Nagyvilág

A boszniai szerb miniszterelnök kitiltja az LMBTQ csoportokat az iskolákból

Milorad Dodik, boszniai szerb miniszterelnök
Milorad Dodik. Fotó: ELVIS BARUKCIC / AFP

Az Orbán Viktorral is barátságot ápoló boszniai szerb miniszterelnök, Milorad Dodik bejelentette, hogy ki fogják tiltani az LMBTQ csoportokat az iskolákból – az egyetemeket is beleértve. Az AFP hírügynökség a politikus egy helyi televíziónak adott interjújára hivatkozva azt írja, hónapokon belül elfogadják majd a törvényt, amely ezt lehetővé teszi.

A törvény „megtiltja majd az LMBT szervezeteknek, hogy oktatási intézményeket keressenek fel”, mondta a miniszterelnök, „tehát óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Vagyis nem dolgozhatnak velük, kerülhetnek a közelükbe vagy terjeszthetnek propagandát”.

Úgy tűnik, a boszniai szerb kormány által tervezett törvény kísértetiesen hasonlíthat majd az épp uniós bíróságra vitt magyar propagandatörvényre.

Alig néhány napja tiltott be a helyi rendőrség Banja Lukában (a de facto fővárosban) egy LMBTQ filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést, amit követően ismeretlen tettesek LMBTQ aktivistákat bántalmaztak. Az aktivisták szerint a rendőrök egyszerűen hagyták, hogy a szélsőségesek betörjenek az épületbe és megtámadják őket. A miniszterelnök a tervezett esemény előtt kijelentette, hogy nemcsak a közterületen, de a zárt térben tartott események is „sokakat zavarnak”, és ő különben is ellenzi az ilyesmit. Rajta kívül több jobboldali szervezet is követelte az esemény betiltását, majd a város főterén a rendezvény elleni hatalmas molinók jelentek meg.

Szarajevóban 2019-ben tartották az első pride felvonulást, de az országban általános jelenség a homofóbia. Dodik kormánya most egyébként a brit és az amerikai nagykövetséggel is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, azzal az indokkal, hogy azok beleszóltak az ország belügyeibe.

Bosznia-Hercegovinát két entitás alkotja, a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság és a Bosznia-hercegovinai Föderáció, melyeknek de facto saját kormányuk van és egy központi (de gyenge) kormányzat köti őket össze. Bosznia-Hercegovina egyébként európai uniós csatlakozásra vár.

 

 

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin