„Erdély sokkal toleránsabb az LMBTQ közösséggel szemben”
Tavaly rendezték meg az első kolozsvári pride-felvonulást, melyet bár a kormányzat és különböző szervezetek minden erejükkel megpróbáltak ellehetetleníteni, végül nagyjából ezer ember vett rajta részt, békében és a sajtó figyelmének középpontjában. A teljesítmény már csak azért is óriási, mivel Romániában a kelet-európai szinthez képest is nehezebben alakult az LMBTQ jogok sorsa, és a társadalmi elfogadottság is jóval az átlag európai szint alatt van. Lucian Dunăreanuval, a kolozsvári Pride Romania LMBTQ egyesületének elnökével a romániai és erdélyi helyzetről, a 2017-es pride nehézségeiről, valamint sikeréről beszélgettünk.
Ami az LMBTQ közösség jogait illeti, Románia nagyon visszamaradott. Mennyire befolyásolja ezt a társadalom hozzáállása? Mennyire homofób az ország?
A legutóbbi diszkriminációs Eurobarométer alapján, amelyet 2015 októberében tettek közzé, a románoknak mindössze 36%-a ért egyet azzal, hogy a melegeket, a leszbikusokat és a biszexuálisokat ugyanazon jogok illetik meg, mint a heteroszexuálisokat (az európai 71%-hoz képest), és csak 24% gondolja úgy, hogy a két azonos nemű személy között folytatott szexuális kapcsolat teljesen normális (az európai 67%-hoz képest). Emellett csupán 21% véli úgy, hogy az azonos nemű személyek közötti házasságnak Európa-szerte elfogadottnak kéne lennie – ezzel szemben az európai átlag 61%.
A látszat ellenére a homofóbia nem a valláshoz köthető, hanem inkább az egykori kommunizmushoz. A homofóbia erőteljesebben mutatkozik azokban az államokban, amelyek valaha kommunista uralom alatt álltak. Ha a homofóbia szintjeit feltüntetjük egy térképen, egyértelműen kirajzolódik a határvonal a vasfüggöny mentén. Ez a megállapítás elég nyilvánvaló: a kommunista államok kivétel nélkül nem csak tekintélyelvűek, hanem társadalmi szinten is nagyon konzervatívak voltak – legalábbis ami a szexualitást illeti. Következésképpen a román homofóbia a kommunizmus hatására fogható. A románok, ahogyan a többi kelet-európai állam lakói is, az akkori társadalmi modell szerint élnek – akaratuk ellenére, és egy másik ideológiai nézet mellett is.
A homoszexualitást tiltó törvény meglehetősen későn lett eltörölve, és az azonos neműek házassága még most sem megengedett. Miért ennyire passzív a politikai hozzáállás az LMBTQ problémákkal kapcsolatban?
A híres 200-as törvénycikket, amely szerint egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az azonos nemű felek közötti szexuális kapcsolat, 2001-ben törölték el, 12 évvel Ceausescu bukása után, amikor Romániának elsőbbsége volt csatlakozni az Európai Unióhoz. Ahogyan a polgárok nagy része, a politikusaink sem elég olvasottak, tanultak, illetve tájékozottak, arról, hogy mit is jelent a szexuális orientáció és a nemi identitás. A parlamenti ülések során elég sok rasszista, xenofób, szexista és homofób megjegyzés hangzott már el. Annak ellenére is, hogy sokan hangoztatják az európai nézeteiket, tetteikkel és nyilatkozataikkal csak ennek ellenkezőjét bizonyítják, semmit sem értenek ezekből az értékekből, ignoránsak és intoleránsak. Számukra az LMBTQ közösséggel való törődés és a politikai korrektség nem előny. A politikusok egyedüli prioritása a közpénz felhalmozása, és hogy biztosítva legyen a helyük a következő választásokkor is. És mivel a szavazók többségének sem fontosak az LMBTQ közösség jogai, a román politikusok ahelyett, hogy felvilágosítanák és fejlesztenék a társadalmat, csak a szájuk jár és szövetkeznek a “családbarát” csoportokkal, hogy biztosítsák a szavazók számát, a többség tiszteletét és elismerését.
Mit gondol erről a helyzetről a román LMBTQ közösség? Ugyanez a passzivitás jellemzi, vagy próbálnak visszaütni?
Ahogy a hasonló rendszerekben, a kommunizmus idején a demokratikus értékek elnyomása is megtette a hatását. Az emberek hallgatásra és engedelemre voltak nevelve, ne lázadjanak, fogadjanak el mindent, amit adnak nekik. De mindezek ellenére a változások napról napra nőnek, a küzdeni vágyók egyre többen vannak. Ami pedig az LMBTQ közösséget illeti, három nagy kategóriát lehet megkülönböztetni: egyesek kivándoroltak, egy könnyebb, szabadabb életet választva, és hogy máshol a mások által kiharcolt jogoknak örvendjenek. Mások még mindig passzivitásban élnek vagy a félelem miatt, vagy mert így kényelmes nekik: semmiben sem szenvednek hiányt, és nem fogják fel, hogy az LMBTQ közösség egyenjogúságának és a társadalom toleranciájának hiánya az ő életüket is ugyanúgy befolyásolja. A harmadik kategóriába pedig azok tartoznak, akik ráébredtek a társadalmi igazságtalanságokra, a jogok egyenlőtlenségére, akik aktivistákká válnak és harcolnak a társadalom tiszteletéért.
Ha az erdélyi társadalom hozzáállását vizsgáljuk az LMBTQ közösség felé, az mennyire különbözik az ország többi részétől?
Az a véleményem – és ez csak egy személyes vélemény, mivel eddig nem sikerült olyan kvantitatív és kvalitatív kutatásokat végeznünk, amelyek kimutatnák ezt –, hogy Erdély sokkal toleránsabb az LMBTQ közösséggel szemben, mint az ország bármely más része. Persze akadnak olyan politikusok, akik inkább az ellenkezőjét szeretnék, de a társadalom sokkal nyitottabb.
Az eddig beállt változásokra nagyon büszkék lehetünk. 2002 óta, amióta a kolozsvári közösség kialakulásán dolgozom másokkal együtt – és ekkor még mindenki rejtőzködött, nem létezett aktivizmus –, sikerült egy olyan éves filmfesztivált szerveznem, ami mostanra nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát – ez a Serile Filmului Gay Nemzetközi Melegfilm-fesztivál. Emellett mi szerkesztettük az Angelicuss és a SWITCH magazinokat, kampányokat és eseményeket kezdeményeztünk és szerveztünk, például a Miss Travesty Romániát, előadásokat tartottunk a kolozsvári egyetemeken, helyi és központi kormányzati intézményekben.
Hogyan látja az erdélyi LMBTQ közösség az őket érintő problémákat?
Az erdélyi közösség, Bukarest után, az ország legösszetartóbb és leghangosabb közössége. Azonban, ahogy várható volt, akadnak olyanok is, akik szeretnék ezt megakadályozni, felosztani minket kis csoportokra, hogy ne legyen egységes véleményünk, ezzel gyengítve a közösséget.
Az erdélyi magyar LMBTQ tagok többszörösen diszkrimináltak? Mennyivel nehezebb az ő helyzetük?
Etnikum szerint én “többségnek” számítok, így nem vagyok olyan pozícióban, hogy ezt véleményezzem, de észrevételeim szerint Kolozsváron még mindig létezik egy minimális etnikai konfliktus. Évek óta harcolnak a magyar egyesületek azért, hogy Kolozsvár bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák legyenek kihelyezve. Annak ellenére, hogy a bírósági pert megnyerték a kolozsvári polgármesteri hivatallal szemben, az intézmény képviselői még mindig halasztják a táblák kihelyezését. Végül is ez nem csak egy tábla, hanem egy kulturális identitás elfogadása és elismerése. Ugyanezzel a hatósággal állunk mi is szemben. És utolsó példaként hoznám fel a tavalyi Cluj Pride megszervezését.
Tudjuk, hogy a Cluj Pride rejtve volt a közvélemény elől. Ezenkívül más nehézségek is akadtak a szervezés ideje alatt?
Mikor eldöntöttem, hogy megszervezem ezt az eseményt, meg sem fordult a fejembe, hogy ennyire nehéz lesz engedélyt szereznünk, hogy ennyire megalázottnak fogjuk érezni magunkat, és hogy ennyi utálat létezik a környezetünkben. Két hétre és 22 leadott kérelemre volt szükség, hogy végül rengeteg kitartás és egy stabil helyi és központi médiakampány segítségével Kolozsvár polgármestere, Emil Boc engedélyezze a felvonulás megszervezését. Mindenféle törvénybejegyzéseket említettek, meg hogy azokon a helyeken, ahol szerettük volna megszervezni a felvonulást, már más esemény zajlott – a legtöbb ilyen esemény persze fiktív volt. Eljátszották, hogy tisztelnünk kell mások jogait is és törvénytisztelőknek kell lennünk, annak érdekében, hogy megakadályozzák az esemény megszervezését. Annak ellenére, hogy az időpont, amelyet engedélyeztek (reggel 10 óra, szombat) nem volt megfelelő egy efféle esemény megszervezésére, elfogadtuk, mintsem hogy engedély nélkül vonuljunk. Az útvonalról nem is beszélve: egy központi útsáv helyett egy eldugott, Szamos melletti sétányon vonultunk, ahol persze senki sem látott minket. Holott egy ilyen esemény a láthatóságról szól – szerencsénk volt a sajtóval és a tévével, akik a teljes eseményt közvetítették.
Az LMBTQ közösség hogyan fogadta a pride-ot?
Meglepően jól, a rengeteg megfélemlítés és még a halálos fenyegetések ellenére is. Folyamatosan üzeneteket kaptunk extremista gyülekezetektől, hogy meg fogják akadályozni az eseményt, végül pedig ez az egész csupán három személyből állt, akik a folyó másik oldaláról kiabáltak. Így összességében egy békés és csendes felvonulás volt, a toleranciára és tiszteletre buzdító üzenetekkel. Emellett felhívtuk a hatóságok figyelmét arra, hogy a közterületekhez mindenkinek joga van.
Milyen eredménnyel zárult a megmozdulás?
Nagyjából 800-1000 LMBTQ tag és támogató vett részt az eseményen. Gyermekes családok, más szervezetek képviselői, újságírók és helyi politikusok. Sokan mellénk álltak, ezzel bizonyítva, hogy minden rendben lesz.
Ebben az évben is megszervezik Kolozsváron a pride-ot? Ha igen, milyen programokra számíthatnak a résztvevők és milyen terveik vannak a jövőre nézve?
A PRIDE Romania csapata, a kolozsvári LMBTQ egyesület már a második Cluj Pride felvonulás szervezésén dolgozik, hogy az előzőnél sokkal színesebb és hangosabb esemény jöhessen létre. Igyekszünk nyomást gyakorolni a hatóságokra, hogy az esemény akkor és ott legyen, ahol mi szeretnénk, illetve a felvonulás mellett egy egész heti kulturális, oktató és szociális eseménysorozatot szeretnénk szervezni, szabadtéri kiállításokat, színházi előadásokat, bulikat és közös főzőesteket. És természetesen mindez nem jöhetne létre a csodálatos önkéntescsapatom nélkül, amely nagyjából 50 főből áll, köztük LMBTQ és „kívülről” támogató tagokkal, akikkel lázasan dolgozunk az esemény megszervezésén.
Interjú: Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
Fordította: Tóth Evelyn