Nagyvilág

Nyíltan meleg miniszterelnöke lett Franciaországnak

 

Emmanuel Macron elnök a 34 éves Gabriel Attalt nevezte ki Franciaország miniszterelnökévé – írja a Politico.

Attal eddig az oktatásügyi miniszteri pozíciót látta el. Azután nevezte ki miniszterelnöknek Macron, hogy az ország második női miniszterelnöke, Élisabeth Borne lemondott.

Attal ezzel a kinevezéssel a legfiatalabb kormányfő lett a világon, és egyben Franciaország első nyíltan meleg miniszterelnöke is.

Gabriel Attal csillaga gyorsan emelkedett a francia politikai életben, miután 2016-ban kilépett a Szocialista Pártból, hogy támogassa Macron elnökjelöltségét. 2017-ben beválasztották a parlamentbe, egy évvel később pedig ifjúsági államtitkárként csatlakozott a kormányhoz, és ezzel a kabinet legfiatalabb tagja lett az ötödik köztársaság kezdete óta. Később kormányszóvivő, majd költségvetési miniszter volt, július óta pedig oktatási miniszter. Most ő lett a negyedik kormányfő, aki Macron elnöksége alatt lépett hivatalba.

Macron ezzel a lépéssel is a rekordalacsony, 30%-os támogatottságát igyekszik javítani. Attalra ugyanis egy decemberi IPSOS-felmérés szerint a lakosság pozitívan tekint.

Az új miniszterelnök korábban regisztrált élettársi kapcsolatban élt Stéphane Séjourné európai parlamenti képviselővel. Már nincsenek együtt, de többet nem lehet tudni a magánéletéről, amit szeretne megvédeni.

Attal előzőleg nyíltan beszélt interjúkban arról, hogy mennyi zaklatásnak és bántásnak volt kitéve az orientációja miatt, amikor a presztízses párizsi magániskolába, a l’Ecole Alsacienne-be járt.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Gabriel Attal (@gabrielattal)

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin