Lehettem vagy három esztendős, amikor apám nyakában ülve megtanultam, nincs jobb ez ég alatt, mint A-ból B-be menni, madarak harsány csivitelését hallgatni, felröppenő fácánoktól megrettenni. Nagy szerelem szövődött akkor, mely ellenállhatatlannak bizonyult.
Nem számított, hogy épp fagy van vagy kánikula izzaszt, hisz a hóban nyomulni épp olyan élvezetes volt, mint hűs erdők mélyén sziklákra mászni vagy kicsinyeivel csörtető anyakocát meglesni. Kamaszodva a bakancs mellett már a pedált is tapostam, élveztem a sebességet, a hajamat borzoló szelet, és fedeztem fel világvégi falvakban megbújó kastélyokat és templomokat. A városok zajától távol lelt csoda annyira megbabonázott, hogy csak évek múltán döbbentem rá, egyedül vagyok. Szerintem nincs olyan ifjú, aki a szüleivel vágyna kóborolni, szabadidejében a húgával, nővérével lógni. Melegségem titkát rejtegetve a suliban, melóban adódó túratársakkal sem indultam útnak szívesen, hisz az engem foglalkoztató kérdések jó eséllyel megbotránkoztatták volna őket. Mert hát ennek a minimum teljes napos kikapcsolásnak többek közt az is lényegi eleme, hogy a hosszúra nyújtott, de kíméletes fizikai terheléssel párhuzamban jókat lehet dumálni.
Végül majd negyedszázada, megelégelve ez ínséget, meleg(barát) túracsoport szervezésébe kezdtem. És láss csodát, heten startoltunk, ma pedig a levlistán már több, mint százan vagyunk, öregek és fiatalok egyaránt. Az LMBTQ sportéletben pont az a szép, hogy bárki, legyen az kezdő vagy profi, íróasztal mellett elpuhult vagy testét naponta trenírozó, befogadó baráti közösségre talál. Az Atlasz VándorMások gyalogos és kerékpáros szakosztályára különösen igaz ez, hisz a túrák nagy többsége nem tekinthető extrém módon megterhelőnek. Számtalan alkalommal volt már szerencsém szemlélni, miként lesz észrevétlenül a kezdetben sportcipőjében botladozó, sík utakon is fújtatva tekerő újoncokból profi tagja a csapatnak. Hol ez, hol az áll a sor végén kullogó mellé, biztatja, időnként tolja az épp önmaga korlátait feszegető bátor harcost.
Ez kérem, nem a macsók csapata, mi együtt indulunk és érkezünk, összefogva pedig az ország legrejtettebb zugaiba is eljutunk. Tavaszonként többnapos tábort szervezve járjuk be egy-egy tájegység minden létező jelzett és jelzetlen turistaútját. Ez évben még épp találtunk egy sosem látott vidéket: Belső-Somogyba megyünk. Nyaranta egy héten át ülünk drótszamarunk nyergében. Épp tavaly fejeztük be az Országos Kerékpáros Körtúrát, évente minimum két hosszú hétvégén pedig külföldi tájakkal ismerkedünk. Tavasztól őszig Budapest környékén havonta egy-egy napot bicajozunk, hol aszfalton, hol erdőben, de leginkább mindenféle utakon vegyesen. A Börzsönyt, a Pilist és a Budai-hegységet négy év alatt negyvennégy egynapos gyalogtúra során barangoljuk be.
Kedves olvasó! Gondolom, már te is belátod, király dolog túrázni. Csatlakozz e legrégebben folyamatosan együtt sportoló meleg(barát) csapathoz, az Atlasz VándorMások túraszakosztályához!
Gazsi
www.atlaszsport.hu
www.vandormasok.hu
