„Volt, aki a Tinderen azzal nyitott, hogy megnézte a vagyonnyilatkozatomat”

Turgonyi Dániel 2019 óta Óbuda szociális és lakásügyekért felelős alpolgármestere, a közelmúltig a Momentum LMBTQ munkacsoportját vezette. „A család az család” kampány maszkjában fogad, a logós bögréből kortyolja a kávét, és kedélyesen meséli, hogy mára saját beszerzés és ajándékok révén a szivárványcsaládos kampány szinte teljes webshopját begyűjtötte. A közelgő választás és népszavazás ugyanúgy szóba kerül, mint hogy milyen ma Magyarországon meleg férfiként a politikában önazonosnak lenni, és az is kiderül, hogyan tud elszámolni – a nem létező – ügynökmúltjával.

Hogyan kerül ma egy Z-generációs fiatalember a magyar politikába?
24 éves voltam, amikor megválasztottak a kerületben egyéni képviselőnek, a politikában ez egy tényleg korai pont. Nagyon sok kritika, ami engem ért, főleg a legelején, az ezzel volt kapcsolatos. Hogy ennek az embernek nincsen tapasztalata.

És nincs?
A 2019-es választások előtt szakpolitikával és helyi politikával foglalkoztam. Azt persze nem tudom mondani, mint sokan, hogy 10-15 év tapasztalatom van helyi képviselőként. 2018 áprilisában, az előző országos választás után csatlakoztam a Momentumhoz, majd azon a nyáron a pride idejére szerveződött LMBTQ projektcsapathoz. Azt gondoltuk, az LMBTQ jogokra nem csak évente egyszer kell odafigyelni, egész évben napirenden kellene tartani a témát, legalább a párton belül. Ezért nem oszlottunk fel a pride után, megszerveződött az állandó csapat, és engem választottak meg, hogy vezessem. Tulajdonképpen így indultam: szakpolitikával, különböző politikusok felkészítésével foglalkoztam, és mellette tagja voltam a III. kerületi szervezetnek.

De ehhez kellett a motiváció, hogy eldöntöd, nem az üzleti szféra, hanem a politika felé indulsz.
Teljesen őszintén, én ezt a történetet fel merem vállalni annak ellenére, hogy nem feltétlenül a legszexibb politikusi történet…

Van olyan? Szexi politikusi eredettörténet?
Jogos, szerintem valóban nincs. 2018. április 8-án, amikor a legutóbbi választáson kijött az a narancssárga térkép, akkor az első reakcióm az volt, hogy jó, akkor én elköltözöm az országból. Szerintem ez egy teljesen normális emberi reakció, hogy az ember a saját érdekeit nézi. Beszélek felsőfokon svédül, miért ne tudnék kiköltözni Svédországba, tanulni valamit és saját életet kezdeni? Mégiscsak sokkal jobb lenne meleg emberként Svédországban élni sok szempontból, mint Magyarországon. De a neveltetésemnek is a része kiállni azokért, akiknek nincsen hangja, vagy nem hallani őket. Tudom, hogy én ebből a szempontból privilegizált helyzetben vagyok. Budapesten nőttem fel, tudtam tanulni, és egy olyan családból származom, ami viszonylag liberálisabb – a magyar átlaghoz képest biztosan az. Mivel könnyebb helyzetben voltam másokhoz képest, úgy voltam vele, hogy ha azon a ponton kiköltöznék az országból és itt hagynám az egészet, akkor bűntudatom lenne. Nem lennék képes a tükörbe nézni öt-tíz év múlva, mert eljöttem és meg sem próbáltam tenni valamit. Számomra az a fontos, hogy megtaláljam azt, hogy jelen pillanatban hogyan tudom tenni a legtöbbet a közösségemért – beleértve mind az LMBTQ közösséget, mind a III. kerületi emberek közösségét.

A Budapest Pride önkéntese is voltál még a politikusi pálya előtt, a közösségi médiában pedig rendszeresen posztolsz a felvonulásokról, amelyeken részt veszel.
Persze. Az önazonos politikusi lét tudatos döntés volt. Megmondtam, hogy egy óriási feltételem van, amihez ragaszkodom: én nyíltan meleg emberként fogok indulni a választáson. Nem fogok visszamászni a „szekrénybe”, nem is vagyok benne biztos, hogy működött volna. Ebből a szempontból könnyen le is vezethető, hogy miért merek ezekről posztolni és hogy miért csinálom. Mert számomra nagyon fontos az, hogy kifelé egy olyan képet mutassak, ami hű önmagamhoz. Nem szeretném, hogy a választók egy teljesen másik embert lássanak, mint aki amúgy vagyok. És valahol azt érzem, a saját közösségem megcsalása lenne az, ha nem használnám ki azt a platformot, ami rendelkezésemre áll, hogy felhívjam az emberek figyelmét a társadalmi kérdések fontosságára. Úgy érzem, hogy cserben hagynám az LMBTQ közösséget, amelynek tagjai iszonyúan sokat segítettek nekem minden kampányomban.

Ha valaki ránéz a politikusi Facebook-oldaladra, ezzel kapcsolatban nem nagyon látja az értetlenkedő kommenteket például, amit feltételezni lehetne.
Oké, ezt Budapesten nagyon könnyen mondjuk, és egy ellenzéki kerületben nem is annyira nehéz dolog. Tisztában vagyok azzal, hogy egy liberális helyen indultam és ebből a szempontból nagyon szerencsés voltam. Nyilván más lenne a helyzet – és tudom, hogy rossz a példa –, ha mondjuk Ásotthalmon lennék politikus. Ott mondjuk a polgármester úrtól kapnék kommenteket.

Nem szeretem kitörölni a hozzászólásokat, mert a vita teljesen legitim. De ha valaki olyan undorító, személyeskedő, hogy teszem azt, halált a melegekre, a zsidókra, azt persze moderálja az ember. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ritkán, de nálam is előfordulnak gyűlölködő megjegyzések. Emlékszem, valaki egyszer azt írta, hogy még a szüleim sem büszkék rám. Ha csak ennyi a problémája, akkor legyen, igazából csak önmagát járatja le vele. Főleg úgy, hogy anyu utána alákommentelt, hogy azt ő tudja, mire büszke, ezt hadd ne döntse el egy idegen az ő nevében.

Amikor megérkeztem, akkor az a pletyka ért el hozzám, hogy az akkori Óbuda Újság szerkesztőségében többen mondták, hogy a lap most biztosan át lesz nevezve Szivárványos Óbudára. A homofóbia azért megjelenik, csak nem feltétlenül az én arcomba. És ezek a mikroagressziók ugyanúgy a mindennapok részei. De megtanulja az ember ezeket kezelni.

Lehet, hogy a homofób támadásokat nem feltétlenül az arcodba kapod, de a Magyar Nemzetben konkrétan a te arcoddal jelent meg az az ominózus cikk, amikor azt írták, hogy melegpropaganda költözik a kerületi óvodába.
Érdekes pillanat volt. Betámadtak azért, mert egy nyíltan meleg politikus az óvodákért mer felelni a kerületben. Az volt a reakcióm, hogy nektek egy év kellett ahhoz, hogy rájöjjetek, meleg vagyok? Vagy amikor a Pesti Srácok írt egy sejtelmes cikket, hogy valahol van Budapesten egy nyíltan meleg momentumos alpolgármester. Miközben beírod a Google keresőjébe és azonnal kidobja a nevemet.

Nem veszem magamra és nem is érzem vészesnek. Igazából csak arról szól, hogy szeretnének valamiről írni. És ha erről tudnak, akkor erről tudnak. De ez nem fogja megváltoztatni az én politikámat, emiatt nem leszek majd kevésbé hangos, nem fogom kevésbé felvállalni magamat, sőt. Ha látom, hogy ez őket ennyire zavarja, akkor jó, idén majd kettővel több pride-os posztot kaptok.

Ha azért támadnak be, mert meleg vagyok, akkor azt magam felé dicséretként fogom fel. Mert akkor a munkám kapcsán nem tudnak, csak személyeskedéssel. Jó, ez a válasz elbagatellizálja, hogy ez egy jóval nagyobb társadalmi probléma, hogy egy LMBTQ ember lehet-e politikus. Szerintem lehet. Szerintük nem.

Pedig köztük is sok van.
Biztos vagyok benne. Szerintem minden jogunk megvan politikusnak lenni. Jogos helyünk van a közéletben. A társadalomnak ugyanúgy részei vagyunk, ugyanúgy fizetünk adót, ott vagyunk a boltokban, a rendőrök, tűzoltók, mentők sorai közt, a kórházakban, az iskolákban és mindenhol. A társadalom szövetének részei vagyunk – már miért ne lehetnénk a politikai vezetésnek is a része? Számomra ez nem volt kérdés soha. És ha emiatt támadnak, azt nem tudom felfogni egy legitim érvnek.

Kerületi politikusként mennyire voltál felkészülve ezekre a támadásokra? Az ember azt gondolná, hogy a kerületi politika egy kicsit nyugisabb, kicsit leválasztottabb az országos politikától.
Teljesen őszintén meglepődtem, hogy ehhez egy év kellett. Sokkal korábban számítottam rá. Az első néhány hónapban vártam, hogy mikor próbálkoznak be ezzel, és egy év után úgy voltam vele, hogy már nem is fog jönni. Tudom nagyon jól, hogy ez egy válaszlépés volt egy helyi botrányra, ami az előző polgármestert érintette. Tudom, hogy ez egy válasz volt, amit emiatt indítottak el. És ez semmivel nem jelentett többet a helyi Fidesznek, mint hogy mondjanak valami iszonyatosan undorító dolgot, ami a saját táboruknak átmegy.

Ránéztél az online cikkre azóta? Azért kérdezem, mert ma már egy jókora bekezdéssel nyit, hogy „valótlanul állítottuk…” – az eredeti cikk ugyanúgy ott van, de egy helyreigazítással indul, hogy ez a cikk ebben a formában nem állja meg a helyét.
Igen. És ez tökre jó érzés. Ennek ellenére hasonló dolgok a mai napig vannak. A helyi Fidesz azzal kampányol, hogy én a kultúráért felelek – ez a terület nem is hozzám tartozik –, és hogy a kultúra el lesz szivárványosítva. Mindezt csak azért, mert beleillik a narratívájukba. De ha csak ennyire képesek, akkor legyen.

Ha már szóba kerültek a kerületi támadások. El tudsz-e számolni az ügynökmúltaddal?
(kitör belőle a nevetés)

Teljesen komolyan kérdezem, az Óbudai Hírek honlapján szerepeltél egy anyagban, ahol az előválasztás kapcsán azon lamentált egy cikk, hogy miért történhettek a visszalépések. Négy indok volt felsorolva, az utolsó pedig – beragadt a caps lock – hatalmas betűkkel, hogy valamit csinálhattak az előző rendszerben és ügynökmúlttal rendelkezhetnek. 1995-ben született politikusként egy egykori KISZ-titkárokkal feltöltött másik oldalról mennyire lehet ezt komolyan venni?
Egyáltalán nem, és pont ezért nem lehet. Nevet rajta az ember elsőre, aztán rájön, hogy ez egy olyan hülyeség, amit komolyan gondolnak.

Tényleg komolyan gondolják, vagy csak az olvasóiknak írják?
Az olvasóik miatt gondolják komolyan. Tudják, hogy hülyeséget írnak, a rendszerváltás napján még ötlet sem voltam. Talán akkoriban ismerkedhettek meg a szüleim. Ezzel a jó kis kommunista gondolattal élve, ekkor én még az ötéves tervnek sem voltam része. Nem tudom komolyan venni, de ugyanakkor tudom nagyon jól, hogy ez káros. Káros abból a szempontból, hogy azok az emberek, akik elolvassák, nem feltétlenül gondolják végig, meg hát persze az nincs ott, hogy én 26 éves vagyok, és nem kapcsolják össze. Ez egy működő reflex egyébként a magyar fejben, hogy a sztereotip politikusnak simán lehet ügynökmúltja. Ha belegondolunk, hogyan képzeli az átlagember az átlag politikust? Ötvenes, kopaszodó, pocakos férfiként. Ami szerintem szörnyű. A parlamentben nagyon kevés nő van, a fiataloknak is jóval kevesebb lehetősége van, hogy bejussanak a parlamentbe, vagy hogy a helyi politikával foglalkozzanak. Nekem például célom az, hogy ezen változtassak, ezért is ülök itt többek között.

Ha már a politikusok külsejéről beszélünk, majdnem két méter magas vagy, vörös hajú, szemüveges. Ez már önmagában egy olyan csomag, ami miatt az embert fiatalon kifoghatják az iskolában. Téged ért – bármi miatt – iskolai zaklatás, vagy igazából a magasságod el is rettentett mindenkit ettől?
Persze, hogy volt. A gyerekek ilyen szempontból tudnak nagyon gonoszak lenni, ha valaki különbözően néz ki. Velem is így volt. Aztán meglett a megoldás, beírattak dzsúdózni. Hat évig jártam edzésekre, és ez levezette az én energiáimat is. Később inkább az jött elő, hogy elkezdtek viccelődni azzal, hogy meleg vagyok. Úgy gondolták, hogy ez olyasmi, amivel lehet bántani azt, aki nem feltétlenül központi része a közösségnek. Visszahúzódó gyerek voltam.

De ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok. Egy viszonylag liberálisabb felfogású iskolába jártam, és amikor 11. végén coming outoltam az osztályomnak, akkor pont megfordult az egész. Amikor más évfolyamok megpróbáltak beszólni, a saját osztályom volt az, amelyik kiállt mellettem. Nagyon sok támogatást kaptam a srácoktól. Amiben külön érdekes, hogy én matek tagozatos osztályba jártam, képzelheted a nemek arányát az osztályban. De ez teljesen oké volt, miután ki lett mondva a többieknek.

Ha egy teljesen laikusnak akarnád elmagyarázni, mit monadnál, mit csinál egy párt LMBTQ munkacsoportja?
Azt tudom elmondani, hogy mi mivel foglalkozunk. A Momentum az egyetlen párt, amelyik kipakolt egy többoldalas dokumentumot arról, hogy milyen LMBTQ szakpolitikája van. Úgy fogtuk fel, hogy egy LMBTQ embernek nemcsak azzal van problémája, hogy nem tud házasodni, nem tud örökbe fogadni. Hanem létezik egy rendszerszintű probléma. Ha elmegyünk az orvoshoz, ott is érhet minket simán olyasmi, ami miatt kellemetlenül érezzük magunkat. Rendőrség? Végképp. Még akár a bíróságon is. Tehát van az életnek sok különböző pontja, ahol hátrány érhet valakit, csak mert LMBTQ ember. Mi ezt vettük végig, ezért lett egy viszonylag hosszabb programunk ebben a kérdésben. Próbáltuk úgy kezelni, hogy szeleteljük fel az életünket, és nézzük meg, hogy hol vannak problémák.

Emellett azzal foglalkozunk, hogy a politikusainkat felkészítjük, ha LMBTQ témákról kell beszélniük. Simán kaphatnak ezzel kapcsolatos kérdést a képviselőjelöltek, és tudniuk kell válaszolni.

De szervezünk programokat is, a Budapest Pride-on mi minden évben ott vagyunk legalább egy programmal. Legutóbb egy kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, ahová lengyel és orosz aktivistát is hívtunk, de eljött Hollandia első nyíltan transznemű parlamenti képviselője, Lisa van Ginneken is. Velük beszéltünk arról, hogy a keleti, populista, orosz befolyás és a nyugati demokrácia között hogyan tudnak az LMBTQ kérdések felmerülni. És volt, amikor nyíltan LMBTQ magyar politikusokat hívtunk meg, hogy beszéljünk a saját tapasztalatainkról.

És ott vannak azok a témák, amelyekről nem feltétlenül beszélünk eleget közösségen belül sem. Például hogy az egészségüggyel mi a gond ebből a specifikus szemszögből. Nagyon szakpolitikai lesz, de ott van mondjuk a nemi betegségek kezelése vagy a PrEP kérdése. A HIV pedig, ha a közösségen belül nem feltétlenül, de azon kívül egy baromi nagy tabutéma továbbra is Magyarországon. Szerintem tipikusan olyasmi, amit le kell bontani. A munkacsoport ezeket a témákat is beépíti a párt LMBTQ programjába.

A válaszaidból világos, mennyire fontos számodra, hogy önazonos lehess. Itthon az átlagember nincs hozzászokva ahhoz, hogy egy nyíltan LMBTQ politikus egy nyilvános rendezvényen a párjával jelenjen meg. Ezt el tudod képzelni magadról, mondjuk tíz év múlva?
Jelen pillanatban azért nem tudok erre mit válaszolni, mert az előző X évet nézve 10 múlva is ugyanúgy szingli leszek, mint most. Viccet félretéve, persze, számomra nem lenne kérdés, hogy egy hivatalos rendezvényen a párommal jelenjek meg. Az más kérdés, hogy erről ő mit gondol majd. Mindig vannak ezek a plusz egy fős események, ahová „önt és a partnerét szívesen várjuk”. Részemről nem lenne gond egy másik férfival megjelenni. De nem fogok elvinni random csak azért egy másik srácot, hogy utána elkezdődjön, hogy jaj, biztosan együtt vannak, holott a háttérben mondjuk semmi ilyesmi nincsen. Az ilyen eseményeknél inkább mindig megkértem egy barátnőmet, hogy jöjjön el velem.

Mivel te említetted, ezért lecsapok a lehetőségre, a szingliség témájára. Az Európai Parlamentbe a Momentum már bekerült, a mostani választásokon már biztosan bejutnak képviselői a magyar országgyűlésbe, alpolgármester vagy, észrevehető jelenség, a magasságoddal főleg. Nem támadnak be az aranyásók, akik mindenáron randizni szeretnének egy politikussal?!
Figyelj, nyilvános a vagyonnyilatkozatom, nem vagyok a leggazdagabb politikusok egyike, ezt bárki ellenőrizheti. Volt, aki a Tinderen azzal nyitott, hogy megnézte a vagyonnyilatkozatomat.

Ne már…
Természetesen a leggyorsabb unmatch-eim egyike volt. Ezt azért megtanulja az ember kezelni. Az mondjuk egy nagyon erős red flag, hogy ha valakit csak a munkám érdekel. Az aranyásók különben sem egy alpolgármesteri fizetésre buknak.

Az előválasztáson is indultál volna, ezek szerint motoszkál a fejedben országos politikai karrier? Mert ha van ilyen terved, úgy furcsa, hogy nem építed magad a közösségi médiában. Nyilván neked nincs Varga Judithoz hasonlóan tíz fős stábod, aki kezeli a közösségi médiát. De rád így nem lehet azt mondani, hogy tipikus Z-generációs fiatal, aki ki se mászik a telefonjából.
Ennek több oka van. A közösségi médiát illetően nem vagyok expert, plusz amit itt helyben csinálok, az sokszor nem olyasmi, amit könnyű kifelé kommunikálni. Az én portfólióm nem a kultúra, a városfejlesztés vagy a pénzügy, ahol lehet arról beszélni, hogy milyen szép, grandiózus dolgok történnek. Abból nehéz Facebook-posztot csinálni, hogy megemeltük a segély összegét, mert alapvetően az egy tabutéma az országban, hogy valaki önkormányzati segélyre szorul. Az én munkámnak egy jelentős része a háttérben zajlik. A szociális ügyekért felelek, aminek egy jó része az, hogy a kerületben élő legszegényebb családoknak segítsünk. Ez nem az a szexi politikai téma, amiről lehetne posztolni.

A pacalfőzés sem az, és más megoldja.
Oké, nem szeretnék egy Németh Szilárd lenni. Jó, néha az Instagramon a sztorijaimban posztolok arról, hogy mi történik az életemben, de ezek személyes dolgok. Ezt meghagytam annak ellenére, hogy politikus vagyok, ott merek kommunikálni nagyon informális módon, de az nem marad meg feltétlenül – hacsak le nem mentik és screenshotot nem csinálnak róla. Viccet félretéve, azt azért látni kell, hogy ennek a munkának nagy része személyes történetekről szól. Ha a bizottsági és testületi üléseket vesszük, hiába van 20-25 előterjesztésem, ennek 80-90 százalékát zárt üléseken tárgyaljuk, mert ezek kerületi lakosok személyes ügyei, amiről érthető módon nem lehet kifelé kommunikálni. Vagy ott van a lakásgazdálkodás, amivel hasonló a helyzet. Az, hogy ki lakik önkormányzati lakásokban, szintén a szegényebb réteget érinti.

Amire azért büszke vagyok, hogy az új kerületi rendeletben mindenhol megjelennek a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők, hogy ugyanazokat a jogokat konkrétan kimondva adjuk meg nekik, mint ami a házasoknak jár. Ami amúgy a törvény alapján így lenne, csak hát tudjuk nagyon jól, hogy ezek nem mindig történnek meg. De mi például erre figyeltünk, hogy ez a rendeletbe belekerüljön.

De nem feltétlenül érzem azt, hogy a közösségi médiában való politizálás oldja meg a problémáinkat. Baromi képmutatónak tartom, ha valaki a közösségi médiás jelenléttel akarja letudni a politizálását, és mögötte nincsen tulajdonképpen semmi. Ennél sokkal többre van ennek az országnak szüksége.

Szerinted miért fontos elmenni szavazni április 3-án? Azoknak is, akik nem gondolkoznak egyébként a részvételben.
Végig kell gondolni, hogy ha az ember nem megy el szavazni, akkor azzal csendben támogatja azt, amiben élünk. Mert minden otthonmaradás egy elveszett szavazat a mindenkori rendszerrel szemben. És ez akkor is igaz lenne, ha mi lennénk kormányon: aki otthon marad, az nem szavaz ugyan ránk, de ellenünk sem.

Az LMBTQ közösség szempontjából azt látni kell, hogy az elmúlt években tapasztalható, eléggé durva kormányzati politika folyamán mi vagyunk az a közösség az egész országban, amelyik a legtöbbet veszítheti. Ha marad ez a kormány, akkor szerintem mindenki veszíteni fog. Ezt az ellenzéki politikus mondja belőlem. Mi van, ha még több jogunkat veszik el? Tudom, hogy ez egy csúszós lejtő, de egy ponton nem lesz feltétlenül tabu nekik kinyitni azt a kérdést, hogy szükség van-e bejegyzett élettársi kapcsolatra.

Baromi sokat tudunk veszíteni, ezért iszonyatosan fontos venni a fáradságot, mert nem olyan nehéz elmenni szavazni. Tizenöt perc az ember életéből. Elmegy kutyát sétáltatni vagy lemegy egyszerűen sétálni, bedobja a szavazólapot az urnába és kész. Én ezt állampolgári kötelességnek fogom fel. De tudom, hogy valakinek a távolmaradás az opció, mert könnyebb nem gondolni rá. De nem folytathatunk struccpolitikát, hogy nem vesszük figyelembe, hogy mi történik az országban, és akik LMBTQ emberként otthon maradnak a választás napján, azok konkrétan leokézzák azt, ami most folyik. És ők is nagyon sokat fognak veszíteni a következő négy évben, ha minden marad úgy, ahogy van.

A választással egy időben tartott gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban az a civil szervezetek álláspontja, hogy szavazzunk érvénytelenül. Ha részedről rendben a kérdés, elmondod, hogy te hogyan szavaznál?
A Momentum ifjúsági szervezete, a TizenX is erről posztolt, és én is az érvénytelen szavazás mellett foglalok állást. Érvénytelenül fogok szavazni ezen a népszavazáson. Egyszerűen azért, hogy kifejezzem a véleményemet úgy, hogy az ne számítson bele a szavazás érvényességébe, de meglátszik majd az eredményekben. Igenis, lássa mindenki azt, hogy X ember részt vett a szavazáson, viszont úgy gondolta, hogy ez a kérdéssor annyira felháborító, hogy nincs is helye annak, hogy erről döntsünk. Muszáj véleményt nyilvánítani, és ebben az esetben az a leghatékonyabb, ha érvénytelenül szavazok.

Kocsis G. János
Twitter: @Kocsis_G_Janos

„Egy életünk van és jogunk van hozzá, hogy kiteljesedjünk benne”

„Mindenkit a melegsége megélésére buzdítok”