kereszténységre áttért helyiek hagyják el a hitüket.
A királyt aggasztotta a kereszténység növekvő befolyása és a hagyományos törzsfőnököktől eltérő új tisztviselői réteg felemelkedése, akik műveltek, vallásos beállítottságúak voltak, és meg akarták reformálni a társadalmat. A szomszédos Tanzánia területének német annektálása további riadalmat váltott ki az udvarban. Egy évvel azután, hogy király lett, meggyilkoltatta az országba érkező kijelölt anglikán püspököt, James Hanningtont a keleti határon. Ezzel azt az üzenetet akarta küldeni a briteknek, hogy nem kívánja, hogy betörjenek Ugandába, ugyanakkor a püspök meggyilkolását az a mítosz is okozhatta, miszerint a királyságot elpusztító ellenségek keletről jönnek.
A fiatal király számára újabb megaláztatást jelentett, hogy bár 17 felesége volt (az apjának még 85), háremében a kereszténységre áttért, nemesi származású fiatal férfi apródok ellenálltak a szexuális közeledésének. Márpedig az afrikai hagyományok szerint a király volt a hatalom és a tekintély központja, aki tetszése szerint rendelkezhetett bármelyik élettel. Hallatlan dolognak számított, hogy egyszerű alattvalók visszautasítsák a király kívánságait.
Az ilyen jellegű nagypolitikai és magánéleti tapasztalatok után a még mindig csak 18 éves uralkodó eltökélte, hogy megszabadítja királyságát az új vallástól és a követőitől. 1886 májusában felszólította az udvarához tartozó keresztényeket, válasszanak az új hitük és a királyságának való teljes engedelmesség között.
A hagyomány szerint 45 keresztény ment így a halálba, 1886 júniusában élve megégettek a katolikus hitre áttért férfiak közül huszonkettőt, akiket később ugandai mártírok néven szentté avatott a Vatikán. A kivégzettek között volt két keresztény udvari méltóság is, Joseph Mukasa Balikuddembe és Charles Lwanga, akik többször szembeszálltak a királlyal, és megmentették a rájuk bízott fiatal nemeseket a Mwanga általi szexuális kizsákmányolástól.
A kivégzések és a király folyamatos ellenállása lépésre kényszerítette a briteket, akik a lázadó keresztény és muszlim csoportokat támogatva Mwanga féltestvérét ültették a trónra 1888-ban. Az új uralkodó egy hónapig húzta, a két lázadó csoport összeveszett és az új királyt megölték, és máris egy másik testvér követte. Eközben Mwanga elmenekült és egy merészet lépett: tárgyalásokba kezdett a britekkel, és miután a javukra lemondott némi szuverenitásáról, 1889-ben gyorsan eltávolították az új királyt és II. Mwanga visszatérhetett a trónjára.
1890-ben szerződést írt alá, amely bizonyos bevételi, kereskedelmi és igazságszolgáltatási hatásköröket átruházott a Brit Kelet-Afrikai Társaságra, majd ezek a hatáskörök 1893-ban átkerültek a brit koronához.
1894-ben a király már azt volt kénytelen elfogadni, hogy Buganda brit protektorátus legyen. Ennek következtében 1897-ben gyarmatellenes háborút hirdetett a britek ellen, támadást indított, de vereséget szenvedett. Német Kelet-Afrikába (a mai Tanzániába) menekült, ahol letartóztatták a gyarmati hatóságok. Bár távollétében lemondatták a trónjáról, nem adta fel: megszökött a fogságból, visszatért a hazájába, és egy forradalmi hadsereget szervezve eltökélte, felszabadítja Bugandát a gyarmati uralom alól.
Harca azonban elbukott, 1898-ban végső vereséget szenvedett. Elfogták, megkínozták, majd 1899-ben a Seychelle-szigetekre száműzték. Erőszakkal megkeresztelték, az anglikán egyházba kényszerítették, és a keresztségben a Danieri (Dániel) nevet kapta.
Élete hátralévő részét a távoli száműzetésben töltötte. Gyűlölte a briteket, amiért leigázták a népét, híveit arra buzdította, hogy folytassák a harcot a gyarmati uralom ellen. 35 éves korában a Seychelle-szigeteken halt meg 1903. május 8-án, a brit katonák kínzása és az éhezés következtében. Földi maradványait 1910. augusztus 2-án szállították hazájában és ott temették el.
A király 2023 elején került újra az érdeklődés középpontjába, amikor a helyi közösségi médiában egy ugandai fiatal fiú rácsodálkozott Mwanga személyére. A virális videó pedig felkeltette mind az idősebb ugandaiak figyelmét, akik ismerték már Mwanga örökségét, és a fiatalabb generációkét, akik korábban nem is tudtak róla.
