A társadalom különböző férfi mintaszerepeket hoz létre, amelyek egytől egyig meghatározzák az egyén életét, valamint legtöbb esetben a sikerhez és túléléshez vezető kulcs is az elvárt magatartásformák helyes elsajátítása. Egy feminin meleg férfi azonban automatikusan alacsonyabb értékű embernek minősül, ahogy ez történik a nőkkel is, a transz nők brutális tárgyiasításáról nem is beszélve.
Egy maszkulin férfi nyertes alkat, megszerzi azt, amire szüksége van, dominál és uralja környezetét, soha nem hibázik, hiszen akkor gyenge lenne. A maszkulin férfi magas, nem törődik a divattal, nem érdekli a haja, test- és arcszőrzete van, mély a hangja, nem bőbeszédű, testmozgása robotszerű, hiszen hatalmas izmai vannak, csak férfias termékeket fogyaszt, vagyis olyanokat, amikről azt gondolja, nem sértik törékeny egóját – a lista hosszan folytatható további sztereotipikus elemekkel. Azonban a mérgező maszkulinitás ennél jóval komplexebb probléma: a KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt 20 évben legalább kétszer annyi férfi lett öngyilkos minden egyes évben, mint nő.
Sokszor olvasni és hallani homofób csoportoktól, hogy undorítónak tartják, ahogy a melegek élik a nemi életüket – bár jobb esetben nem erről ábrándozik egy „egészséges” felnőtt, egyesek szeme előtt mégis kizárólag ez jelenik meg. Mindez kiváló példája annak, hogy ahogyan a feminin melegek tárgyiasodnak, úgy az egész LMBTQ csoport megkapja az effajta lealacsonyító hozzáállást. Nem emberekről beszélnek, akik tisztelik és szeretik egymást, hanem puszta szextárgyakról.
Sokszor látom különböző meleg randioldalakon: „masculine4masculine”, „lányos fiúk ne”, „csak magas FÉRFIAK írjanak”, „straight acting/férfiasság adott és elvárt”. Természetesen az egyéni preferenciákkal semmi gond, mindenkinek más a zsánere, azonban érdemesebb mindezt mélyebben megvizsgálni, hiszen miért lenne meghatározó része egy kölcsönös érzelmi és fizikai vonzalmon alapuló kapcsolatnak a „maszkulinitás” társadalmi konstrukciója? Mégis erősen meghatározza, például az alacsonyabb férfiak azonnal effeminálódnak. A „heterós”, „straight acting” viselkedés márpedig nagyon nem önazonos egy meleg férfi részéről. Miért nem azt várjuk el az ismerkedés során, hogy önmagát adja valaki? Ennek ellenére az erőltetett macsóság ünnepelt, a feminin viselkedés pedig szégyenteljesnek számít.
A feminin fiúk sztereotipizálódása az életük minden területére kihat, alapvetően butának értékelik, gyengének gondolják őket, a társadalom sokadrendű tagjaiként tartják számon őket, ezzel is megalázóan lealacsonyítva, emberszámba alig véve őket.
Ebben az a legijesztőbb, hogy alapvetően létezik egy heteronormatív társadalom, ami erőteljesen megbélyegzi a melegeket, csakhogy maga a „homonormatív” kisebbség is gyűlölködik. Ráadásul erre a hátrányos megkülönböztetésre még számtalan más tényező is rakódik: anyagi helyzet, származás, társadalmi státusz, bőrszín. A homonormatív felfogás önmagában problémás, mert helyes viselkedési formákat ír elő egy megbélyegzett kisebbségnek: lényegében úgy vélekedik, hogy a személyiségjegyek kizárólag egyéni választás részét képezik.
Ha holnap egy áruházlánc azt írná az álláshirdetésében: „nőket, kövéreket, romákat nem alkalmazunk”, valószínűleg mindnyájan éreznénk, mindez mennyire diszkriminatív. Egyszerűen nem normális. Egy társkereső profilon akkor mégis miért olyan gyakoriak az ilyen és ehhez hasonló szövegek? Ott is ugyanilyen helytelen és beteg dolog ez, és rendkívül káros.
Nekem – a cikk szerzőjének – „lányos” arcom van, vastag ajkaim, magasról teszek a tradicionális férfiasságra, hiszen magabiztosan tudom, hogy férfi vagyok. Az online és személyes társkeresés során, a villamoson, a közértben sokan igyekeznek ezt a férfi öntudatot megingatni, megsérteni – balszerencséjükre sikertelenül. Nem zavar, hogy ez valaki számára nem vonzó, nem szeretnék mindenkinek tetszeni, viszont jogom van jól érezni magam a bőrömben, akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.
Ennek a megszégyenítésnek pedig vannak más jellegű aspektusai is, például hogy a feminin tulajdonságokkal rendelkező férfiak egy gumibaba szintjére vannak degradálva. Naponta kapok intim képeket részletes leírással, hogy miként vernének az arcomra egy adagot, hogyan tennének magukévá, a szopós száj vagy bármilyen feminin külső adottság zöld lámpa nekik, hogy tárgyiasítani lehet engem valamilyen formában. Nemtetszésemnek helye nincs, mivel egy „eszköz” nem mond nemet. (Mindenekelőtt azt is tisztáznám, hogy nem gondolom, hogy bármely társkereső oldal mély intellektuális párbeszédre hivatott, viszont ennél biztosan többre vagyunk képesek.) A feminin társaim nem mondhatnak nemet, belekényszerülnek abba az elvárt szituációba, hogy ezt a helyzetet élvezzék, megtisztelő legyen, hogy kívánják őket, sikerük alárendeltségükből fakadjon, hiszen egy öntudatra ébredt „szilikonpunci” senkit nem érdekel. Csakhogy ez a tárgyiasító magatartás azt üzeni: „kielégítesz, de másra nem vagy alkalmas; más soha nem is fog kelleni belőled; nem érdekel, mit szeretsz; nem érdekel, mi a jó neked; nekem legyen 15 percig jó, utána meg taka, mert én férfi vagyok, akinek ez jár”.
Még mielőtt bárki háborgó sorokat írna a szerkesztőségnek, szerintem teljesen normális, ha két felnőtt alkalmi kapcsolatot létesít, nyilván egy futó kaland esetén senki sem meséli el az élettörténetét. A cikkben említett probléma forrása egy afféle kapcsolat létrejötte, ami nem teljes mértékben kölcsönös és egyáltalán nem egyenrangú, mégis úgy kezeljük, mintha az lenne.
Ha mi így lealacsonyítjuk önmagunkat és egymást, mit várhatunk a többségi társadalomtól?
Közben be kell látnom, igenis ott motoszkál egyfajta sértettség is bennem, mert tudom, hogy mennyivel több vagyok ennél, hogy mennyire nem szeretnék ilyen keretek közé szorítva élni, és mennyire nem szeretném, hogy a gyerekeim egy olyan világban nőjenek fel, ahol mindent meghatároz számukra a társadalom – ahol nem saját értékrendjüknek, hanem esetlegesen egy bajszos politikus aberrált elvárásainak kell megfelelniük.
Nem hagyhatjuk, hogy a többségi társadalom vagy a média határozza meg, kik vagyunk mi és hogyan éljünk: egy nő nem attól nő, hogy szül; egy meleg férfi is egyenrangú tagja a társadalomnak – és nem csak akkor, ha kussol –, egyetlen LMBTQ személy sem kevesebb senkitől, hiába tér el akármiben is a társadalom elvárásaitól. És a feminin férfi sem kevésbé férfi maszkulin társainál.
Bernhardt Dániel
