A Kit Kat Clubban az élet gyönyörű – Kabaré

„Christopher Isherwood (1904–1986) a XX. századi brit prózairodalom klasszikusa. Eredetileg 1939-ben megjelent novella- és naplófüzérét (…) a század legjobb politikai regényének is nevezték, Orwell pedig így írt róla: »káprázatos képek egy hanyatló társadalomról«. A szóban forgó társadalom az 1930-as évek elejének Berlinje, ahol Isherwood hosszabb időt töltött, megörökítve olyan jellegzetes figurákat (egy jószívű szállásadónő, egy Sally Bowles nevű fiatal angol kabaré-énekesnő, egy gazdag zsidó lány, egy homoszexuális pár), akik közül hamarosan a nácik áldozatai kerülnek majd ki. Az író közvetlen közelről látja, személyesen tapasztalja a nácizmus megerősödését és hatalomra jutását, s ez az élő történelem közvetve formálja, zilálja szét az emberi sorsokat, ám mindez nem drámai felvonásokban, hanem a film tárgyilagosabb, pontos képsorokra bontott jelenetfűzésének megfelelően elevenedik meg előttünk. Az antidramatikus ábrázolásmód csak fokozza a művészi hatást, s biztosítja egyben a mű változatlan, élménysugárzó erejét.”

Ez Christopher Isherwood Isten veled, Berlin című könyve magyar kiadásának fülszövege. A kötetben hat elbeszélés található. Ismerősek lehetnek számunka ezek a történetek és azok szereplői, hiszen ezek alapján készült a Kabaré című musical. A legterjedelmesebb elbeszélés Sally Bowlesról szól (Isherwood egy barátnőjéről, Jean Rossról mintázta), így nem véletlen, hogy ő lett a színházi feldolgozás egyik főszereplője.

A fiatal énekesnő történetéből először prózai adaptáció készült a színpadra: 1951-ben John van Druten írt darabot belőle I Am a Camera címmel. Ez alapján készült el a Kabaré (Cabaret) című musical 1966-ban, amelynek szövegkönyvét Joe Masteroff készítette, a zenéjét John Kander szerezte, a dalok szövegét pedig Fred Ebb írta. (Pár évvel később a filmes feldolgozást is bemutatták.)

Berlinben járunk, a weimari köztársaság idején, az 1930-as évek elején. Az I. világháború és a járványok okozta sokk után Európa próbált magára találni, és Berlin a művészetek és a szabadság központjának számított – a melegek számára is. (Nem véletlenül töltött el pár évet itt Isherwood.) Az 1929-es gazdasági válság azonban megállította ezt a fejlődést, a politika és a társadalom a kudarcokért felelősöket keresett. (A tőkéseket, a zsidókat, a baloldaliakat, a homoszexuálisokat, a másképpen gondolkozókat célkeresztbe állították.) Hogy mi következett ezután Németországban, azt nagyon jól tudjuk.

Száz év után sem tudunk szabadulni ezektől a helyzetektől, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Kabaré című musicalt gyakran tűzik műsorra a színházak. (Budapesten például a Vígszínház repertoárjában szerepel jelenleg.)

Két évvel ezelőtt Londonban is úgy gondolták, hogy aktuális a darab, fel kellene újítani, és meg kellene mutatni ezt a világot a közönségnek. A Playhouse Theatre alakult át Kit Kat Clubbá, azzá a berlini mulatóvá, ahol esténként Sally Bowles szórakoztatja a közönséget. A rendezést Rebecca Frecknall vállalta, a látványért és a jelmezekért pedig Tom Scutt volt felelős, akik szakítottak az eddig megszokott ábrázolásmóddal. Scutt – elmondása szerint – a „cabaret” szó eredetének felkutatásával kezdte a munkát. Ez a pikárd nyelv „camberet” szavából ered, amely a XII. században kis helyiséget, szobát jelentett. Scutt úgy gondolta, hogy egy kis szoba a maga melegségével ellensúlyozni tudja a rideg külvilág fagyosságát, így a látványvilág tervezése során ezt tartotta szem előtt.

És valóban: a nézőket az előadás előtt végigvezetik a színház alagsorán, az előcsarnokon egészen a nézőtérig. A séta során igazi meleg mulatói hangulat fogadja a látogatókat: ihatnak, zenészek és táncosok produkcióiban gyönyörködhetnek az 1920-as évek világát idéző atmoszférában. Aztán az előadás kezdetével újabb döbbenet jön: a minimalista díszletet a szereplők extravagáns, abszurd és groteszk jelmezei, a zseniális koreográfia és a táncosok profizmusa egészítik ki. A futurisztikusnak tűnő légkör miatt már többször érezzük magunkat a XXI. században, akkor is, amikor a gyűlöletkeltő ideológia egyre nagyobb terepet kap a történetben.

A musical két kulcsfigurája Sally és a Konferanszié (Emcee). A 2021-es premieren (és utána még egy ideig) Jessie Buckley és Eddie Redmayne játszotta őket, a dalok (így a Willkommen és a Cabaret) az ő előadásukban érhetők el a darab YouTube-csatornáján. De Sally bőrébe bújt azóta Amy Florence Lennox, Madeline Brewer, Emily Benjamin, Aimee Lou Wood, a Konferansziét pedig Fra Fee, Callum Scott Howells, Matt Gent, John McCrea is alakította. Most Maude Apatow és Mason Alexander Park a főszereplői az előadásnak. Az alkotók kreativitását és profizmusát a szakma is nagyra tartotta: a brit színházi elismerések (Laurence Olivier Awards) 2022-es átadásakor 11 jelölésből 7-et váltottak díjra (Jessie Buckley, Eddie Redmayne és Rebecca Frecknall is a jutalmazottak között volt).

A darabot a jelenlegi szereposztással szeptember 23-ig játssza a londoni Playhouse Theatre. Szeptember 25-től a főszerepekben a Scissor Sisters énekese, Jake Shears, valamint Rebecca Lucy Taylor (Self Esteem) állnak színpadra.

A Kit Kat Club varázslatosan jeleníti meg a sokszínű világot, befogadja a queer közösséget is. Londonban mindenképpen.
Willkommen! Bienvenue! Welcome!

Molnár Zoltán