Hírek

A meleg elnökjelölt stábja egy táncrúd miatt nem ment el a melegbárba

 

A demokrata elnökjelöltségre hajtó Pete Buttigieg kampányához tartottak volna adománygyűjtő estet Providence népszerű melegbárjában. A péntek estére tervezett eseményt azonban az utolsó pillanatban áttették a Dark Lady nevű klubból a Hotel Providence-be, méghozzá azért, mert a stábtagok között támadt némi aggodalom a hely kialakítása miatt.

Az adománygyűjtő est díszvendége az elnökjelölt férje, Chasten Buttigieg volt, az eseményt pedig bőszen hirdették helyben a közösségi médiás felületeken, még a városi önkormányzat is reklámozta – ez utóbbi annak fényében nem meglepő, hogy Providence polgármestere, Jorge Elorza is Pete Buttigieg-t támogatja.

A Dark Lady vezetője, Buck Asprinio azonban a WPRI csatornának elmondta, hogy a rendezvényt az utolsó pillanatban lefújták, és inkább áttették egy közeli szállodába. Amikor a kampánystáb tagjai megérkeztek ugyanis a helyszínre, arra kérték a klub vezetőit, hogy távolítsák el a terem közepén álló rúdtánc rudat. Erre azonban ők nem voltak hajlandóak.

„A rúd ott van, amióta megnyitottunk, és nem megy a helyéről sehová. A táncrúd része annak, akik mi vagyunk – ha rúdon akarsz táncolni, akkor mi vagyunk a megfelelő hely”

– mondta Asprinio. Buttigieg stábja nem cáfolta a Dark Lady verzióját, de nem kívánták a helyszínváltást megindokolni a tévéseknek. A hely vezetője szerint ráadásul a kampánystáb már akkor tudott a táncrúdról, amikor kibérelték a helyet a rendezvényre.

„Küldtünk nekik képeket a klubról, pontosan tudták, hogyan néz ki a hely.”

Az adománygyűjtő estet végül 20 perccel a kezdés előtt lefújták, és azt mondták az érkező vendégeknek, hogy menjenek át a Hotel Providence épületébe. Aspirinio nem titkolja csalódottságát, hogy egy „heteró helyre” mentek a melegbár helyett.

„Azt gondolnám, hogy egy nyíltan meleg elnökjelölt stábja ki akarja mutatni a támogatását a saját közösségének.”

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by (un)Happy Pride!™️ (@unhappypride) on

 

A szállodában megjelentek szerint az eredeti terv az volt, hogy a hotelben kezdenek és aztán átmennek a nagyobb területű Dark Lady-be. A helyszínváltozás okáról nem tudtak a vendégek.

A kampánystáb mindenesetre jelezte, hogy a Dark Lady-nek így is kifizetik az előre megbeszélt árat a terembérletért.

A helyzet mindenképpen sajátos. A rúdtánc és az azt jelképező rúd könnyen kapcsolható a prostitúcióhoz – gondoljunk csak arra, hogy a sztriptízbárokban a vendégek pénzt dugnak a táncosok fellépőruhájába –, ez pedig tökéletes támadási felületet biztosíthat, a kampánystáb motivációi ilyen szempontból érthetőek.

Ugyanakkor egy nyíltan meleg elnökjelölt esetében nem szerencsés, ha a stábja csipkekesztyűben nyúl az LMBTQ közösséghez. Ha megválogatják, hogy mit fogadnak el a közösségből és mit nem, akkor azzal a jelölt hitelességét nagyban veszélyeztetik. Aztán csodálkoznak, ha a meleg elnökjelölt az LMBTQ médiának nem elég meleg.

 

(A kampánystábnak annyit mindenképp üzennénk, hogy legalább Lincoln óta tudni, mire számítson az ember egy melegbárban:)

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin