Nagyvilág

A világ országainak harmadában bűncselekmény az azonos neműek közötti kapcsolat

 

Az ILGA LMBTQ szervezet jelentése alapján az ENSZ 193 tagállamának harmadában, 62 országban törvény bünteti az azonos nemű emberek közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot – írja a France24.

Az ILGA szerint az országok egyharmadában jogi akadályok gátolják a „nyíltan az LMBTQ emberek jogaiért kiálló” szervezetek működését. A civil szervezet szerint ez cenzúrára, letartóztatásokra és büntetőeljárásokra ad okot a homoszexualitás „népszerűsítésére” hivatkozva.

„Ez a tendencia rendkívül aggasztó” – mondta Julia Ehrt, az ILGA igazgatója.

Tavaly Uganda a világ egyik legszigorúbb melegellenes törvényét vezette be, amely akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhat a beleegyezésen alapuló kapcsolatokra, a „súlyos homoszexualitást” pedig halállal büntetendő bűncselekménynek minősítette.

2023 januárja és 2024 áprilisa között Jordánia, Kirgizisztán és Uganda hivatalosan is törvényi rendelkezéseket vezetett be a homoszexualitás „népszerűsítése” ellen, míg Oroszország a „nemzetközi LMBTQ mozgalmat” „szélsőségesnek” minősítette.

„Egyre több államban még az életünkről való nyilvános beszélgetés is egyre nehezebbé válik” – mondta Ehrt.

Nem csak az ILGA jelentése aggasztó. Az Európai Unió jogvédő ügynökségének májusi felmérése szerint az LMBTQ emberek elleni erőszak és zaklatás Európában az elmúlt években „új csúcsot” ért el.

Az ILGA ugyanakkor megjegyzi, hogy az elmúlt 16 hónapban történt némi előrelépés is az LMBTQ-jogok terén: újabb négy ENSZ-tagállam engedélyezte az egyenlő házasságot, 35-re növelve a tagállamok számát (plusz Tajvan).

Bolívia és Lettország legalizálta a bejegyzett élettársi kapcsolatot; több japán prefektúra is követte ezt a példát.

Öt országban – Németországban, Ecuadorban, Spanyolországban, Finnországban és Új-Zélandon – pedig az állampolgárok már feltüntethetik saját maguk által meghatározott nemüket a hivatalos okmányaikban, így az ezt lehetővé tevő országok száma 17-re emelkedett.

Az ILGA szerint azonban még ezekkel a változásokkal együtt is „a könyörtelen ellenállás világszerte hátráltatja az LMBTQ emberek egyenlő jogai terén elért fejlődést”.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin