Hírek

90 éves leszbikus néni perli az Egyesült Államok légierejét

Helen James több, mint hatvan évvel azután, hogy szexuális orientációja miatt rangjától megfosztva leszerelték, pert indított az Amerikai Egyesült Államok légiereje ellen.

A hölgy 1955-ben szintén a seregben szolgáló párjával egy péntek este vacsorázni indultak a szomszédos városkába. Bár az étteremben volt üres aszta, elvitelre kérték az ételt és egy csöndes, parkos részen, az autóban ülve tervezték elfogyasztani.

Érkezésük után nem sokkal azonban egy idegen gépkocsi fényszórója villant fel mögöttük. Mint kiderült a bázis egyik munkatársa végig követte őket és rákérdezett, mit művelnek ott. Helent pár nappal később letartóztatták és elmondása szerint „megalázó kihallgatást” kellett elviselnie.

A hölgyet kihallgatói megfenyegették azzal, hogy felkeresik szüleit és elmondják nekik, hogy lányuk leszbikus. Helen ettől annyira megijedt, hogy hajlandó volt bármilyen papírt aláírni – még leszerelési papírját is. Így történhetett meg, hogy rangjától megfosztva elbocsátották a légierőtől.

Elmondása szerint az utolsó napokban valaki még egyenruhájáról is levágta a gombokat, ami klasszikus megszégyenítési eszköz, szimbóluma annak, hogy tulajdonosa már nem tartozik az Egyesült Államok hadseregéhez. Hiszen nem tudja ruháját méltóképpen, begombolva hordani.

A ma már idős hölgynek annyi a kívánsága, hogy állítsák vissza rangját, amelytől méltatlanul fosztották meg és így utolsó éveiben őt is megillethetnék a veteránoknak járó jogok.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin