Hírek

Betiltották a pride-ot a világ egyik legnagyobb városában

Most szombaton került volna megrendezésre az indiai Mumbaiban a Queer Azaadi Mumbai Pride 2020, azonban a közel 20 millió lakosú város rendőrsége egy váratlannal döntéssel betiltotta azt.

Az azaadi szó jelentése hindi és urdu nyelveken egyaránt szabadság és a pride felvonulás az elmúlt években maga is ennek kifejezője volt. Egy hatalmas, zenés, ünneplő tömeg vonulása a Mumbai utcáin.

 

Korábbi Mumbai Pride

 

A rendőrség egyelőre nem adott hivatalos magyarázatot a betiltás melletti döntésére, a források java azonban egyetért abban, hogy nem homofób indíték áll mögötte, hanem politikai.

Indiában jelenleg rendkívül nagy a feszültség a december közepén hatályba lépett új állampolgársági törvény miatt, amely megkönnyíti a bevándorlást azoknak a hindu, keresztény, buddhista, szikh, zoroasztriánus és dzsanista menekülteknek, akik igazolni tudják, hogy 2015 előtt vallási üldöztetés miatt érkeztek az országba.

Az ország muszlim lakosai szerint a törvény nyilvánvaló célja, hogy az ország legkeletibb és legnyugatibb részeibe, ahol a legtöbb muszlim él, több hindut telepítsen, és a javukra billentse az ország kényes vallási egyensúlyát. Azóta tüntetések, zavargások, terrorcselekmények jelezték országszerte, hogy milyen feszültségeket szított az új törvény.

Feltételezhető, hogy a rendőrség és mögötte a városi vezetés attól tartó, a pride felvonulás is könnyen tüntetésbe, de akár erőszakba is torkollhat.

Jogaink és szabadságunk nem feláldozható. A csend a legnagyobb erőszak. Ki kell állni. Beszélni kell.” – tiltakoznak helyi LMBTQ-aktivisták. A szervezők folyamatosan kapcsolatban vannak a rendőrséggel és ha minden jól megy bár a felvonulást nem, az egyéb rendezvényeket azonban megtarthatják.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin