Hírek

Elsőként indul az USA elnökjelöltségéért nyíltan meleg politikus

A 37 éves afganisztáni veterán, a jelenleg az indianai South Bend város polgármestereként hivatalban lévő Pete Buttigieg bejelentette, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

 

 

A 2020-as elnökválasztásra készülő pártban az induláshoz 65 ezer támogatót kell gyűjteni, hogy a jelöltek hivatalosan is ringbe szállhassanak. Buttigieg ezt lazán hozta több mint 75 ezer támogatóval, így júniusban már biztosan ott lesz a megmérettetésen. Személyében az eddigi legfiatalabb és az első nyíltan meleg politikus száll versenybe az elnöki székért.

Az amerikai politikai élet sajátosságai miatt Buttigieg pénzgyűjtő kampányának sikerességén múlik majd, hogy mennyire esélyes jelöltként állhat rajthoz. A Demokrata Párton belül egyébként is erős verseny várható, olyan veterán politikai nagyágyúk is bejelentették indulásukat, mint például Bernie Sanders, akitől legutóbb Hillary Clinton nyerte el az indulás jogát.

Buttigieg 2011-ben került a háromszázezres város, South Bend élére. A település történetében először nevezett ki afroamerikai rendőrfőnököt, a rendőrség kötelékéből pedig rasszista megnyilvánulásai miatt eltávolította a kommunikációs vezetőt. Második terminusát 2015-ben kezdte, akkor a város lakóinak több mint 80 százaléka szavazott újra bizalmat neki.

 

 

A politikus fél évvel az újraválasztása előtt coming outolt, nem sokkal később pedig megismerkedett párjával, Chasten Glezmannal, akivel tavaly nyáron házasodtak össze.

 

 

hirdetés
Previous post

A melegpornósok tucatjával hagyják el az egyik legnépszerűbb stúdiót

Next post

Tíz ember támadt rá egy meleg férfira Arizonában