Hírek

Az önazonossághoz való jog mindannyiunk érdeke

Mert nem létezik egyéni megelégedettség mások boldogságának kárára.

Alapvető igazság, hogy amikor nagyon más vagy, mint a többiek, akkor is vannak nálad „még másmilyenebbek”. Lehet valaki a saját környezetéhez képest laza szülő, mondván, az ő gyerekei akkor mennek aludni, amikor kedvük tartja, amikor összefut egy tel-avivi szülő párossal, akik simán elszívnak egy dzsointot a gyerek mellett a barátok kerti partiján, hirtelen elillan az „előny”. Lehet, hogy valaki gyerekkora óta love-hate viszonyban van az orcáját borító szeplőkkel, aztán találkozik valakivel, akinek még az ujjbegye is szeplős, és imádja minden egyes pöttyét.

Valahogy így voltam én is, amikor már kapizsgáltam, hogy meleg vagyok, és azt is értettem, hogy járatlan ösvényeken kell végigvergődnöm, ha követni akarom a boldogságom felé vezető utat – majd megtudtam, hogy nem csak leszbikusok, melegek és biszexuálisok léteznek, és küzdünk, és küszködünk, míg megértjük és megértetjük, kik is vagyunk valójában. Ott vannak a transzneműek is (akiket a laikus lazán összekever a drag queenekkel), akik nemcsak komoly lelki, de fizikai változásokon is keresztülmennek, míg igazán megérkeznek önmagukhoz, és akiknek a jogait – a teljes élethez és boldogsághoz való jogát – még többen vitatják, mint a többiekét.

 

 

Aztán tinikoromban és a húszas éveim elején, amikor elkezdtem a megboldogult Angyal, Capella, Limo és Alibi bárokban bulizni, nemcsak afféle urbánus legendaként, hanem hús-vér emberekként is megismerhettem transzszexuális embereket, és nem szégyellem beismerni, hogy eleinte pont úgy néztem rájuk, ahogyan rám a meleget sosem látott heteroszexuálisok. Pont olyan kedvesen naiv, de feltételezem, kissé idegesítő kérdéseket tettem fel, amiket ők szoktak nekem: a „mikor jöttél rá?” afféle közös halmaz, ami pedig nálunk a „ki a fiú és ki a lány?” az náluk az „ugye, nem vesztetted el az orgazmusodat?”. Hosszasan sorolhatnám a sztereotip kérdéseket, amelyeket soha nem oktalan kíváncsiság, sokkal inkább őszinte érdeklődés és érteni vágyás motivált. Ám hiába voltam már közel egy évtizede az LMBTQ szcéna aktív kalandora, szószólója és krónikása, vállaltan transzszexuális férfival nem találkoztam egészen 2009-ig, míg Tel-Avivba nem költöztem – a Közel-Kelet queer fővárosában viszont tényleg nehéz nem megismerni az LMBTQA+ mozaikszó összes betűjét képviselő szubkultúrát. Őszintén megvallom, mikor először hozott össze a sors fiúval, aki lány testbe született, kellemes bizsergést éreztem. Bár számomra a szépség sosem nem, vagy szexuális beállítottság kérdése, az esztétikumot és kisugárzást bárkiben képes vagyok értékelni és érezni. Az FTM (female to male) fiúkkal kapcsolatban hamar megértettem, hogy esetenként szexuálisan is vonzódom hozzájuk, ellentétben az MTF (male to female) lányokkal, akikkel mély beszélgetésektől őrült partikig és jelentőségteljes barátságokig bármi történhetett, sőt, szexinek is tartok közülük sokakat, viszont konkrét erotikus vágyat sosem éreztem irányukban.

Ez volt az a pont, amikor végérvényesen megértettem, hogy a legcsekélyebb kételkedésnek sincsen helye egy transznemű ember identitását illetően – evidens, hogy én homoszexuális férfiként a férfi energiára mozdulok rá, ahogyan az sem meglepő, hogy a legközelebbi barátaim nagy része nő. Így alakult ez a transzszexuális ismerőseimmel is: hiába született valaki férfi testbe, a radarom egyszerűen nem működött mellette, erőfeszítés vagy mesterkéltség nélkül nőként sorolta be a „rendszerem”, míg ha FTM férfival kerültem közelebbi kapcsolatba, cseppet sem számított, pontosan mi vagy mekkora van a nadrágjában, ahogyan az sem, hogy vannak-e hegek a mellkasán. A kémia működött, az összepillantások megteltek intimitással, és tökéletesen megsemmisült az ismeretlen iránti kíváncsiság: nem azért akartam megérinteni vagy megcsókolni, hogy megtudjam, milyen is lehet egy transzneművel, hanem mert vonzott, mint pasi. És bár a személyes tapasztalataim nélkül is pontosan ugyanúgy, teljes szívvel és lélekkel támogatnám a transzneműek ügyét – egyszerűen azért, mert nincs jogom ahhoz, hogy megkérdőjelezzem egy másik ember identitását –, azoknak a meleg férfiaknak és leszbikus nőknek, akik a serdülőkori énemhez hasonlatosan furcsállják a transzszexualitás fogalmát, őszintén ajánlom, hogy ha másképpen nincs is rá lehetőségük, legalább a weben, akár az Instagramon ismerkedjenek meg a saját ösztönös reakcióikkal.

Kicsit elmélyülve az #ftm hashtagben rengeteg olyan élettörténetbe futhatunk bele, amik segítenek megérteni mindent. Az egymás melletti „előtte-utána” fotók egyikén még egy zavarodott tekintetű, bizonytalan, és boldogtalan nőiességet kényszeresen magára erőltető, meghasonlott arc tekint kamerába, a másikon pedig már egy kiforrott, magabiztos, és békés férfi tekintete pillant a lencsébe – és természetesen ugyanezt tapasztalhatjuk fordítva az #mtf hashtaget böngészve. Felfoghatatlan számomra, hogyan is vehetnénk el bárkitől az önazonossághoz való jogát. Az, hogy Magyarország kormánya elfogadta a 33-as paragrafust, nemcsak még jobban megnehezíti a transzneműek egyébként is óriási harcokkal terhelt életét, de komoly és aggasztó kérdéseket vet fel arra vonatkozóan, mégis meddig merészkedhet el a politika egy, tíz, száz, ezer, tízezer, százezer, millió ember személyes életútjának ellehetetlenítésében. Hogyan juthattunk odáig, hogy a népakarat nevében vezetőink gátakat építenek a fejlődésünk elé – amikor a feladatuk éppen ennek az ellenkezője lenne? A kialakult helyzetben nincs más lehetőségünk, mint a saját szabályaink szerint élni, és fáradhatatlanul küzdeni azért, ami alanyi jogon járna. Amíg a jogszabályok egy szebb napon követik majd a morális értékeket, nem pedig az érdekeket, minden transznemű barátomnak üzenem: tudom, sokan érzitek úgy, hogy a világ ellenetek szervezkedik, de a világ nem egyenlő a parlamenttel, sőt, a többséggel sem. Sokan, rengetegen vagyunk, akik mindenben mellettetek állnak, és ígérjük, nem maradunk csendben.

Mindenki másnak pedig azt üzenném., hogy maradjunk meg igaz embernek. Tartsuk észben, hogy bármilyen nehézségeken megyünk is keresztül, sosem mondhatjuk: „elég nekem a magam baja”. Mert a jelenlegi áldatlan, jogfosztott szituációt éppen ez a fajta gondolkodás táplálta: túl sokan voltak, akik úgy érezték, „nagyobb problémáink vannak annál, mint hogy egy fiú lánynak érzi magát”. Nincsenek nagyobb problémáink – mert ez a közös ügyünk, és mert nem létezik egyéni megelégedettség mások boldogságának kárára.

Steiner Kristóf

Instagram: @kristofsteiner

 

hirdetés
Previous post

Tombolnak a lengyel politikusok, amiért EU-s pénzektől estek el a homofóbia miatt

Next post

Civileknek és rendőröknek tartottak képzést a pride elleni szélsőséges támadásokról