Hírek

Levetíti a HírTV a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című dokumentumfilmet

Egyezségkötéssel zárult a Civil Művek HírTV ellen indított eljárása az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt. Az egyesület azért panaszolta be a médiacéget, mert 2014-ben megtagadták a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című készülő könyv és dokumentumfilm interjúalanyokat kereső felhívásának közzétételét. A HírTV most vállalta: háromszor levetíti a díjnyertes dokumentumfilmet, első alkalommal az idei Pride-héten.

 

A történet 2014 novemberében indult, amikor a Civil Művek Közművelődési Egyesület egyik önkéntese újsághirdetést szeretett volna feladni egy Wesselényi utcai hirdetésfelvevő irodában, amelyben olyan ötvenen túli, meleg férfiakat kerestek, akik megosztanák élettörténetüket a készülő könyvhöz és dokumentumfilmhez. Az ügyintézők ezt megtagadták, arra hivatkozva, hogy a cég konzervatív, ezért “elzárkózik minden olyan jellegű dologtól, ami nem fér bele úgymond a hagyományos értékrendbe”.

Az egyesület ezt követően a Háttér Társaság támogatásával az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult, mivel álláspontjuk szerint a hirdetés megtagadása szexuális irányultságon alapult, amelyet az egyenlő bánásmódról szóló törvény tilt. Az eljárás hosszú ideig elhúzódott, időközben megjelent a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című könyv, és bemutatták az azonos című dokumentumfilmet is, amely több nemzetközi díjat nyert.

Az EBH végül 2017 januárjában kezdte érdemben vizsgálni az ügyet. A hirdetésfelvevő irodát működtető HírTV vitatta, hogy az elutasítás hátterében hátrányos megkülönböztetés állt volna, de nyitott volt az egyezségkötésre. A HírTV végül vállalta, hogy három alkalommal levetíti a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című 90 perces dokumentumfilmet, első alkalommal az idei Pride-hét keretében, 2017. július 9-én 23:00-kor.

“Nagyon örülünk az eljárás kimenetének, hiszen így sokkal több emberhez tud eljutni a filmünk” – mondta az egyezségről Takács Mária, a film rendezője. (Takács Máriával készített korábbi interjúnkat itt olvashatjátok.) “Bízunk benne, hogy a hét idős férfi története sokakat rádöbbent, a melegség nem valami újkeletű divat, nagyapáink, ükapáink generációjában is voltak, akik azonos nemű párt választottak maguknak, vagy élték meg a szexualitásukat saját nemükkel.”

 

Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák mozielőzetes/Hot Men Cold Dictatorships movie trailer

A film júliustól a pesti, szegedi, pécsi, szombathelyi art mozikban. Augusztustól Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán is! The movie is in the hungarian ci…

 

Civil Művek Közművelődési Egyesület – Háttér Társaság

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin