Hírek

Az állam szerint mégsem jár a CSOK a meleg és leszbikus pároknak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint csak azoknak jár a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), akik akarnak és tudnak gyereket vállalni.

A Privátbankár írta meg, hogy a Háttér Társaság közleményével ellentétben az EMMI szerint a melegek és leszbikus pároknak nem jár a CSOK, mivel ők nem tudnak gyereket vállalni. A minisztérium közleményében a következőt állította: „Minden olyan esetben elutasíthatják a pénzintézetek egy pár csok-igénylését, amikor a gyermekvállalási szándék nem reális. Az pedig nem életszerű, ha egy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű pár előre vállal gyermekeket. Az otthonteremtési program célja a gyermekvállalás és gyermeknevelés kiemelt támogatása.”

csok

Szomorú, hogy elvileg az emberekkel foglalkozó EMMI nem tudja (nem akarja tudni), hogy az azonos nemű párok ma Magyarországon többféle módon is szülővé válhatnak. A legkézenfekvőbb az adoptálás, de ott van például a társszülőség intézménye is. Emellett hazánkban már sok azonos nemű pár nevel közösen gyermeket.

A Háttér Társaság egyeztetett a minisztériummal a CSOK-ról, és ők úgy értelmezték, mivel a bejegyzett élettársi törvény nem tartalmaz kivételt a kedvezményre vonatkozóan, így a leszbikus és meleg párok is igényelhetnék.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin