Ami jóval a könyv megjelenése előtt kezdődött

Júniusban négy héten át zajlott a Könyvekkel a szivárványig! beszélgetéssorozat a szegedi Grand Caféban. A Kádár-kor áttekintése után a második alkalom témáját az a kérdés adta, hogy mit is jelent, ha azt mondjuk, Meseország mindenkié? Erről beszélgetett Rédai Dorottya, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivője, a Meseország mindenkié projekt ügyvivője, valamint Szekeres Nikoletta irodalomszervező, kritikus, ifjúságiirodalom-kutató – a kérdező pedig Veszprémi Szilveszter, az Egy meleg srác olvas blog alapítója.

Ha Magyarországon azt mondjuk, Meseország mindenkié, akkor az elmúlt öt év egyik legjelentősebb könyvének, egyúttal az egyik legmegosztóbb kiadványának a címét idézzük meg. De hogyan jutottunk idáig, az irodalomkritikának, az intézményrendszernek, vagy akár a sajtónak és a nyilvánosságnak vannak-e ebben akár mulasztásai, akár félreküldött üzenetei?
Ebből a felsorolásból kimaradt a politika, nyitja a beszélgetést Rédai Dorottya, miközben egyértelmű, hogy a politika generálta a könyvet övező megosztó hangulatot. Ettől függetlenül nem is biztos az, hogy Magyarországon a többség korábban azt gondolta volna, hogy Meseország mindenkié. A megjelenés óta eltelt időben azonban a könyv hozzájárulhatott ahhoz, hogy sokan elkezdjenek erről máshogy gondolkodni: „Akármennyire is volt a kötet körül politikai botrány, a közbeszédbe bekerültek olyan tabutémák a gyerekneveléssel kapcsolatban, amikről addig nem nagyon beszéltünk. Ez az egyik hosszú távú érdeme szerintem a könyvnek.”

Nagyon sokszor elhangzik az a mondat – ahogy öt évvel, vagy akár tíz évvel ezelőtt is –, hogy „igen, nekem vannak meleg barátaim”. Itt a meleg szót adott esetben bármi másra ki lehet cserélni, de abban a pillanatban, ha egy ilyen könyv gyerekeknek szól, az rögtön egészen más helyzetet teremt és sokkal kevésbé válik elfogadóvá a társadalom. „Azok az emberek, akik elméletben elfogadnák, hogy persze, beszéljünk erről a gyerekeinknek, beszéljünk arról, hogy vannak ilyen meg olyan emberek, ilyen családok és amolyan családok, hirtelen erre a könyvre abszolút nem elfogadóan reagáltak” – mondja Szekeres Nikoletta. „Viszont szembe kellett nézniük valamivel, amit addig le tudtak söpörni az asztalról.”

Ahogy arra moderátorként Veszprémi Szilveszter emlékeztetett, a kötet körüli zajban a laikus számára úgy tűnhetett, hogy a politikai támadás egybites reakciókból állt, miközben a könyvet mintha se az irodalomszakma, se az aktivizmus nem védte volna igazán. Az alapvető probléma Szekeres Nikoletta szerint az, hogy a jobboldali médiákon kívül nagyon keveset törődtek magával a könyvvel. Mert arról nagyon sok cikk született, hogy Dúró Dóra ledarálta, vagy amikor elindult a kötet a világsiker útján – a Meseország mindenkié ugyanis az egyik legtöbb külföldi kiadást megért magyar könyv. Amikor a kötet célkeresztbe került, akkor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) adott ki közleményt az elfogadhatatlan támadások miatt. A kötet körüli felhajtásban azonban mint könyvtárgyat jórészt érdektelenség övezte – ez pedig a könyvszakmának és a különböző médiáknak is a felelőssége, mondja az irodalomkritikus

„A mainstream irodalomkritika negatívan áll ehhez az egész kérdéshez, propagandakiadványnak, aktivista irodalomnak, nem tiszta irodalomnak tekinti, pedig lehetett volna arról írni, hogy ez a zsáner – az átírt, feminista mesék – eddig nem létezett a magyar gyerekirodalomban” – véli Rédai Dorottya, miközben a műfajnak az angolszász kultúrában elég nagy múltja van. „Sokszor az a benyomásom, hogy nagyon merev műfaji határok mentén gondolkodnak a kritikusok. Van egyfajta konzervativizmus, ami mentén hogyha valamilyen műfaji határátlépés történik, akkor az negatív megítélést kap. Helyette nagyon erős vásárlói támogatása lett a könyvnek – eddig négy kiadást ért meg, és eddig körülbelül 36 ezer példányban fogyott, ami gyerekirodalmi művek esetében egy abszolút bestseller kategória. Talán csak a Harry Potter előzte meg idáig.”

Egy pályakezdő írónak nem biztos, hogy rögtön tökéletes lesz a szövege, egy antológia összeállításánál ezért is szoktak neves írókat is beválogatni – ami marketing szempontból is hatásos. A Meseország mindenkié esetében nemcsak neves írókat kértek fel, hanem olyanokat is, akik személyesen megélték az előforduló kisebbségi élethelyzeteket, legyen az például a szivárványcsaládok helyzete. Ezért lehet problémás Szekeres Nikoletta szerint kizárólag azt sérelmezni, hogy ezek a félprofi történetek keverednek az elismert szerzők meséivel, mert az szubjektív, hogy ez egy antológia esetében zavar-e valakit vagy sem. „A magyar irodalomkritika nem hajlandó, nem akar foglalkozni olyan művekkel, sem gyerekirodalommal, sem zsánerekkel, vagy olyan hibrid műfajú könyvekkel, amik közelebb állnak a populáris irodalomhoz.”

A Meseország mindenkié azért jelent meg épp a Labrisznál, mert a kötet szerkesztője korábban nem talált kiadót hozzá. A hazai kiadók mindenhol elutasították arra hivatkozva, hogy egy LMBTQ szereplőket tartalmazó mesekönyvre itthon nem érett a társadalom. A Labrisz ekkor már tervezte egy mesekönyv összeállítását, amelyben nemcsak a queer, hanem sokféle társadalmi csoport karakterei feltűnnek, hogy ezzel az elfogadás és a sokszínűség minél jobban megjelenhessen. „Miben különbözik az, akit kirekesztünk vagy bántunk?” – idézi fel az alapkoncepciót Rédai Dorottya.

A felhívásukra közel száz pályamű érkezett be, a már felkért írókon túl ezekből választottak ki nyolc mesét – ezek azok, amiket nem már ismert, profi szerzők jegyeznek. Az önkifejezésnek, az önmegvalósításnak egy eszközeként tekintenek a Labrisznál a nem feltétlenül profi irodalomra, ezért szándékos döntés volt, hogy az antológia vegyesen tartalmaz majd különböző műveket. A könyv azonban nem önmagában létezik, egy pedagógiai program részeként hozták létre. „Foglalkozástervek készültek, pedagógusokat képezünk a mesék emberi jogi nevelésre való felhasználására, saját honlapot hoztunk erre létre pedagógiai anyagokkal, gyerekeknek szánt quizekkel.”

Ahogy azt a beszélgetés résztvevői felidézték, az elkészült könyvnek zárt ajtók mögött, nem meghirdetett eseményként zajlott a hivatalos bemutatója, mert szélsőséges csoportok évek óta figyelik a Labrisz tevékenységét. Korábbi könyvüknek a bemutatóján például két alkalommal is botrányt okoztak a szélsőségesek, ezekből rendőrségi ügy is lett. Ezek miatt aztán amikor a Margó Fesztiválon később volt még egy, már nyilvános könyvbemutató, hosszan mérlegelniük kellett, hogy a potenciális veszély mellett ezt merjék-e vállalni. „Ezt a kiadó nem tudja irányítani. Nem az ő dolga, hogy figyeljetek már oda a hírekre, ezekre a problémákra. De ugyanez a közömbösség és közöny tapasztalható más esetekben is az elmúlt években” – mondja Szekeres Nikoletta arra a kérdésre, hogy miért nem ütötte meg a média ingerküszöbét az, hogy fizikai veszélybe kerülhetnek ma Magyarországon egy könyvbemutató résztvevői.

„Megkérdeztem egy lengyel és egy szlovén jó barátomat, hogy náluk mi a helyzet. És a politika részvétele a lényeges. Amikor az előző jobboldali kormányzat volt a lengyeleknél, akkor félelem volt, eltussolás, nem beszélés. Aztán náluk változott a helyzet. Van egy könyv, a címe Kim jest ślimak Sam?, iszonyú cuki történet egy csigáról. Ő Sam, aki – mint minden csiga – kétnemű. Megy az erdőben, vándorol, találkozik mindenféle izgalmas arccal, érdekes családokkal. A könyv 2015-ben jelent meg, óriási botrány volt náluk is. De változtak a dolgok, most már az Egyenlőségi Minisztérium új vezetője támogatja azokat az iskolákat, ahol foglalkoznak a kisebbségi csoportok helyzetével. Nem tudjuk elképzelni, hogy ez mennyire más helyzet, mint ami nálunk van. Azt látom a lengyel és a szlovén ismerőseim válaszaiból is, hogy akkor is küzdöttek, akkor is adtak ki a kiadók pár könyvet – például a Meseország lengyel fordítását. Ezzel szemben nálunk hány könyv van? De érdekes vitatéma lehet például mondjuk a Vagánybagoly, amiben megjelenik egy meleg házaspár. Sok értelmiségi ember is azt mondja itthon, hogy nem kellenek külön LMBTQ témájú könyvek, hanem csak úgy jelenjenek meg a történetekben egy szálként. Mára elképesztő a távolság a szlovénekhez és a lengyelekhez képest, és ez a politika hibája. Egyúttal felelőssége az értelmiségnek, hogy ezt hagyta.”

Rédai Dorottya ezt azzal egészíti ki, hogy „amikor Dúró Dóra ledarálta a könyvet, akkor hirtelen megjelent nálunk a kormányközeli és a független média. Rengeteg megkeresést kaptunk, de nem az érdekelte őket, hogy az első könyvbemutatót miért kellett zárt körben tartanunk. A »Dúró Dóra ledarálta« volt a lényeges, és a mai napig mindenki ezt emlegeti. Olyan jelentőségű szimbolikus aktus volt, amitől nem tudunk szabadulni. De amikor nem ilyen balhé van, ha nem ilyen eszméletlenül durva dolgot csinál valaki, akkor már nem vagyunk érdekesek a médiának. Pozitív dolgot nem tudunk népszerűsíteni. Ha csinálunk valamit, senkit nem érdekel soha a sajtótájékoztatóra küldött meghívónk. Senki nem fog eljönni. Csak akkor vagyunk érdekesek, ha botrány van.”

A kötet angol nyelvű kiadása kapcsán a Labrisz ügyvivője elmesélte, milyen feltételt támasztott a kinti kiadó. Az angolszász kultúrában, nyelvterületen sokkal erősebb a transzneműek egyenjogúságáért folytatott mozgalom, mint itthon. De ellenében sokkal szélsőségesebb megmozdulások is előfordulnak, elképesztően erős a transzok elleni mozgalom is, így a téma kimondottan érzékenynek számít. Ezért a kiadó közölte, hogy a Rubinpiros madár című mesét (a görög mitológia Kaineusz-legendájának feldolgozását) nem fogják betenni a könyvbe. Ehhez a Labrisz értelemszerűen nem tudott hozzájárulni, majd a hosszas alkudozás végén kompromisszum született: az angol kiadás kedvéért a szerző átírta a történet, hogy ne tragikus legyen a vége.

A Labrisz által 2020-ban kiadott Meseország mindenkié kötetet itthon a hatalom a saját céljaira használta fel. „Körbenéztünk néhány könyvesboltban, hogy hol található a Meseország, és egészen furcsa helyeken tartották. Az adott könyvesbolt vezetőjén mindig nagyon sok múlik. Volt budapesti, belvárosi nagy könyvesbolt, ahol a hat méter magas könyvespolc tetejére volt feltéve – aki meg akarta venni, annak először egy eladót meg kellett kérnie, hogy másszon fel a létrára és hozza le. Előfordult olyan hely, ahol a szakácskönyvek között volt, míg az egyik nagyobb terjesztőlánc a felnőtteknek szóló gyerekpszichológiai könyvek közé teszi általában. Egészen sajátos és nagyon kreatív elképzelésekkel találkoztunk arról, hogy egy boltban hová kellene kerülnie ennek a könyvnek. Az egyik plázában – még az idei februári események előtt – úgy találtuk meg, hogy a Novák Katalin által ajánlott, családról szóló könyv mellé volt kitéve a Meseország. De ezzel az abszurd fóliázással egy olyan cenzúrázási folyamat indult el, amelyben a hatalom nagyon jól fel tudta használni ezt a könyvet a saját céljaira abban az antigender, anti-LMBT politikában, amit nélkülünk is csináltak, és ami jóval a Meseország előtt elkezdődött.”