Habár az átnevelő terápiák népszerűsége egyre inkább csökken, számos országban még ma is folynak a pácienseket mentálisan és sokszor fizikailag is embertelen hatásoknak kitevő kezelések. Mindeközben az LMBTQ társadalomnak felnőtt egy olyan generációja, mely saját bőrén tapasztalhatta meg az átnevelő terápiák kegyetlenségét.
A változásba vetett hamis hit
Hogy valójában mi Isten véleménye a homoszexualitásról, nem tudjuk. A világvallások különböző egyházai azonban helyette is állást foglalnak, és szentnek tartott könyveikben bűnként írják le az azonos neműek között fellépő érzelmi és testi kapcsolatokat. Nem meglepő, hogy a 20. század első felében egyre népszerűbbé váló átnevelő terápiák túlnyomó többségét vallási felekezetek szervezték, és az ott használt módszerek vallási gyakorlatokon alapultak. A jelen cikk előző számunkban megjelent első részében ismertetett Steven Meanley tanulmánya alapján tudjuk, hogy az átnevelő terápiákon átesők közel 40 százaléka hitalapú „kezeléseken” vesz részt, amelyeket főként a családjuk, elsősorban a szüleik nyomására kell látogatniuk. Bár a 20. század második felére egyre több szervezet fordult el az átnevelő terápiák alkalmazásától tudományos indokokra és morális aggályokra hivatkozva, a különböző vallási felekezetek körében és a mélyen vallásos családokban a mai napig komoly erőfeszítéseket tesznek a nem heteroszexuális orientáció megváltoztatására vagy elrejtésére.
A vallás megmenthet – és tönkretehet
A vallás számos élethelyzetben menedéket jelenthet számunkra, főként, ha az adott hitrendszernek szerves részét képezi az isteni gondviselésbe vetett bizalom. John Blosnich 2020-as kutatásainak eredményei alapján tudjuk, hogy a heteroszexuális keresztények között (katolikusokat és reformátusokat egyaránt számba véve) 24-37 százalékkal kisebb az öngyilkosságra való hajlam, mint az ateisták vagy agnosztikusok körében. Ez nem meglepő, hiszen egyrészt egyes tanítások szerint az öngyilkosság bűn, másrészt egy biztos hittel élő személy számára a meggyőződései valóban segíthetnek a felmerülő nehézségek átvészelésében.
Azonban, ahogy a vallások kétségkívül képesek egy személy életét teljessé tenni, ugyanúgy képesek tönkretenni és megnyomorítani. Ez különösen igaz az LMBTQ kisebbséghez tartozókra, akiket a vallások túlnyomó többsége bűnösként bélyegez meg. Steven Meanley kutatásai alapján tudjuk, hogy a nem elfogadó, főként keresztény közegben nevelkedő LMBTQ fiatalok körében sokkal nagyobb arányban alakul ki internalizált homofóbia, öngyűlölet, lelki problémák és illegális szerhasználat.
Bár eddig számos kutatás foglalkozott a vallások és a homoszexualitás kapcsolatával, 2020 decemberéig nem született olyan tanulmány, amely pontosan felmérte volna, hogy milyen gyakran merül fel az öngyilkosság gondolata olyan szexuális kisebbséghez tartozók körében, akik valamilyen vallás követőinek tartják magukat.
Az öngyűlölet számokban kifejezve
John Blosnich és kutatócsoportja összesen 40. 150 (18 és 29 év közötti) személyt vont be a felmérésbe, akik közül 2679 fő vallotta magát valamilyen szexuális kisebbséghez tartozónak. A vizsgált alanyokkal kérdőíveket töltettek ki, melyek sok egyéb mellett felmérték az egyének vallását, származását, szexuális irányultságát, iskolai végzettségét, vagy például párkapcsolati státuszát. Blosnich nem csupán a kereszténységet és annak különböző formáit vette górcső alá, hanem a judaizmust, az iszlámot, a buddhizmust és a hinduizmust is.
Sajnos a kapott eredmények felülmúlták Blosnich elképzeléseit. A szexuális kisebbségekhez tartozó személyek körében az öngyilkosság gondolata átlagosan 4,52-szer gyakoribb volt, mint a heteroszexuálisok körében. Ha pedig különböző vallások szerint csoportosították az adatokat, ennél is sokkal elkeserítőbb kép tárult eléjük. Sajnos kivétel nélkül minden vallást tekintve az LMBTQ kisebbséghez tartozók nagyobb százalékban fontolgatták már addigi életük során az öngyilkosságot, vagy a saját magukban való tudatos károkozást. Így például a katolikus egyházhoz és egyben szexuális kisebbségekhez tartozók 5,25-ször gyakrabban gondoltak öngyilkosságra, mint heteroszexuális társaik. A hindu vallást követő nem heteroszexuális személyek 9,22-ször gyakrabban fontolgatták saját életük kioltását, míg ez az érték az Utolsó Napok Szentjeinek Egyházában bizonyult a legmagasabbnak: az ide tartozó szexuális kisebbség 11,81-szer nagyobb eséllyel szenvedett öngyilkossági gondolatoktól.
Blosnich biztos abban, hogy a vallásos, többnyire elutasító közeg nagyban hozzájárul a szexuális kisebbségek lelki problémáinak kialakulásához, mivel a nem vallásos LMBTQ fiatalok között – bár szintén magasabb arányban születik meg az öngyilkosság gondolata – ez a gyakoriság csupán 2,53-szor bizonyult nagyobbnak, mint a heteroszexuálisok körében.
Az elfogadás boldoggá tesz
Amint láttuk, a heteroszexuálisok esetében a hit mérsékeli az önpusztító hajlamokat, míg a legtöbb, nyíltan LMBTQ-ellenes vallás a nem heteroszexuális embereknél pontosan az ellenkező hatást éri el. Az ok nyilvánvaló: nem szeretheted magadat, ha az istened tanításai szerint megvetendő és rossz ember vagy.
Vannak azonban egyházak, melyek nagyobb szeretettel fordulnak a szexuális kisebbségek felé. Az unitárius, valamint az univerzalizmus filozófiáját követő csoportokra hosszú évek óta úttörőként tekintenek az elfogadásra való nevelés terén. Blosnich kutatása alapján ezek az egyedüli vallásos irányzatok, melyek az LMBTQ fiatalok körében csökkentették az öngyilkosságra való hajlamot a nem vallásos csoporthoz képest; egészen pontosan nem találtak különbséget a heteroszexuálisok és a szexuális kisebbséghez tartozók között.
Ez az eredmény alátámasztja azt az elképzelést, mely szerint az LMBTQ fiatalok körében tapasztalt nagyobb öngyilkossági hajlam csupán az elutasító közeg és a sok helyen intézményesített homofóbia következménye, melyre az egyetlen megoldás a szexuális kisebbségek teljeskörű elfogadása lehet.
Blosnich tanulmányának végén ugyanerre a teljes elfogadásra buzdítja a különböző vallásokhoz tartozó egyéneket és csoportokat egyaránt – főként, ha ez egyben önmagunk elfogadását is jelenti.
Bukva Mátyás
A szerző biológus, Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola hallgatója
Ez a cikk a Humen Magazin 2021/4. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!
