Nagyvilág

A francia elnök transzfób megjegyzése a saját pártját is megosztja

 

Emmanuel Macron francia elnök kedden azzal vádolta az Új Népi Frontot, a közelgő parlamenti választásokra létrehozott baloldali szövetséget, hogy „teljesen őrült dolgokat támogat, például azt, hogy a városházára menjünk megváltoztatni a nemünket” írja a Politico.

Az Új Népi Front kiáltványában szerepel egy olyan javaslat, mely szerint az anyakönyvvezetőnél lehetne ingyenesen kérni a jogi nem megváltoztatását, amit az elnök úgy jellemzett, hogy a „szélsőbaloldal” programjának „borzalmas dolgai” közé tartozik.

A jelenlegi rendszerben bíró előtt kell kérvényezni a nem megváltoztatását, és bár a nemi megerősítő műtét nem kötelező, bizonyítani szükséges, hogy az egyén születéskor megállapított neme nem felel meg a nemi identitásának.

Az egymással sokat harcoló baloldali szövetség vezetői egyöntetűen elítélték Macron transzfób megjegyzéseit. „Amikor azt látom, hogy [Macron] álhíreknek dől be és transzfóbnak mutatkozik, úgy gondolom, hogy az elnök a legpopulistább kijelentéseket teszi magáévá, amelyeket éveken át bírált” – mondta Olivier Faure, a Szocialista Párt első titkára.

Jean-Luc Mélenchon, a baloldali Franciaország Meghajlás Nélkül mozgalom képviselője „szégyenletesnek” nevezte Macron megjegyzéseit, és azzal vádolta az elnököt, hogy „nincs tisztában az érintettek szenvedésével”.

Macron megjegyzése saját pártjában, a centrista, szociálliberális Reneszánszban is felháborodást okozott. Az európai ügyekért felelős korábbi miniszter, a nyíltan meleg Clément Beaune az X-en azt írta, „a transz emberek, az LMBT emberek, és mindenki érdekében … el kell utasítanunk a megbélyegzést a politikai diskurzusban, és elő kell mozdítanunk az egyenlő jogokat”.

Az elnököt támogató LMBTQ Progresszisták szervezet úgy reagált, hogy mélységesen sajnálják Macron megjegyzéseit, „amelyek célja a transznemű emberek megbélyegzése”.

Macronnak egyébként meglehetősen alacsony a támogatottsága, valószínűleg ezért igyekszik populista nézetekkel imponálni a szavazóknak.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin