Hírek

Az indiai oktatási miniszter szerint nincsenek leszbikusok az iskolákban

Nyugat-Bengál egy 90 milliós állam India keleti részén. Az állam oktatási minisztere, Partha Chatterjee szerint az lehet, hogy az állam lakossága 90 millió, de a leszbiksok száma pontosan nulla. Az iskolákban pedig főleg nincsenek, mert a leszbikusság ellenkezik Nyugat-Bengál erkölcseivel.

 

 

Az oktatási miniszter azután szólalt meg, hogy botrány tört ki egy helyi iskolában. A társaik által leszbikussággal vádolt 10 diáklányt arra kényszerítette az igazgatónő, hogy beismerő levelet írjanak. A lányoknak el kellett ismerniük, hogy leszbikusok, majd ezt a levelet büntetésül eljuttatták a szüleikhez. Az iskola volt diákjai szerint az intézményben egyébként a „leszbikus” szót káromkodásként, a másik megalázására sűrűn használják egymásra a diákok, anélkül, hogy bármilyen köze is lenne a szó eredeti jelentéséhez. A leányiskolaként működő gimnáziumban az volt a vád a tanulók ellen, hogy túl sok időd töltöttek barátnőik társaságában – függetlenül attól, hogy egy leányiskolában nem nagyon lehet nem lányokkal lógni.

 

Partha Chatterjee, Nyugat-Bengál oktatási minisztere, valamint az állam tudományokért felelős minisztere

 

Ez nem hatotta meg az oktatási minisztert, aki egyben az állam tudományos ügyekért felelős minisztere is, és közölte, soha nem hallott arról, hogy „igazi” leszbikusok lennének az iskolákban.

„Ha ilyesmi megtörtént volna, az ellentétben állna államunk erkölcseivel.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin