Kultúra

A teázó agglegény története – Férfiak Thomas Lipton életében

Sir Thomas Lipton portréja 1909-ből, ismeretlen fényképész fotója / forrás: Wikipédia

A népszerű teamárkáról ismert üzletember, Sir Thomas Johnstone Lipton 1848. május 10-én született a skóciai Glasgow-ban szegény szülők gyermekeként, akik Írországból menekültek el az éhínség elől. A család nagyon nyomorúságos körülmények között élt, kevés jövedelemmel rendelkeztek. Egyedül Thomas maradt életben a Lipton szülők gyermekei közül.

A kis Tommy egy utcai fiúbanda tagja lett. Akkoriban gyakori volt, hogy ezek a bandák összeverekedtek egymással, így a fiúk gyakran töltöttek hosszabb-rövidebb időt rendőrőrsökön. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Thomas tizenhárom évesen otthagyta az iskolát; dolgoznia kellett, hogy szüleinek segítsen. Lipton 1864-ben egy Glasgow és Belfast között közlekedő gőzhajón vállalt állást, és az ott összegyűjtött jövedelmének köszönhetően eljuthatott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol öt éven át dolgozott farmokon, dohány- és rizsültetvényeken, élelmiszerboltokban. Nem szégyellte a munkát, keményen dolgozott, figyelt és tanult.

Miután visszatért Glasgow-ba, úgy döntött, hogy a kereskedelemben szerzett tapasztalatait először szüleinek boltjában kamatoztatja: figyelemfelhívó kirakatot rendezett be, reklámozta a kiskereskedésüket, ügyelt arra, hogy a keresletnek megfelelő kínálat álljon a vevők rendelkezésére, de árult ritkaságnak számító termékeket is. Mindent bevetett azért, hogy a vásárlókat a boltjukba csalogassa. Mivel Lipton ügyes üzletembernek bizonyult, így hamar bővíthette bolthálózatát, egész Nagy-Britanniában terjeszkedhetett már.

Az 1880-as években csökkent a tea ára, amely addig eléggé drága volt. A kereslet a termék iránt viszont nőtt, így Lipton úgy döntött, hogy teaültetvényeket vásárol, és tea forgalmazásával foglalkozik. Srí Lankáról importálták a teát (megkerülve a közvetítőket), amelyet Nagy Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban dobtak piacra. Liptonnak többé nem voltak anyagi gondjai. Viktória királynő is Lipton teáit fogyasztotta, talán ennek is köszönhető, hogy az uralkodó lovaggá ütötte az üzletembert. A papírfilter alkalmazásával pedig csak még elterjedtebbé váltak a teái.

Lipton támogatta a sportokat, rajongott a vitorlázásért, versenyeken is indult. Hobbijának köszönhetően kötött barátságot több angol főúri család tagjával, valamint a későbbi VII. Eduárd és V. György királlyal is. Lipton hajóit az I. világháborúban is felhasználták karitatív feladatokban. Az önkéntesség, a szegények támogatása és a filantróp magatartás egyébként is fontos volt az üzletember életében. Egy skót szabadkőműves páholynak is tagja volt.

Thomas Lipton magánélete érdekesen alakult. A sikeres és gazdag üzletember jó partinak számított, így sok hölgy csalódott, amikor az üzletember kikosarazta őket. Lipton rendszeresen elhárította a házassággal kapcsolatos felvetéseket arra hivatkozva, hogy az édesanyjánál egyik nő sem lehet jobb. Lipton kerülte a nők társaságát, soha nem volt kapcsolata nőkkel, de még a házában sem voltak női alkalmazottak.

Ugyanakkor az is igaz, hogy Lipton gyakran eléggé nőies férfiként élte mindennapjait. Az életrajzírói szerint a saját neméhez vonzódott (ezt egyébként a kortársai valószínűleg tudták róla, és el is fogadták), amit az is igazolhat, hogy Lipton harminc évig élt együtt egyik bolti alkalmazottjával, William Love-val. Miután különváltak, Liptonnak újabb férfiakkal lett kapcsolata.

Thomas Lipton 1931. október 2-án hunyt el, a szülei sírjában helyezték örök nyugalomra. Vagyonának nagy részét Glasgow városára hagyta, ahol ma is megtekinthetők az üzletember személyes tárgyai, trófeái. Habár örökösök nem voltak, a Lipton márka több mint száz év után is fennmaradt és sikeres, azaz Thomas Lipton kitartása példa lehet mindenki számára.

Molnár Zoltán

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin