Itthon

A melegellenes törvény vesszőhibája miatt nem kell 12 millió forintos bírságot fizetnie a Lírának

2023 júliusában a fogyasztóvédelmi hivatal 12 millió forintra bírságolta a Líra könyváruházat. A Líra Könyv Zrt. ezután rögtön jogi útra terelte az ügyet, azzal érvelve, hogy a gyermekvédelminek hazudott, valójában homofób törvényben van egy vesszőhiba, így a Líra nem hibázott, amikor nem fóliázta le a Heartstopper című ifjúsági regényeket – számol be a HVG.

A törvény szövege szerint minden, a homoszexualitást megjelenítő, gyermekeknek szóló termék „a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.” Mivel a „csak” szó elé nem tett vesszőt a jogalkotó, így a mondat azt jelenti, csupán az elkülönítetten tartott könyveket kéne lefóliázni.

A vessző, az vessző. A magyar nyelv szabályai legalább olyan köztudottak, mint maguk a társadalom jogviszonyait szabályozó jogszabályok. Nem volt a bíróságnak kétsége, hogy mit jelent a mondat, alternatív értelmezés nem merült fel” – érvelt ítéletében a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság azt már nem mérlegelte, hogy a Heartstopper-könyvek tartalmaznak-e homoszexualitást népszerűsítő mondatokat. A Hvg.hu információja szerint a bíróság azt is közölte, hogy ha nincs jogsértés, azt nem is lehet szankcionálni, így a Líra által hivatkozott más eseteket a későbbiekben sem fogják értékelni.

Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója elmondta a lapnak, üdvözlik a döntést, hisz a kezdetektől azt állították, a jogszabály szövege érthetetlen. Más ügyeik is vannak a bíróság előtt a témában, reméli, a döntés ezekre is hatással lesz.

 

Elegem lett abból, hogy csak otthon a négy fal között puffogok

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin