Itthon

A róla szóló darabban coming outolt Jordán Adél

A Benczúr Kerti Esték keretében augusztus 5-én, csütörtökön mutatták be a Jordán Adél című előadást, amely a színésznő életéről szólt. Ez volt a tizennegyedik, egyben az utolsó olyan előadás, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett, Máté Gábor–Horvai István-osztálya vitt színpadra – számol be. Az osztály tagjai tizenöt éve határozták el, hogy akármi történik, egyikük életét minden nyáron színpadra viszik.

Hvg.hu beszámolója szerint az előadásbeli Jordán Adél az útkeresése során eljut a mai, már nyugodtnak és végre önazonosnak tűnő élethelyzetéig. Ekkor egy jelenetben a Székely Krisztát – a Katona József Színház rendezőjét – játszó színész odaáll a Jordán Adél édesanyját, Lázár Katit játszó színész elé, hogy elmondja neki: amióta egymásra találtak Adéllal, ők ketten őszintén szeretik egymást.

…de Adél lány, és te is lány vagy, és ebben semmi nem stimmel” -reagál a darabbeli édesanyja, ám a jelenet végén mégis azt mondja: ha tényleg igaz, hogy ez a nő szereti, óvja és a párjaként boldoggá teszi a lányát, akkor az is épp elég.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@jordanadelactress által megosztott bejegyzés

 

Jordán Adél korábban elmondta, örül, hogy utolsóként készült el a róla szóló előadás, mert mostanra jutott lelkileg olyan állapotba, hogy készen áll rá. A Budapesti Katona József Színház 41 éves színésznője nemrég Veiszer Alinda műsorában volt vendég, ahol a darab kapcsán és a magyar kormány homo- és transzfób politikája apropóján a következő beszélgetés zajlott le.

– Szerintem mindenképpen. Velem most fog történni egy olyan, hogy ebbe bele is állok. Addig nem is szeretnék róla beszélni.
– Hú, de rejtélyes. Mit csinálsz?
– Semmit, csak egy, egy… De hát ez legyen a…
– Egy darabról beszélünk, egy perfor…
– Nem, ez nem darab, csak az én saját arcom és a saját véleményem erről a dologról.
– Erről?
– Igen, konkrétan.
– Jó, meglátjuk, hogy mit fogsz mondani. Tehát akkor érzed szükségét, hogy beleállj?
– Igen. Mindenképpen. Nagyon is.
– És elmondasz bármit, ami kábé elmondható arról, hogy mit fogsz mondani? Bármi, ami…
– Nem, mert még nem tudom.
– Akkor azt, hogy miről akarsz mondani?
– Tulajdonképpen a saját életemről. És azon belül nyilván érintek majd témákat. (…)

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb