Nagyvilág

Barack Obama tinédzserként rendszeresen buzizott

November 17-én jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban Barack Obama A Promised Land című emlékirata. A volt elnök a kötetben élete számos, korábban nem taglalt részletére is kitér. Így arra is, hogyan állt az LMBTQ közösséghez, mielőtt politikai pályára lépett.

 

A kötet angol nyelvű borítója

 

A hozzáállásom a melegekhez, leszbikusokhoz és transzneműekhez nem volt mindig felvilágosult” – ismeri el. “Mint általában a korombeli tinédzser fiúk, a barátaim és én is dobálóztunk olyan szavakkal, mint buzi és meleg, hogy így tartsuk fenn a szilárd férfiasság látszatát és rejtsük el bizonytalanságunkat.

Egyetemre kerülve több nyíltan meleg barátom és professzorom is lett, akiket megismerve rádöbbentem, milyen diszkriminációnak és gyűlöletnek voltak kitéve, a magányról és önvádról nem is beszélve, amelyet az akkor domináns kultúra rájuk erőltetett. Szégyeltem magam a korábbi viselkedésem miatt – és tanultam, hogy jobbá váljak.

A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy Obama nagymamájának volt egy leszbikus nővére, Arlene néni, aki partnerét a családnak még 20 év után is úgy mutatta be mint közeli barátot.

 

Arlene néni

 

Barack Obama nyolc éves elnöksége idején rengeteget tett az LMBTQ-közösségért: visszavonta a rendeletet, amely tiltotta a nyíltan meleg katonák szolgálatát a hadseregben, a gyűlöletbűncselekményeket szabályozó és a munkahelyi diszkriminációtól óvó jogszabályokat terjesztett be és a Legfelsőbb Bíróságba két olyan bírót is jelölt, akik az LMBTQ-jogok pártolói.

Utóbbi döntésének köszönhető javarészt, hogy 2015-ben a Legfelsőbb Bíróság az egész országra kiterjesztette az azonos nemű párok házassághoz való jogát.

Az elnöki memoár hamarosan magyarul is megjelenik, várhatóan december 10-én. Korábbi Dreams of My Father és Vakmerő remények című könyvei a New York Times bestsellerlistájára is felkerültek.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb