Khomeini születési időpontjáról megoszlik a történészek véleménye. Némelyek 1900-ra, mások 1901-re vagy 1902-re teszik. Eredetileg Ruhollah Múszavinak hívták, 1930-ban szülőhelye, az iráni Homeini nevet, amely a magyar sajtóban – az angolos átírás alapján – Khomeini alakban honosodott meg. Hittudósok családjából származott, már édesapja és nagyapja is molla, azaz vallási vezető volt. Akárcsak Irán lakosságának nagy része, az ő családja is az iszlám siíta ágához tartozott, akik nagyobb tisztelettel övezik vallási vezetőiket, mint a világszerte több hívőt számláló szunniták.
Khomeini gyerekkorában Iránt, azaz Perzsiát – ahogy 1935-ig hivatalosan is nevezték – a szegény országok között tartották számon, a lakosság túlnyomó része falvakban élt. Nem így a Múszavi család, akik dúskáltak a javakban. Miután édesapját meggyilkolták, Khomeinit édesanyja és nagynénje nevelte. Hittudományi iskolába járt, 1922 körül pedig a zarándokhelyként ismert Kumba költözött. Itt is élt egészen 1964-ig, amikor az akkori uralkodó, Reza Pahlavi kitakarította az országból. Előadásai rengeteg hallgatót vonzottak nemcsak a diákok, de a helybeli lakosság köréből is. Voltak akik a 150 kilométerre fekvő Teheránból utaztak csak azért, hogy hallhassák. Nemcsak tanítványaihoz, hanem a közemberhez is tudott szólni, ez későbbi politikai karrierjében is segítette.
No meg az is, hogy a sahot a lakosság nagy része tiszta szívéből utálta. Fényűző életmódja nagyon távol állt a mindennapi iráni embertől, akik sokkal inkább vallási vezetőiket érezték közel magukhoz. Khomeini távolról is nagy hatással volt az otthoni fejleményekre. Hívei külföldre is elutaztak, hogy meghallgassák előadásait, amelyeket kazettára rögzítve hazacsempésztek. Iránban sokszorosították a hangfelvételeket, így üzenete futótűzként terjedt. Sűrűsödtek a tömegmegmozdulások, sztrájkok, amik 1979-re forradalomhoz és a sah elkergetéséhez vezettek. Szegény sah trónfosztása után először Marokkóba, a Bahama-szigetekre, majd az USA-ba menekült, végül halálos betegen Egyiptomban kapott menedékjogot.
Amikor Khomeini 1979. február 1-jén hazatért száműzetéséből, a világ azt látta, hogy a repülőgépről leszálló aggastyánt lelkes híveinek ezrei a forradalom hőseként fogadják. Némely becslések szerint 10 millióan sereglettek a fővárosba, Teheránba az üdvözlésére. A sah elmenekülése utáni ideiglenes kormány lemondott, helyét a mollák foglalták el, ezzel vallási uralmat, teokráciát hoztak létre. Létrejött az Iráni Iszlám Köztársaság, Khomeinit pedig hivatalosan is az ország élethossziglani politikai és vallási vezetőjévé nevezték ki. Ugyanebben az évben a szomszédos Irakban Szaddám Husszein elfoglalta elnöki székét. A szomszédság nem sikerült a legjobban, éveken át háborúztak, nem kímélve pénzt és emberéletet sem.
Az új iráni kormányzat véres bosszút állt ellenfelein, százával végezték ki a sah embereit, elfojtott mindennemű belső ellenzéket. Az iszlám fundamentalizmus szabta meg a mindennapi élet kereteit. Kézlevágással sújtották a tolvajlást, korbácsolással a házasságtörést. A nőkre csadort – az egész testüket és arcukat eltakaró leplet – kényszerítettek, betiltották a nyugati zenét és a szeszes italok fogyasztását.
Khomeini még élete utolsó éveiben is elszántan harcolt azok ellen, akiket iszlámellenesnek gondolt. Fatvát, hivatalos iszlám jogi határozatot adott ki, amelyben egy verse miatt istenkáromlónak és iszlámellenesnek ítélte az indiai származású angol írót, Salman Rushdie-t és felszólította a világ muszlimjait a szerző és a könyvet kiadók kivégzésére. Az író fejére 6 millió dolláros vérdíjat tűztek ki. Ezek a fanatikusok bizony nem viccelnek és ezt Rushdie is nagyon jól tudta, úgyhogy kénytelen volt hosszú időre elbújdosni az ítéletvégrehajtók elől.
Az ajatollah nem sokkal a fatva kihirdetése után, 1989. június 3-án meghalt. A temetését övező gyász az iráni nép változatlan szeretetéről tanúskodott. Bár Irakot nem sikerült legyőzni, a gazdaság akadozott, és az ellenzéket kíméletlenül elnyomták, az irániak továbbra is odaadóan követték azt a szakállas bácsit, aki megszabadította őket a gyűlölt sahtól. Khomeini nem egyszerűen erkölcsi tartást adott népének, hanem a forradalom értelmi szerzője is volt. Egy évtizeden át korlátlan hatalommal irányította az Iráni Iszlám Köztársaságot, minden írott vagy íratlan döntést ő sugallt, vagy ő hagyott jóvá. Nem véletlen, hogy szelleme még most is elevenen él.
Szerző: Waliduda Dániel
