Hírek

100 vesszőcsapással büntettek két rajtakapott meleg férfit

Szomszédjuk készített videófelvételt a szeretkező 20 és 23 éves indonéziai meleg párról, majd a bizonyíték birtokában feljelentette őket a helyi rendőrségen. Az Associated Press beszámolója szerint a felvételen hallható, amint a kamera tartója hívja a rendőrséget, a két meztelen férfi pedig próbál elmenekülni, de egy másik idegen nem engedi őket a szobából.

Aceh tartomány saría jogi osztályának vezetője, Marzuki nyilatkozatában kifejtette, hogy a fiatalemberek „bevallották” homoszexualitásukat. Az iszlám erkölcsi és morális vezérelve, a saría jog értelmében – amely két évvel ezelőtt vált hatályos joggá a régióban – erkölcsi kihágásért 100 vesszőcsapással büntették a párt. Elképesztő módon számos fotó is készült a „rendezvényen” és ezek alapján elmondható, hogy a büntetés végrehajtását tömegek nézték végig.

A nyomozás, a tanúk vallomása és a bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy vétettek az iszlám saría joggal szemben, így bíróság elé állíthatóak” – Marzuki hozzátette, hogy a környékbelieknek jó ideje gyanús volt a két fiú bensőséges kapcsolatuk miatt.

Indonézia mohamedán, de szekuláris állam, azonban Aceh tartomány kivételt képez. Az indonéz kormány 2005-ben megállapodott a vele évtizedek óta háborúskodó helyi szeparatistákkal. Letették a fegyvert, cserébe autonómiát kaptak. Ennek keretében lépett életbe 2015-ben a saría jog a tartományban.

Noha Indonéziában nem illegális a homoszexualitás, a társadalom egyre elutasítóbb az LMBT-közösséggel szemben – annak gyarapodása ellenére is. Az Indonéz Pszichológiai Társaság a homoszexualitást, biszexualitást és transzszexualitást pedig betegségként tartja számon.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin