Kultúra

„Akadtak olyan leszbikus nők, akik a világ szemében vénkisasszonyok voltak, miközben együtt éltek a partnerükkel”

Interjú Szécsi Noémivel

Számtalan tévhit és előítélet övezte a nemi szerepeket és a női testet a 19. és 20. század fordulóján. De vajon hogyan gondolkodtak itthon szexualitásról, egészségről vagy a női szépségről ebben az időben? Ennek járt utána az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma rendelési naplói alapján Szécsi Noémi írónő a legújabb, Lányok és asszonyok aranykönyve című kötetében.

 

Szécsi Noémi

 

Hogyan fogalmazódott meg benned a kötet megírásának az ötlete? Mi inspirált a munka során?

Először az 1850-es években játszódó Nyughatatlanok című történelmi regényemhez végeztem kutatásokat a nők testéhez kötődően, aztán a Géra Eleonórával írott nőtörténeti könyveimhez, amelyek az 1860–1939 közötti szakaszban vizsgálják a nők hétköznapi életét. Az átnézett anyag mindig nagyobbnak bizonyult, mint a lehetséges terjedelem. A századforduló pedig különösen érdekes, mert paradigmaváltó korszak: a nők egyre nagyobb számban kerülnek az oktatásba, állnak munkába, kezdenek el sportolni stb. Ez a testükkel való viszonyukra is hatással van, az öltözködéstől kezdve a gyermekvállalásig. Régóta kíváncsi voltam dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplóira, és amikor az Orvostörténeti Múzeum levéltárában beleolvastam a könyvekbe, kiderült, hogy ez adja majd a struktúrát a könyvhöz, mert a doktornő esetei kijelölik a témákat.

Milyen érdekes esetek merülnek fel a rendelési naplókban? Milyen változásoknak lehetünk tanúi általuk? 

Például nem egy olyan dolgozó nő fordult hozzá, akik a munka során szedtek össze valami ártalmat. Alsóbb osztálybeli nőnél senkit sem zavart, ha túldolgozta magát, de a középosztálybeli nőket kissé álságosan azért óvták a munkától, mert testileg-szellemileg kimerítené őket. Paulas Erika, az első női építőmester ennek ellenére ragaszkodott választott szakmájához, pedig azért fordult orvoshoz, mert munka közben leesett egy állványról. De azt is láthatjuk, hogyan zajlik a szülés: Hugonnai Vilma – aki maga is szerzett tapasztalatot bábaként, amíg nem honosították a diplomáját – bábákkal dolgozott együtt. Akkoriban az orvost már fölérendelték a bábának, és problémásnak ígérkező esetben kórházba küldték szülni a nőt. Egyébként azt is láthatjuk, hogy egyes nőgyógyászati betegségeket – akár azokat, amelyek meddőséget okoztak – műtéttel tudtak orvosolni. De azért még sokan féltek az operációktól.

 

 

Nagyon érdekes! Paulas Erikáról, bevallom, hogy nem is hallottam. Hány híres nőt emeltél ki a kötetben? 

Paulas Erika valóban nem ismert, én is csak azért tudtam, hogy kiről van szó, mert olvastam róla századfordulós újságokat. Akkoriban nyíltak meg a gimnáziumok és egyetemek a nők előtt, álltak munkába középosztálybeli nők, és az újság „kis színesként” szívesen közölt fotót és rövid életrajzot az első bölcsészről, az első gyógyszerésznőről és így tovább. A könyv szereplói közül ma is ismerünk egyes színésznőket vagy írónőket: Blaha Lujzát, Jászai Marit, Erdős Renée-t, Kaffka Margitot. Ők memoárjaikkal, leveleikkel, illetve műveikkel járultak hozzá a forrásokhoz. Persze egy színésznő nem mindig az átlagnőt reprezentálja. Például nem minden nő engedhette meg magának, hogy a saját otthonában végezzenek el rajta nőgyógyászati műtétet, mint Blaha Lujza. Az alsóbb osztályokból származó nők ilyenkor közkórházba, klinikára mentek, ahol nagy zsúfoltság volt. De az idősödést is máshogyan élték meg a hétköznapi nők, mint a színésznők, akik nem akartak 40-es, 50-es éveiktől „láthatatlanná” válni, ahogyan az akkoriban illendő lett volna: színpadra léptek és kedvük szerint öltözködtek.

Voltak köztük különc nők? Olyanok, aki nagyon „kilógtak a sorból” az öltözködés, viselkedés terén? 

Minden korban akadnak normaszegők, de a norma is változik korról korra, amit megszegnek. Mivel ebben az időszakban az volt a norma, hogy egy nő húszéves kora körül heteroszexuális házasságot kössön, már az is normaszegésnek számított, ha valaki egyedül élt vagy elvált. Például ha egy nő képes volt saját vagyona vagy munkája révén eltartani magát, és különféle okokból nem akart férjhez menni, azt furcsállták. Jászai Mari színésznő például válása után nem ment többé férjhez, sőt fiatalabb férfiakkal tartott fenn viszonyt – őt sokan megszólták és gúnyolták a környezetében, még ha művészként megbecsült embernek is számított. Akadtak olyan leszbikus nők, akik a világ szemében vénkisasszonyok voltak, miközben együtt éltek a partnerükkel. Ezt a környezetük némileg gyanúsnak tartotta, de a nők esetében jobban elfogadták, ha két barátnő együtt élt – az volt a magyarázat, hogy két gyenge nő támogatja egymást. A férjhez menés és a szülés – utóbbi mint a női testhez kötődő legfontosabb feladat – elutasítása különcség volt, de ez bizonyos fokig még ma is az.

 

 

Mi volt a fő célod a kötettel?

Az, hogy egy kevéssé ismert területet világítsak meg eddig publikálatlan dokumentumok segítségével. Amikor kijelentjük, hogy annak idején a nőket még a testük alapján ítélték meg, talán rögtön rájövünk, hogy bizonyos mértékben ez ma is így van. Ugyanakkor azzal is szembesülhetünk, hogy egy csomó pozitív változás is történt. A terhesgondozás és a szülés biztonságosabb, magától értetődő, hogy nők tanulhatnak és dolgozhatnak. Ez a könyv jó apropó, hogy végiggondoljuk, miben változott a társadalom, és miben nem.

Egyetértek, azért most szerencsésebb helyzetben vagyunk sok szempontból, mint akkori nőtársaink.  Mik a távlati terveid?

A távlati terveimről általában nem szeretek beszélni, még akkor sem, ha azok kötődnek a könyvíráshoz, így annyit mondhatok, hogy a legfőbb tervem az, hogy megőrizzem a cselekvésbe vetett hitemet és a munkakedvemet.

Talabos Dávidné Lukács Nikolett

 

Previous post

A republikánusok nyilvántartanák a szexuális orientációt, és büntetnék, aki hazudik róla

Next post

Pride felvonulás Szegeden? Segítsd egy kitöltéssel!