Hírek

Halálra késelték az egyetlen bangladesi LMBT magazin főszerkesztőjét

Két évvel ezelőt hatalmas örömmel írtunk arról, hogy megjelent Banglades legelső, LMBT közösségnek szóló magazinja, a Roopban. Most azonban szomorú esemény árnyékolja be a rendkívül fontos kiadvány életét.  

Xulhaz+Mannan-GOOGLE+PLUS

Xulhaz Mannan főszerkesztőt és feltehetően egy másik LMBT aktivistát, Tanay Fahimot tegnap holtan találták előbbi lakásában. Az eset Dhakában, a fővárosban történt; a helyi média szerint Mannan azért engedte be a támadókat a házba, mert azt hazudták, hogy csomagot hoztak neki.

bangladesh-lgbt-magazine-editor-killed
Fotó: ABIR ABDULLAH/EPA

Maruf Hossein, a dhakai rendőrség szóvivője a következőt nyilatkozta: „Ismeretlen támadók halálra késeltek két embert egy Kalabagan városrészben található lakásban. További egy ember megesebesült.” Egyes források szerint radikális muszlim támadók állhatnak a dolog mögött.

Xulhaz Mannan az újság szerkesztése mellett a bangladesi Rainbow Rally, egy LMBT-jogi felvonulás szervezője is volt, amit 2014 óta mindig április 14-én tartottak meg. Idén azonban a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezt a rendezvény megtartását. Mannan azt nyilatkozta, hogy telefonos fenyegetéseket kaptak vallási fanatikusoktól. A főszerkesztő mindezek mellett az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének is dolgozott.

A jelenlegi támadás mindössze két nappal azután történt, hogy egy bangladesi egyetemi tanárt hasonló módon megöltek – abban az esetben az ISIS vállalta a felelősséget. A gyilkosságot abban az esetben is machetével követték el, bár az indok az ateizmus felé fordulás volt. Állítólag négy bloggert is hasonló módon öltek meg az elmúlt hónapokban, azonban a bangladesi kormány egyelőre tagadja, hogy iszlamista terrortámadásoktól kellene tartaniuk.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin