Kultúra

TranszFeszt – Magyarország transz tematikájú fesztiválja csupa izgalmas programmal

 

Filmvetítésekkel, kiállításokkal, rapid randival, társasjáték esttel és vallási fórummal érkezik Magyarország és valószínűleg az egész régió első transz tematikájú fesztiválja, a 2. TranszFeszt Kulturális és Közösségi Fesztivál.

Különösen fontos, hogy a transz emberek mindenütt valós, emberi arcot kölcsönözhessenek a jogaikért és az elfogadásukért vívott harcnak, a fesztivál pedig teret biztosít transz művészek, aktivisták, a közösség és szövetségeseik számára. A TranszFeszt elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a kérdésekre, amik ma foglalkoztatják a transz, nem-bináris, illetve dzsender-nonkonform embereket Magyarországon.

 

 

A fesztivál filmvetítéssel egybekötött megnyitójának a Cinema City Allee ad otthont március 29-én 18 órától, ahol beszédet mond Kempf Zita újságíró; Novák Angéla előadóművész, színésznő; valamint Till Attila műsorvezető. Az est házigazdája Dr. Bodrogi Bea, és Dr. Székely Lászlónak, az alapvető jogok biztosának levelét Orbán Tina Kolos olvassa fel.

A rendezvényt először 2014-ben tartották meg, és csaknem öt évet kellett várni a folytatásra. A szervezők, a Transvanilla Transznemű Egyesület reményei szerint hagyományteremtő módon, a Transznemű láthatóság napja köré időzítve jelentkezik majd a programsorozat a jövőben is. Idén ezen a jeles napon, március 31-én zárul majd a fesztivál.

 

 

A programok között épp úgy találunk játék- és dokumentumfilmeket, közös reggelit, három különböző kiállítást és vallási fórumot, ahogy társasjáték estet és rapid randit is. A részletes programért látogassatok el a TranszFeszt hivatalos oldalára.

A fesztivál rendezvényeire a belépés ingyenes. Adományokat minden helyszínen fogadnak, ehhez keressétek az adománygyűjtő dobozokat, a befolyt összeggel a TranszFeszt költségeihez tudunk hozzájárulni.

2. TranszFeszt – Transz Kulturális és Közösségi Fesztivál
2019. március 29-31.

Facebook esemény
Hivatalos honlap

 

 

FRA EU post inject banner
Previous post

Alcsonyabb fizetéssel és nehezebben találnak állást az LMBTQ emberek

Next post

Melegen ajánlott események - Avagy hova menjünk idén