Itthon

Alapvető emberi jogokat sért a propagandatörvény a Velencei Bizottság szerint

December 13-án hozta nyilvánosságra a Velencei Bizottság a júniusban megszavazott homofób és transzfób propagandatörvényről szóló vizsgálatát. A Bizottság úgy véli, a propagandatörvény összeférhetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, elfogadása elhamarkodott volt, ráadásul a kormány elmulasztotta a civil társadalommal és az ellenzékkel való egyeztetést – olvasható a Háttér Társaság közleményében.

Szűk két héttel azután, hogy az Európai Bizottság elindította a kötelezettségszegési eljárás második szakaszát, a Velencei Bizottság (az Európa Tanács tanácsadó szerve) mondta ki, hogy a kormány által gyermekvédelminek hazudott propagandatörvény összeférhetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal. Mivel az Emberi Jogok Európai Egyezménye a nemi identitást és a szexuális irányultságot védi, így a törvény azzal nem mehet szembe. A Velencei Bizottság kiemelte: sem a közerkölcsre, sem a kiskorúak védelmére hivatkozva nem hozhatott volna a kormány olyan döntést, amely korlátozza a meleg vagy transznemű emberek jogait.

A Bizottság arra is rámutatott, hogy a köznevelési törvény módosításával Magyarország nem teljesíti azt a kötelezettségét, hogy “az oktatási rendszer objektív és elfogultságtól mentes tájékoztatást nyújtson a gyermekeknek a nemi identitásról, a szexuális irányultságról, és megvédje őket az ilyen okból történő megkülönböztetéstől.

Mint kiemelték, a törvény a kormány által hirdetett célokkal épp ellenkező hatást ér el. Míg a kormány a szülők jogaira hivatkozva védi a törvényt, az éppenhogy „sérti az emberi jogi egyezményben rögzített, családi élethez való jogot, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeiket ennek megfelelően, saját meggyőződésük szerint neveljék és tanítsák.”

A Bizottság azt, a civilek által hónapok óta hangoztatott véleményt is osztja, hogy a módosításokban szereplő túl tág, pontatlan és esetlen kifejezések eltérő értelmezéseket okozhatnak.

A Velencei Bizottság a jelentést öt ajánlással zárta, amelyekben többek között javasolták az LMBTQI-ellenes részek visszavonását.

Nem tudjuk, még hány nemzetközi szervnek kell elmondania, hogy tarthatatlanok és súlyosan jogsértőek a kormány LMBTQI-ellenes intézkezdései, amelyeket az országra kényszerítettek. Ha a kormány azt remélte, a nyári fokozott nemzetközi figyelem után elsikkad a propagandatörvény körüli felháborodás, nagyobbat nem is tévedhettek volna. Mi továbbra is mindent megteszünk, hogy a hazai és nemzetközi fórumokon hallassuk a magyarországi LMBTQI emberek hangját, és felhívjuk a figyelmet a törvény káros hatásaira” – kommentálta a jelentést Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

Nem hallgatunk – Négy emberi jogi aktivista a homofób törvény jövőjéről

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin