A víz édes íze című regényével Nathan Harris első könyves íróként vált világhírűvé: jelölték a 2021-es The Booker Prize-ra és Oprah és Obama is az egyik kedvenc könyveként emlegette megjelenése évében. Harris könyve sok témát dolgoz fel: a polgárháború után felszabadított rabszolgák reménytelen helyzetét, egy meleg pár titkos történetét egy konzervatív korszakban, depressziót, gyászt, feminizmust. És mégis, egy téma sem veszik el a rengetegben, főszerepben pedig mindig az emberi sorsok maradnak. Nathan Harrisszel beszélgettünk.
Ez az első regényed és éppen egy magyar újságírónak adsz interjút, sok más nemzetközi interjú után. Számítottál rá, hogy ilyen sikereket tud elérni a könyv?
Nem, egyáltalán nem. Nagyon furcsa kaland írónak lenni, főleg pályakezdő íróként. Nagyon kevés reményt táplálsz a siker iránt, csak arra vágysz, hogy legyen valamilyen közönséged. Bármilyen.
De mikor magát a könyvet írod, csak te vagy és a karakterek. Mikor befejeztem a regényt, még a legjobb barátaimnak is féltem megmutatni. Így a kiadás után nagy dolog volt lépésenként átélni a sikert: hogy az emberek elolvassák a könyvet, tetszik nekik és hogy nem csupán élvezik, de még a nemzetközi közönség körében is sikert arat. Fogalmam sem volt róla, hogy a nemzetközi közönséget érdekelné egy rabszolgákról szóló történet az Egyesült Államokból. Minden lépés szürreális élmény volt és próbálom a folyamat minden részét élvezni, éppen ahogyan jön.
Szerinted miért lett sikeres a könyv? Mármint ne érts félre, ez egy csodálatos regény, de biztos, hogy van valami különlegesség, ami ennyire nagy hype-ot adott neki…
Azt hiszem, van egy megfoghatatlan adottsága, amiről sosem tudnám pontosan megmondani, hogy mi az. Ha meg tudnám mondani, mi ez és minden könyvemnél újra meg tudnám teremteni, akkor jó helyzetben lennék íróként. Ám valójában sose tudhatod, hogy mi fog átjönni az olvasónak. De azt hiszem, hogy minden történet, ami igazán mélyre hatol a karakterek szintjén és tényleg empátiára készteti az olvasót azzal kapcsolatban, ami az oldalakon történik, meg tud szólítani minket érzelmileg és el tudja érni, hogy kapcsolódjunk ahhoz, hogy a sztori milyen irányba tart. Ez mindig egy nyerő út.
A regény egy nagyon speciális történelmi időszakot dolgoz fel. Magyarországon megannyi könyv szól a polgárháborúról, de arról, hogy mi és hogyan történt közvetlenül a polgárháború után – például a felszabadított rabszolgákkal – kicsit homályba vész. Mennyire volt nehéz felkutatni ezt az időszakot és a lehető legtisztábban lefesteni?
Sokáig én is úgy gondoltam, hogy nem fog ez nekem menni. Egy ilyen történet és egy ilyen időszak íróként könnyen megterhelő lehet, fiatal íróként pedig végképp, mert könnyen érezheted, hogy nincsenek meg hozzá az eszközeid. De azt mondták: figyelj, ha te nem írod meg, senki sem fogja. Annyi a dolgod, hogy fejlődj és elmeséld a sztorit.
A kíváncsiság egy író legjobb eszköze. Elolvastam felszabadított emberek történeteit, hogy megtudjam, milyen is volt számukra az élet. És valami megcsillant az agyamban. Ahogy te is mondtad a magyarokról, hasonlóan nekem kevés fogalmam volt arról, hogy mi történet egyes emberekkel közvetlenül azokban a napokban, miután szabadok lettek. Úgy éreztem, helyes erről mesélni, rávettem magam, hogy adjak neki egy esélyt és úgy látszik, az olvasókat is érdekli ezt a téma.
A könyvnek van egy nagyon fontos LMBTQ szála. Miért volt fontos számodra, hogy azt is megmutasd, hogy milyen volt a meleg férfiak számára ebben a korszakban az élet?
A történelmi fikció egyik legfontosabb és legesszenciálisabb tulajdonsága, hogy hangot adhatsz olyan egyéneknek a társadalom teljes spektrumából, akik korábban nem mondhatták el a történetüket.
Mindeközben ez nem úgy működött, hogy mikor elkezdtem írni, döntéseket hoztam magamban ezekkel a karakterekkel kapcsolatban és így próbáltam őket bepasszírozni a történetbe. A szereplők inkább teljesen természetességgel születtek meg. Nem akarok semmit elárulni a történetből, de azt elmondhatom, hogy ahogyan épül a meleg pár kapcsolata, úgy épül a történet is. Minden teljesen organikusan történik. Amint azt éreztem, hogy a történet teljes természetességgel halad, rossz döntés lett volna hátat fordítani neki csak azért, mert hát jaj, nem igazán szoktunk ilyen fajta karaktereket látni, ha erről az időszakról beszélünk. Íróként vakmerőnek kell lenned. Bátran kell követned a történetet amerre halad, mert így fogsz tudni nyerni.
Ha valahol szerepel egy LMBTQ karakter, akár sorozatban, filmben vagy könyvben, sokan felhorkannak, hogy na, ide is be kellett ezt erőltetni, mert ez már kötelező. Nem volt ez veszélyes abból a szempontból, hogy íróként azzal gyanúsítanak majd, hogy csak azért írtál LMBTQ karakteret a könyvbe, hogy jobbak legyenek az eladások?
Oh nem! Megbízom az olvasóban. És megbízok abban, hogy a világ is érteni fogja a könyvet. Hogy az egész munka során, minden oldalon keresztül érthető lesz ezeknek a karaktereknek a szerepe. Érzed, mikor így van. Mikor olvasol egy könyvet, érzed, hogy mikor van arról szól, hogy csak ki akarnak pipálni különböző dobozokat. De ismét csak azt tudom mondani, hogy ha a sztorit úgy követem, ahogy a szívemből jön, ahogy természetesnek hat, akkor képtelen vagyok arra, hogy a külső hangok miatt aggódjak.
Írás közben úgy kell érezned, mintha egy bunkerben lennél, ahol csak ezekkel a karakterekkel vagy összezárva. Ha ezt az erkölcsi világképet követed, nem hibázhatsz.
Ettől függetlenül meglehetősen nehéz lehetett ezeket a karaktereket megalkotni, hiszen nem igazán tudunk semmit ennek az időszaknak a melegkultúrájáról. Ha egyáltalán persze volt bármilyen meleg kultúra…
Próbáltam kutatni a korabeli meleg kultúra után, de ahogy én láttam, nem igazán létezett. Persze ettől függetlenül mindig jelen volt.
Nehéz volt azt is elképzelni, hogy Landry és Prentiss min mentek keresztül. Annyi mindenről kellett írni. És nekem csak arról van ismeretem, amit én átéltem, amiket én tapasztalatam emberként. De minden karakterem, George, Isabelle, a testvérek… Ők mind emberek. Így minden azon múlik, hogy megpróbálod az ő helyükbe képzelni magad és megpróbálod leírni, vagy interpretálni, hogy ők mit érezhetnek.
A könyvben nagyon érdekes szerepet játszik a szabadság a szereplők az életében és talán mindegyikük számára mást is jelent. A felszabadított rabszolgák jogilag szabadok, de valójában nem azok. A meleg karakterek pedig méginkább nem szabadok a szexuális orientációjuk miatt. Persze lehet én látok túl sokat ebbe a kérdésbe…
Nem-nem-nem, abszolút van ebben van ebben valami. És nem is csak ezekkel a karakterekkel kapcsolatban. Mindegyik karakternek van valamilyen elképzelése a szabadságról, amit nem tudtak megtapasztalni. Vegyük példának George-ot. Van földje, megadatott számára a luxus, hogy mindennap azt csináljon, amit csak akar és ússzon a szabadságban. Közben a személyes kapcsolatai viszont korlátozottak. Nehezen kapcsolódik azokhoz az emberekhez, akiknek a közelében van. Nagyon zárkózott és kitaszítva érzi magát a világból, mikor próbálja megtalálni önmagát. És igen, ott van a testvérpár, akiket felszabadítottak és most már azt tehetnek, amit csak akarnak. De mit is jelent ez valójában? Mit jelent a szabadság a testvérpárnak, akiknek nincs semmijük azokon kívül a ruhákon kívül, amiket viselnek? Nincs semmi pénzük, nincs hova menniük. Ez a könyv magja: a szabadság és annak az eszménye, hogy meg kell, hogy legyen benned a remény azzal kapcsolatban, hogy ha küzdesz, akkor megtalálhatod önmagad.
Erre a legjobb például a női karakterek szolgálnak. A feminizmus is egy fontos része a regénynek, csodálatos látni, ahogy szép lassan, lépésről lépésre a női karakterek felfedezik magukban az erőt és az önállóságot. Ahogy egy feleség például főnökké válik.
Csak ismételni tudom önmagam: mikor írok, nem gondolkozom ezekben a kategóriákban. Nem döntöm el, hogy jó lenne egy feminista karakter.
George felesége, Isabelle úgy jelent meg előttem, mint egy madár, aki szabadságra vágyik. Szenved a férje és a közte lévő kapcsolat miatt, gyászolja a fiát és valójában nincs hatalma afölött, hogy mit csinál nap mint nap, kivéve a gyászt, amit megél.
Írás során egy bizonyos módon megszereted a karaktereidet. Úgy, hogy szerettem Isabelle-t, feltettem magamban a kérdést, hogy hogyan tudna megváltozni. Mivé tudna válni ez alatt a 400 oldal alatt, ami tele van csúcs és mélypontokkal. És így láttam meg az ő átalakulását. Nem gondolom, hogy ennyi mindent megtapasztalhatsz anélkül, hogy a személyiséged közben ne fejlődne.
Nem igazán érdekelt, hogy az 1850-es 1950-es vagy a 2020-as évekről beszélünk. Csupán követtem a történetet a végponting és láttam, ahogy egy erős, bátor nővé változik.
És ez megint csak egy új fajta szabadság. Isabelle saját magától szabadítja fel magát, és a társadalomtól, illetve minden rossz érzéstől, ami körülveszi. De jó példa erre Clementine is, aki borzalmas helyzetben van, ám ő ezt ne így éli meg, nem így beszél róla. Minden nő a könyvben a saját maga módján szabad.
Te nagyon figyelmesen olvastál, benne kéne lenned a nemzetközi könyvklubban!
Igen, mindkét nőnek megadatik egyfajta szabadság, de azt hiszem Isabelle a könyv végén például még mindig aggódik azért, hogy mi fog történni a földjével. Clementine esetében pedig láthatjuk, hogy egy szinten mindegy, hogy mekkora belső erővel küzd azért, hogy egy önálló nő lehessen, továbbra is északra kell költöznie, mert még mindig fél a déli államokban uralkodó nyomástól. Láthatjuk is, hogy elhagyja az otthonát, mert az nem otthon számára. Vagyis még az ő erejével is nehéz erőteljes nőnek lenni. Furcsa kettős nyomás ez a társadalom részéről. És ezt mindegyik karakternél érezheted, Calebnél és George-nál is.
Bár sok pozitívumról beszélhetünk a könyvben, bőven vannak negatív dolgok is. Nehéz nem spoilerezni, de azt elárulhatjuk, hogy van egy nagy tragédia a könyvben, amihez kapcsolhatunk egy mai párhuzamot. A regényben láthatjuk, hogy egy fehér ember következmények nélkül ölhet meg egy fekete bőrű embert, erre pedig máig láthatunk példákat a modern világban is. Direkt akartad megmutatni ezt? Hogy vannak dolgok, amik nem változnak a világban?
Van az a mondás, hogy a történelem nem ismétli önmagát, hanem visszhangzik. Akár hányszor vizsgálod a történelmet, láthatod ezeket a mintákat. Nem akartam ezt beleerőltetni a könyvbe, csak egész egyszerűen elkerülhetetlen volt. Mikor erről a tragédiáról írtam, ami történik benne, majdnem elbőgtem magam. Mert nem akartam megírni, nem akartam, hogy az emberek elolvassák. Közben viszont nem viselhetsz szemellenzőt azzal kapcsolatban, hogy milyen is volt az élet ebben az időszakban és hogy bizonyos körülmények között mi történt. Bele kell süllyedned a történelembe.
A múltat tiszteled meg azzal, ha őszintén beszélsz róla, bármennyire is traumatikusan hat. És így tisztelheted azokat a személyeket is, akikkel valóban meg is történtek ezek a dolgok és átélték ezeket a tragédiákat. Tartozol nekik azzal, hogy lapra veted a történetüket és emlékezteted az olvasókat arra, hogy mi is történt az ország történelmében.
Alapvetően mi volt a célod ezzel a könyvvel? Volt valami elvárásod, hogy ha elolvassák az emberek, majd gondolkodnak erről és erről a témáról? A szabadságról, vagy hogy a világ mennyire nem változik néhány borzasztó aspektusban…
Számomra a szabadság és a remény ideája volt fontos. Ez a kettő. Azt szeretném, ha az emberek a kezükbe vennék ezt a könyvet és megismernének minden szereplőt, akik minden bizonnyal máshogy néznek ki mint ők, máshogy beszélnek mint ők, de mégis felfedezik a kapcsolatot velük, mert valamiben egyenlőek, ugyanúgy gondolkodnak vagy sok közös érzést ismernek fel. Miután az emberek a könyvet olvasva ellátogatnak Old Ox-ba, a városkába, ahol a történet játszódik, szeretném ha úgy távoznának, hogy gazdagabbak lettek és jobban képesek megérteni más embereket. Elég nagy elvárás ez egy fikciós írótól, de én ebben reménykedem a legjobban.
Számomra nagyon szimpatikus volt, hogy a mentális egészség is mennyire középpontba kerül. A gyász utáni depresszió leírása. George állapota, aki reménytelen, el van veszve, semmit sem érez vagy lát igazán. A háború utáni PTS egy katonánál. Ez különösen érdekes volt, hiszen jól láthattuk, hogy ez nem egy új dolog, hanem jelen volt a múltban is.
Nem tudom, hol húzódik a határ a nyers érzelmek és azok artikulálása között. A mentális egészség egy olyan kifejezés, ami akkoriban nem volt úgy jelen, mint ma. Valamilyen szinten viszont lehetetlen ilyen hosszan írni ezekről a karakterekről anélkül, hogy ne mélyednénk el a lelkükben vagy abban, hogy mit éltek át.
Talán nem árulok el sokat a regényből ezzel, de jó példa erre a könyv eleje, mikor George az erdőben sétál, gyászolva a fiát és összefut a testvérpárral. Ebben a kezdeti pillanatban el kellett gondolkoznom azon, hogy mi hozhatta össze ezeket a szereplőket. Mennyire kellett George-nak magányosnak lennie ahhoz, hogy elkezdjen közeledni efelé a két fiatal fiú felé, akik nem sokkal korábban még rabszolgák voltak. Nem volt igazán megengedett, hogy szóba álljon velük, de én azt akartam, hogy kapcsolatba lépjen velük. Itt kellett kezdenem és utána foglalkozni azzal, hogy mi történik majd vele és a feleségével. És innentől kezdve, ezzel a gondolkodásmóddal az egész történet továbbgörög.
Az első regényeddel máris világhírű lettél. Mi jön most?
Be szeretném fejezni a második könyvemet. Keményen dolgozom rajta, ez is egy történelmi fikció, de nem árulhatok el róla többet. De magabiztos vagyok és remélem, hogy az emberek legalább fele annyira szeretni fogják, mint amennyire a Víz édes ízét szerették.
A víz édes íze
Kiadó: Libri
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
TikTok: @kanicsar
