Kultúra

Varázslatos sokszínűség – LMBT karakterek a fantasykban és a sci-fikben

 Az évek során egyre több kritika érte Hollywoodot, mivel még mindig nem biztosít elég teret az LMBTQI személyek bemutatkozására és jelenlétére a filmvásznon – bár az utóbbi években, hála a Disney-nek, a DC-nek és a Marvelnek, jelentős fejlődésnek lehettünk szemtanúi. Szomorú és nem elhanyagolható tény azonban, hogy a nyíltan LMBTQI színészek és színésznők továbbra is kevesebb elismerésben részesülnek a díjak terén, mint heteroszexuális társaik. Nagyon kedvelem az irodalmat, és a klasszikusok mellett a fantasy műfaját is. Az idei LMBT Történeti Hónap keretében ezért a fantasykban, sci-fikben megjelenő LMBTQI karakterekről tervezek előadást tartani, amelyből jelen cikk egy kis ízelítő az érdeklődők számára.

A Harry Potter-széria és a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozat

A Harry Potter-sorozat nagy rajongójaként Perselus Piton mellett Albus Dumbledore alakja volt számomra a legkedvesebb. Éppen ezért is örültem nagyon, amikor J. K. Rowling jóval a hét kötet befejezése után azt nyilatkozta – mintegy további mentségként Dumbledore fiatalkori hibájára –, hogy fiatalkorában beleszeretett Gellert Grindelwaldba, mivel Dumbledore homoszexuális.

A Legendás állatok és megfigyelésük második részében legnagyobb sajnálatomra nem mondták ki még nyíltabban a két varázsló valódi kapcsolatát, a néző mégis érthette, miről is van szó.

Az emberi jogok iránt érdeklődő jogászként mindegyik kötetben és filmadaptációban azt tartom a legelszomorítóbbnak, hogy sem a varázstalanok és a varázslók, sem egyéb varázslények között nincs tisztelet és egyenlőség. Számos varázslótársával ellentétben Dumbledore-nak modern, felvilágosult gondolatai vannak a vér tisztaságával kapcsolatban csakúgy, mint a muglik, félemberek és nem emberek jogait illetően – minden lényt egyenlőnek tekint, a legfontosabb értéknek és erőnek a szeretetet tartja. Voldemort és Grindelwald egyenesen lenézi emiatt, és azért, mert nem használja tehetségét és varázserejét mások kárára. Dumbledore azonban azt vallja, hogy „a döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, kik is vagyunk valójában.”

Maga Rowling is aktív támogatója az LMBTQI jogoknak és nem egyszer pont varázslatos világán keresztül fejezte ki empátiáját a közösség felé. Rowling jó barátja Stephen Fry, aki napjaink igazi polihisztora, az LMBT jogok egyik legismertebb élharcosa.

Star Trek

A Star Trek a science fiction-sorozatok között a Star Wars mellett előkelő helyet foglal el. Nagy örömömre szolgált, mikor meghallottam, hogy a forgatókönyvet társíróként jegyző Simon Pegg ötlete szerint LMBT karaktert kell beépíteni a sorozat legújabb filmváltozataiba. Ezt a lépést tiszteletadásnak szánták a karaktert eredetileg megformáló George Takei irányába, aki 2005-ben vállalta a nyilvánosság előtt, hogy meleg, és azóta is az LMBT jogok egyik fő szóvivője.

Sulu figurája így lett meleg, az őt alakító John Cho pedig elárulta, hogy az általa immáron harmadik alkalommal eljátszott kormányos szexuális orientációja a harmadik filmben, a Mindenen túl-ban derül majd ki. A filmben megtudhatjuk, hogy Sulunak van egy lánya, akit egy másik férfivel közösen nevel. A színész üdvözölte a döntést, illetve annak feltárását: „Tetszett az a megközelítés, hogy nem csinálunk belőle nagy dolgot. Remélem, az egész emberiség ebbe az irányba tart, azaz hogy nem kovácsol politikai tőkét egyesek személyes irányultságából.”

A legújabb Star Trek-sorozatban, a Discoveryben az első nyíltan LMBT pár is megjelent, Paul Stamets főgépész és dr. Hugh Colber hajóorvos személyében. A karaktereket megformáló színészek, Anthony Rapp és Wilson Cruz egyébként a való életben is melegek. Rapp neve ismerős lehet, hiszen ő volt az, aki először hozakodott elő azzal, hogy Kevin Spacey zaklatta, ezzel Spacey meghurcolását és a hollywoodi ranglétráról történő lezuhanását okozva.

Trónok harca

A Gyűrűk ura a XX. század legnagyobb eposza és fantasy-trilógiája, a Trónok harca pedig a XXI. századé. A tévésorozattal széles körben is népszerűvé vált könyvsorozatban az azonos nemű személyekhez való vonzódás egyértelműen negatív, de legalábbis rejtegetnivaló dolog. Miután a sztori fő helyszíne, Westeros egyértelműen a középkori, feudális Európa fantasy-verziója, az ott élő nemesi családok harcaiban nehezen is férne meg a homoszexualitás, hiszen az akadályozná a hatalmas biztosító öröklést.

A sorozat két nyíltan meleg karaktere Renly Baratheon és Loras Tyrell, más néven a Viráglovag, tehetséges harcosok és nagyszerű bajvívók. Loras-t Westeros-szerte ismerik tehetségéről és messze földön híres jóképűségéről. Renly Baratheon szintén egy ősi család sarja, jólelkű és bátor férfi. Loras Renly Baratheon apródja, akihez ráadásul homoszexuális kapcsolat is köti. Amikor Renlyt meggyilkolják a saját táborában, Loras bosszút esküszik, noha mardossa a bűntudat, amiért ő is biztatta Renlyt, hogy nyújtsa be trónigényét. A sorozatban később Loras-t homoszexualitása miatt a konzervatív vallási szektát vezető Főveréb és követői bebörtönzik, az ott töltött hónapok megtörik, és úgy dönt, csatlakozik a Főverébhez, hogy megbánja bűneit.


Jelen cikket kedvcsinálónak szántam, februárban az érdeklődők számára fény derül majd a Gyűrűk Ura, a Star Wars, a legújabb Disney-adaptációk, a Csontváros, vagy a DC és Marvel képregények szereplőinek nemi identitására is.

Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin