Nagyvilág

A rendőrségnek kellett beavatkoznia egy hetero pride rendezvényen

Erőszakba torkollt egy homo- és transzfób, valamint abortuszellenes csoport által szervezett hetero pride az Amerikai Egyesült Államok Modesto városában, miutn a néhány tucat résztvevő összecsapott az LMBTQ-jogok mellett kiálló ellentüntetőkkel.

A rohamfelszerelésben jelenlévő rendőrök három embert letartóztattak, négyet pedig őrizetbe vettek, mielőtt feloszlatták a rendezvényt és kiürítették a területet.

A rendőrség szerint szombaton mintegy 250 ember gyűlt össze a Nemzeti Heteroszexuális Büszkeség Koalíció (National Straight Pride Coalition) által szervezett „Hetero Pride” részeként a kaliforniai Modestóban – írja a The Guardian. A letartóztatottak közül senki helybéli.

Az ernyőszervezet honlapja szerint a negyedik éve megrendezett tüntetést a „heteroszexualitás, a férfiasság, a nőiesség, a csecsemők – született és meg nem születettek egyaránt -, a nyugati heteroszexuális civilizáció, csodálatos országunk és a kereszténység ünnepeként” hirdeti. Arról elfelejtettek beszámolni, hogy az úgynevezett felvonulás korábban több alkalommal is inkább szánnivalóba fulladt, egy alkalommal ketten jelentek meg rajta.

Hasonló érdektelenségről lehet beszámolni egyébként a budapesti hetero pride esetében is.

A Nemzeti Heteroszexuális Büszkeség Koalíció mindössze 30 tagja csatlakozott a Proud Boys szélsőjobboldali csoporthoz. A találkozóhelyen azonban több száz, az LMBTQ-jogok mellett kiálló ember gyűlt össze, ami a rendőrség szerint heves összecsapásokhoz vezetett. A rendőrség azt is megjegyezte, hogy a LMBTQ-párti ellentüntetők száma messze meghaladta a Hetero Pride-ra érkezőket.

Az ellentüntetők „Fasisztákat nem látunk szívesen” és „A Straight Pride egyenlő Hate Pride” feliratú táblákkal érkeztek. A modestói rendőrség 20 percen belül „jogellenes gyülekezésnek” nyilvánította az eseményt, és mindkét csoportot feloszlásra szólította fel, miután egy petárda miatt lángra kapott egy bokor, és többen tárgyakat dobáltak.

Az oszlatásnak valamivel dél után lett vége.

 

Videó: Érdektelenségbe fulladt a budapesti heteró pride

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin