Megható levélben coming outolt az argentin kosárlabdázó Sebastián Vega, amelyben többek között az írja, hogy az igazság tesz minket szabaddá. A 31 éves, 2 méter magas Vega 2004 óta játszik a nemzeti ligában, a Peñarol csapatával bajnoki címet szerzett, a nemzeti kosárlabda-válogatott tagjaként 2010-ben Argentína ezüstérmet szerzett a dél-amerikai kosárlabda bajnokságon.
Most egy másfajta győzelem ez övé: Vega az első argentin kosárlabda játékos, aki coming outolt, és az országban is még csupán a második az aktív sportolók között – a röplabdázó Facundo Imhoff után. Vega az alábbi levelet tette közzé a Twitteren:
„Tisztán emlékszem a pillanatra: fekszem az ágyon a teljes sötétségben, a plafont bámulom némán. Nem tudom, mit tegyek, nem akarok a helyzettel szembenézni. A fejem majdnem szétrobban. Először voltam férfival, és ezt nem tudtam elfogadni. Az az éjszaka a legrosszabb volt az életemben.
Nem csak azért, mert semmit sem tudtam élvezni belőle, hanem mert egy alapvető változást jelentett az életemben és bennem. A vágy, hogy egy másik férfival legyek, szemben állt minden mással. Szenvedtem, elnyomtam az érzéseimet, ürességet éreztem. Nem értettem, hogyan vonzódhatok egy azonos nemű emberhez, ez nem helyes, ez nem normális. És én normális akartam lenni.
Attól a naptól kezdve elkezdtem elnyomni az érzéseimet és a vágyaimat. Randiztam egy lánnyal, hogy folytassam a heteroszexuális életemet, de egy idő után újra feltámadt a vágy, hogy egy férfival legyek. És aztán találkoztam azzal, aki a következő hat évre a partnerem lett.
Hónapokig teljesen össze voltam zavarodva. Hazudtam magamnak, tagadtam a valóságot, frusztrált voltam, szomorú. Nem értettem, miért történik ez velem, valaki más akartam lenni, olyan, mint mindenki más. Mint az osztálytársaim és a barátaim. És elkezdtem süllyedni. Éreztem, ahogy a magánéletem és a karrierem különböző irányba halad, és eljutottam arra a pontra, hogy a visszavonulásomat fontolgattam. Pedig a kosárlabdát mindennél jobban szeretem az életben. Hogy valami olyasminek szenteljem magam, ami egy nyugodtabb életet tesz lehetővé, távol a nyilvánosságtól. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit tegyek.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Abban a szezonban (14/15) folyamatosan lesérültem. A testem nyilvánvalóan jelezte nekem, hogy valami baj van, amit meg kellett változtatni. Így hát miután elkezdtem pszichológushoz járni, eldöntöttem, átveszem az irányítást az életem felett és elmondom a családomnak. Soha nem felejtem el, ahogy állok apámmal szemben, és készülök elmondani neki. Nagyon féltem (mondhatjuk, hogy rettegtem), attól féltem, hogy ki fog dobni otthonról. A legrosszabbra készültem. A legnagyobb meglepetésemre szeretettel reagált. Kemény helyzet volt, elsőre elsápadt, de elfogadta. Meg kellett értenem, hogy ez számára és édesanyám számára is egy folyamat. És ezt tiszteletben tartottam. Hatalmas megkönnyebbülés volt támogatást tapasztalni a családomban, nagyobbat is annál, mint amit reméltem.
Amint túlestem ezen a hatalmas teszten, egy pár évvel később képes voltam elmondani a barátaimnak a csapatomnál. Belefáradtam a hazugságokba, hogy azt mondjam, nővel voltam, amikor az volt a tény, hogy nem. Előfordult, hogy azt mondtam, haverokkal megyek nyaralni, pedig az akkori párommal voltam. De miféle barátságot adok én a barátaimnak, ha mindent eltitkolok? Nem voltam őszinte se velük, se magammal. A legközelebbi barátokkal kezdtem. Mindig könnyek között tudtam elmondani, mintha valami baj lenne. Örökké titkolóztam, hogy ha valaki gyanakodna, arra jusson, hogy biztosan egyedül vagyok. Nem tudtam kikeveredni ebből az útvesztőből. És én újra boldog akartam lenni.
Már Commodore városában, a Gimnasia y Esgrima csapatánál vettem a bátorságot (hatalmasat) és elmondtam egy barátomnak (Lucas Pérez) mindent, amin keresztül kellett mennem. Remegve, de képes voltam elmondani, hogy meleg vagyok. És a reakciója teljesen természetes volt. Akkor bátorságot gyűjtöttem, és el tudtam mondani Martín Villagrán edzőnek is, aki lefagyott, de megértést és támogatást kaptam tőle. Értékeltem ezt. Később elmondtam Diego Romero csapatkapitánynak és később a többi játékostársamnak is.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Szabad akartam lenni és szükségem volt a szabadság érzésére. Túl sok évet töltöttem az árnyékban. Támogattak engem és megmutatták, hogy semmi sem fog megváltozni, hogy a dolgok ugyanolyanok maradnak, mint eddig. Hogy a szexuális orientációm nem fogja megváltoztatni a helyzetemet. Nagyon féltem attól, hogy munka nélkül maradok. És a klub vezetői voltak az elsők, akik támogattak. Megtapasztalni a csapat és a klub támogatását lehetővé tette, hogy magabiztos és erős legyek. Nem kellett tovább az árnyékban élnem.
Nagyon kemény évek voltak ezek. Olyan évek, amikor nagyon nehéz teher volt a vállamon, és nem akartam már cipelni tovább. Nem akartam rejtőzködni tovább. Nem csináltam semmi rosszat, nem öltem meg senkit. Nyomasztó évek voltak ezek, amikor a félelem egyenesen megbénított. Rettegtem attól, hogy valaki gyanakodni kezd arra, hogy meleg vagyok. Zárkózott lettem. Elzárkóztam, nehogy magyarázkodnom kelljen, és abbahagytam dolgokat, amiket szerettem, nehogy eláruljam magam valamivel. Sokáig sírtam és átkoztam magamat. Nem akartam más lenni. De ma azt tudom mondani, hogy ez az összes fájdalom megerősített. Fejlődtem általuk.
Mi az oka ennek az egésznek? Mit akarok elérni? A legfontosabb az, hogy képes legyek lezárni egy fejezetet és végre szabadnak érezzem magamat. Hogy ne érezzem bűnösnek magamat, ne érezzem üresnek magamat. Hogy megmutassam mindenkinek és magamnak is, hogy a karrierem és a magánéletem, vagy az érzelmi életem haladhatnak egy irányba. Hogy lehetek meleg és folytathatom a kosárlabdázást ugyanazzal az elhivatottsággal, ahogy a pályára lépésem óta. Ugyanaz vagyok, aki eddig is voltam. Egyúttal segíteni is szeretnék azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Segíteni azon az úton, hogy egy kicsit könnyebb legyen. Kevésbé félelmetes.
Döntő lépést tettem a mai napon. Ideges vagyok, félek, bizonytalan vagyok, szorongok, napok óta alig tudok aludni, és akkor is rosszul. Ezt levelet a szívemmel a kezemben írtam. Tudom, hogy hatással lesz a jövőmre, de egyúttal lehetővé teszi számomra, hogy megbékéljek a múlttal. És emelt fővel járjak. A saját szabadságomat követve.”
A levél után a teljes argentin sportélet a támogatásáról biztosította Vegát, a kosárlabda-szövetség is megosztotta a posztot, és a sportolók, csapattársak, és a válogatott korábbi játékosai is egy emberként álltak mellé az országban.
