Hírek

Bejelentette eljegyzését Jake Gyllenhaal és Tom Holland

Sajnos rossz hírrel kell szolgálnunk azoknak, akiknek felcsillant a szeme a hír hallatán, ugyanis a két színész csupán szoros baráti kötelékről mesélt, miután részt vettek a chicagói Comic Conon.

„Tom egyenesen imádnivaló. Mindent megtesz azért, hogy a legjobbat hozza ki Pókemberből. Tudja jól, mekkora nyomás nehezedik rá, és tudja, hogy az emberek mennyire szeretik ezt a karaktert, és éppen ezért tesz bele mindent fizikailag, érzelmileg és mentálisan a szerepbe. Ha jól emlékszem, csakis akkor mondhatta el magáról, hogy lazíthat, amikor megnézte a kész filmet. Sok tanácsot adott nekem, amire szükségem volt a forgatáson, és elmondta, hogy mindenki úgy érzi magát, ahogy én, amikor először elkezd egy ilyen környezetben dolgozni. Attól kezdve barátok vagyunk. Szerintem csodál engem, és én is csodálom őt. Mind a kettőnknek megvan erre a maga oka. És tudom, hogy a sajtó világában, amikor két színész egymás munkáját dicséri, és a kapcsolatukról beszélnek, nem biztos, hogy az igazságot halljuk, de én nagyon kedvelem Tomot, mint embert, és szeretek együtt lenni vele a kamerákon kívül is. Talán ez segített abban, hogy minél nagyobb összhang legyen köztünk a filmben is”

– idézte Jake Gyllenhaalt a Towleroad.

A közös képüket pedig az alábbi szöveggel posztolta: „Felejtsétek el Bieberéket… Összeházasodunk.”

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Forget the Biebers… We’re getting married ❤️💍

Jake Gyllenhaal (@jakegyllenhaal) által megosztott bejegyzés,

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin