Tiltott örömök egy tisztes házban

Radclyffe Hall: A magány kútja

Habár az év vége még odébb van, 2017 igen termékeny évnek ígérkezik az LMBT témájú könyvek kiadása terén. Legyen szó könnyedebb sztorikról vagy komolyabb irodalomról, nagyon sokféle mű került a piacra. Ezek közül most egy igazi különlegességet, egy megjelenésekor betiltott regényt szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, amely az elsők között kezelte normálisként a homoszexualitást.

Radclyffe Hall A magány kútja című regényét 1928-ban írta. Az írónő, akiről idehaza eleddig nem sokat hallhattunk, a ’20-as években elismert szerző volt, ez a regénye pedig – betiltása ellenére – évtizedeken át szinte az egyetlen elérhető irodalmi forrás volt a leszbikus kapcsolatokról. A történet főhősnője Stephen Gordon, egy angol arisztokrata család sarja, akiről már egészen kicsi korában mindenki érzi, hogy más, mint a többi lány. A viktoriánus nőideálnak sehogy sem felel meg széles vállával, nyurga alkatával, de legfőképpen vadóc természetével; és ahogy egyre idősebb lesz és egyre önállóbb, úgy távolodik el a szigorú kötöttségek között élő társaságtól.

Nem nehéz meglátni a hasonlóságot Hall és hőse között: az írónő maga is férfiruhákban járt, rövidre vágatta a haját és még írói nevével is maszkulin identitását hirdette (a teljes neve Marguerite Radclyffe-Hall volt). De az út, amíg Stephen eljut odáig, hogy teljes mértékben tisztába jöjjön önmagával, igen hosszú – gondoljuk csak el, hogy neki ezt a viktoriánus erkölcsök uralta Angliában, a rigorózus etikettben lubickoló nemesek társaságában, jóval az internet kora előtt kellett megtennie. Épp ezért Stephen nagyon sokáig csak ösztönösen követi érzéseit, legyen szó arról, hogy gyermeki rajongással imádja a szobalányát, vagy hogy mekkora vehemenciával utasít vissza egy házassági ajánlatot. Segítség nélkül csak nagyon lassan tudatosul benne, hogy tulajdonképpen mire vágyik; és mély vallásossága sem segít neki sokat abban, hogy ne természetellenes torzulásként kezelje érzelmeit. Érdekes, hogy a nők iránti vonzódása ilyen lassan bonatkozik ki, amíg a saját maszkulin identitása sokkal gyorsabban és határozottabban: már gyerekkorában férfi akar lenni, hős hadvezér; később pedig minden rosszallás ellenére férfiszabóval varrat magának ruhákat.

A fiatal lány több évnyi furcsa vívódás után végül Richard von Krafft-Ebing könyvében találja meg a választ arra, hogy mi lehet a „baja”: sok más századeleji szerzőhöz hasonlóan a német pszichiáter is a nemi inverzió szót használja az azonos neműek vonzalmára. Ez a kifejezés magában foglalja, hogyan tekintettek a homoszexualitásra a 19. század végi-20. század eleji szerzők: a fogalomban összekapcsolódott a nemi identitás és a szexuális orientáció, és leszbikusoknak férfias nőket, míg melegeknek nőies férfiakat tudtak főleg elképzelni.

Időnként előveszem a Humen régebbi számait, hogy felidézzem magamban, miről írtunk fél, egy vagy akár több évvel ezelőtt. Tavaly novemberben az interszex Herculine Barbin történetével ismerkedhettetek meg ebben a rovatban: a könyv aktualitását az adta, hogy október-novemberben több emléknap is az interszex, illetve a transznemű emberekhez kapcsolódik. Habár a jelen esetben ajánlott regény főhősnője egyik csoportba sem sorolható, maszkulin nőként közvetett módon mégis kapcsolódik hozzájuk. Hall nagyon sokszor ír a könyvben a nemi inverzióról mint égi csapásról, kietlen senkiföldjéről. Emiatt, illetve a sokat emlegetett bűntudat okán sokan kritizálták a könyvet, hiába festi le egyébként természetesként az azonos nemű partnerek közötti kapcsolatot. Hallt később amiatt is bírálták, hogy a leszbikusokat gyakorlatilag azonosította a maszkulin crossdresser nőkkel, de könyvének jelentősége ettől még vitathatatlan.

Amellett, hogy A magány kútja páratlan történelmi értékkel bír, irodalmi műként is elég élvezetes. A csaknem 500 oldalas regénnyel bele kell gömbölyödni egy fotelba, a novemberi hideg elűzésére készíteni egy forró teát, és élvezni, ahogy a finom leírásoknak köszönhetően elmerülhetünk a brit arisztokrácia világában, az első világháború sötétségében, majd a századelő pezsgő Párizsában.