Kultúra

Vastüdőbe zárt múlt – Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Minden generációnak megvannak a maga meghatározó művészeti, irodalmi alkotásai, zenéi, helyei, élményei. Hogy mi az, ami ebből lecsapódik az utókor számára – tehát miből lesz korszakalkotó elem –, azt csak az idő mondhatja meg. Így aztán én is csak félszegen merem állítani, hogy Krusovszky Dénes első regénye korszakos alkotás lenne, de abban talán sokan egyetértünk majd az olvasása után, hogy generációs tapasztalatokat fogalmaz meg.

Sok minden járt a fejemben, miközben a verseiért már számos díjjal jutalmazott Krusovszky könyvét először felcsaptam. Hiszen ott volt körülötte a hatalmas hype, a Libri-közönségdíj, a nagy-nagy siker, és részben persze engem is ezek motiváltak arra, hogy kézbe vegyem. Valahányszor azóta egy-egy barátnak ajánlottam az elolvasását, mindig hozzátettem, hogy számomra talán azért lett végül ekkora élmény, mert nagyon sok olyan kérdéssel foglalkozik, amik engem pont most fokozottan érdekelnek – ilyenek a család és az onnan hozott örökség(ek), az identitás, a gyökerek, az emlékek, illetve az ezekhez való viszonyulásunk. Azt általában már elfelejtettem hozzátenni, hogy érdemes útközben, lehetőleg hosszú utazáson olvasni (ahogy én is tettem), mert ez is hozzáadott az „élvezethez” – egy könyv oldalain és a valóságban egyszerre utazni mindig intenzív élmény, ezt talán Szerb Antal óta minden irodalomkedvelő tudja.

A kötet alapvetően három nagyobb egységből áll: bevezetésképpen szemtanúi leszünk egy autóbalesetnek Iowában, Amerikában a 90-es években, majd elkísérjük kortárs főhősünket, Lente Bálintot egy vidéki esküvőre a szülővárosába, végül pedig megismerkedünk egy felkavaró történettel, ami a kisváros egykori szanatóriumában játszódik a 80-as években. Biztosan vannak, akik nálam előbb kisilabizálják olvasás közben, hogy a három sztori hogyan kapcsolódik pontosan egymáshoz, de azt hiszem, engem annyira magával ragadott az események folyása, hogy erre kevésbé tudtam koncentrálni, így az epilógusként szolgáló utolsó fejezeteknél volt egy-két nagyobb meglepődésem.

 

 

A balesetről, illetve a gyermekbénulás következtében tüdőbénult betegekről szóló, egyébként is kissé álomszerű fejezetek csak a történet legvégére nyernek értelmet, a sztori gerincét Bálint utazása adja. A húszas évei végén járó srác egy éjszaka hirtelen felindulásból, egy sokadik veszekedés után otthagyja a barátnőjét a közös lakásukban, és az első vonattal elutazik a Debrecen melletti kisvárosba, ahol felnőtt – és ahová egyébként is hivatalos egy esküvőre. Ahogy elmerül múltjának ebben a szeletében, találkozunk az édesanyjával, a volt gimis osztálytársaival, az első nagy szerelmével – csupa olyan figurával, akikkel vagy rég megszakadt a kapcsolata, vagy még tart, de már akkor sem volt az igazi, amikor elköltözött otthonról. Amikor már éppen úgy tűnne, hogy van olyan fonal, ami újra felvehető, és vissza lehet térni a régi kerékvágásba, Bálintnak rá kell jönnie, hogy sok minden nem úgy van, ahogyan azt gondolta – és ez nemcsak a barátságaira, de a családjára, sőt, a helyi történelmi eseményekre is igaz. Hősünk közvetlen történetét pedig ott keretezi a kis magyar valóság: a céltalan erőszakossággal romboló „ottmaradtak” frusztráltsága, vagy a minden ízében vaskosan tradicionális esküvő rántotthús-, pálinka- és hónaljszaga.

Habár másfajta morális kérdéseket boncolgat, de olvasás közben nem tudott nem eszembe jutni Jancsó Miklós 1963-as Oldás és kötés című filmje, amiben a sikeres és fiatal, vidékről a fővárosba elszármazott Jámbor doktor (Latinovits Zoltán), miután egy munkahelyi ellentét miatt meghasonlik önmagával, visszatér szülőfalujába, ám már ott sem lel otthonra. Ha Jámbor nem is ugyanazon értékek mentén mozog, útkeresésében legalábbis nagyon hasonló figura Lente Bálinthoz.

Hogy pontosan mennyi a valóságalapja Krusvoszky regényének, azt minden bizonnyal ő maga sem árulná el és annyira nem is érdekes, de a kötet végén fel van sorolva egy pár konkrét tudományos forrás, amiket felhasznált egyes események leírásához, úgyhogy a hardcore rajongók akár ezekben is elmerülhetnek. Debreceniek minden bizonnyal teljes otthonossággal fognak Lentével együtt csámborogni a városban, de az álnéven futó helyek (pl. Hajdúvágás – Lente szülővárosa) és egyebek (pl. a Reflex nevű online hírportál, ahol Lente dolgozik) csak ráerősítenek arra az érzésre, hogy a dolgok itt és most, velünk történnek. Bálint a kortársunk, egy közülünk, akinek az érzései, az élményei, a reflexiói a sajátunk is lehetnének, még ha nem is ugyanazt az életutat járjuk be, mint ő.

Az (időnként kocsmák sötétjében történő) identitáskeresés, a felnőtt válás lassú folyamata, a személyes vagy épp a nemzeti múlttal való szembenézés, a félbeszakadt dolgokhoz való visszatérés, majd az ezekből való építkezés, a továbblépés sűrű egyvelege az, amitől annyira generációsnak tűnik most ez a regény – hogy valóban az-e, az majd idővel elválik. Mindenesetre most minden húszas-harmincas kortársamnak csak azt mondom, olvassátok el, és legyünk azok, akik még lehetnénk.

Szij Barbara

AKIK MÁR NEM LESZÜNK SOSEM

Szerző: Krusovszky Dénes

Megjelenés éve: 2018

Kiadó: Magvető

Oldalszám: 542 oldal

Ár: 3999 Ft

 

 

Fotó: Fortepan/id. Konok Tamás

 

hirdetés
Previous post

Nemcsak a munkahelyéről, de az otthonából is kirúgtak egy meleg koreai férfit

Next post

A RuPaul’s Drag Race és Billy Porter is tarolt az Emmy-gálán