HírekPride

Az államfő is részt vett a koszovói Pride-on

Először rendeztek nagyszabású LMBTQ felvonulást Koszovóban. Néhány százan vettek részt kedden Pristinában az első olyan Pride-on, amelyet a helyi LMBT-szervezetek közösen tartottak meg.

 

 

A szeretet nevében mottójú felvonulás kilenc civil szervezet összefogásával valósult meg, a célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet a koszovói társadalomban tapasztalható homofóbiára és előítéletességre.

A felvonuláson részt vett Hashim Thaci koszovói elnök, valamint a kormány és a politikai pártok több tagja is. Az államfő az eseményen kijelentette: minden koszovói állampolgárnak joga van kifejezni saját hitét, véleményét és orientációját. A hivatalos szervek támogatása ellenére a rendezvény több fenyegetést is kapott, ezért több száz rendőr biztosította a felvonulás útvonalát a koszovói főváros központjában.

 

 

Annak ellenére, hogy a hírekben az első koszovói melegfelvonulásról beszéltek, az országban az utóbbi néhány évben több kisebb rendezvényt is szerveztek. A legutóbb tavaly, a homofóbia-ellenes világnap alkalmából tartottak felvonulást Pristinában, amelyen szintén több százan vettek részt, közöttük Hashim Thaci is.

A koszovói alkotmány tilt mindenféle negatív diszkriminációt, ugyanakkor nem tér ki külön az LMBTQ-közösséget érintő jogokra, a főleg muszlim vallású országban az azonos neműek házassága sem engedélyezett.

 

 

(444)

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin