Hírek

Áttért az iszlámra a szélsőjobbos politikus, mert a kereszténység neki túl melegbarát

Egy német szélsőjobboldali politikus áttért az iszlámra, mert elmondása szerint a kereszténység elidegenítette magától az azonos nemű házasságokkal.

 

 

Arthur Wagner eddig az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) párt egyik meghatározó politikusa volt Brandenburg tartományban. A 48 éves Wagner január elején azonban bejelentette, hogy feladja pártbéli tisztségeit, mert áttért az iszlámra. A lemondás már csak azért is elkerülhetetlennek tűnt, mert pártja hírhedten muszlimellenes.

A német Bild magazinnak adott interjújában Wagner azzal magyarázta az áttérést, hogy a kereszténység egyre megértőbb és elfogadóbb az azonos nemű házasságok ügyével, valamint a pride eseményeken ma már lelkészek is részt vesznek.

Wagner azután döntött az áttérés mellett, hogy egy utazása során oroszországi muszlimokkal találkozott, akiket nyitott és őszinte embereknek talált. A politikus hivatalosan még októberben tért át, és felvette az Ahmad nevet. Bár önként lemondott vezető posztjáról, továbbra is párja tagja marad.

Az AfD vezetése jelezte, hogy vallása miatt nem fogják kizárni a pártból, de a muszlimellenes tagság soraiból többen is követelik az eltávolítását. Honlapján az AfD Brandenburg ezt írja: „Az iszlám nem tartozik Németországhoz.”

Az azonos nemű párok tavaly nyár óta házasodhatnak Németországban. Az AfD határozottan ellenezte a házassági egyenlőséget, miközben saját kancellárjelöltjüknek a nyíltan leszbikus Alice Weidelt választották.

A tavaly szeptemberi választásokon migráció-ellenes kampányával az AfD a harmadik legnagyobb parlamenti párttá vált Németországban, 94 helyet szerezve a Bundestagban. A pártnak éppen a megerősödés jelentette egyben a vesztét: a többi parlamenti párt – nézeteltéréseiket félretéve – inkább kényszerkoalícióra lép, csak nehogy a demokratikus értékeire büszke országban a hatalom közelébe juthasson egy szélsőjobboldali formáció.

 

(Bild, PinkNews)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin