Itthon

Táncolj napfelkeltéig a Budapest Pride Fesztivál záróbuliján

A 28. Budapest Pride felvonulás hivatalos afterpartiján, a Budapest Parkban idén is négy színpadon többtucatnyi előadó felel majd a felszabadító hangulatokért. Az elektronikus tánczene is hangsúlyos árnyalatokkal lesz jelen az ezerszínű buliban, úgyhogy megkérdeztünk pár fellépő dj-t, ők mivel készülnek.

Technokool Fanni már többszörös visszatérő vendége a nagy múltra visszatekintő Rainbow Partynak – ami mindig a következő évi Pride felvonulás adománygyűjtő eseménye is egyben -, hozva a tőle megszokott, mindig magas oktánszámokban játszó zenei vonulatot. “Felemelő trancek, ütős bangerek váltakoznak majd, szokásos Technokool tempóban – kicsit dallamosabban azért, hogy befogadják azok is, akik nem kifejezetten techno arcok” – mondta Fanni, akinek a szolgálataira egy ideje már külföldön is igényt tartanak, Belgiumtól Grúziáig.

A sajnos időközben megszűnt LMBTQ buliszervezői kollektíva, az OMOH egyik rezidense, Kali is gazdagítja idén a lineupot: “amit én szeretnék ünnepelni ezen a szombaton, az az elektronikus zene gyökerei, a black queer community, a közösséghez való tartozás, egy biztonságosabb, befogadó környezet, ahol you can be your true self – erre emlékezzünk, ezt az élményt vigyük tovább!”

 

 

Barbi hozzátette, ő a mostanában menő trance-szel injekciózott house-dolgokat fogja hozni, meg persze egy-két igazi klubhimnuszt, tisztelegve az ősök előtt. Aki pedig nem csak egyes elemeiben szállítja a trance hangzást, hanem leplezetlenül felvállalva annak minden romantikáját, az a psy színtér felől érkező Nova Gravity.

“Mindig nehéz egy ilyen eseményre válogatni, de egy percig sem szeretnék kiesni a szerepemből és ugyanazt a pulzáló, dallamos, de lendületes hangzást tervezem hozni, amit már megszokhattak tőlem az emberek. Talán most egy kicsit kevesebb sötét zenével és inkább a melódia lesz a főszerepben. Remélem szeretni fogják, mert izgulok” – mondta Nova Gravity, aki civilben egyébként azért felel, hogy számos kedves magyar kisfesztivál barátságosan nézzen ki.

 

 

Budapest pillanatnyilag legmenőbb house-sorozatának házigazdái, a LavaLava házigazdái, Tolo és Falcao először zenélnek együtt a Rainbow Party, sőt, zárják annak nagyszínpadát, üdvözölve a napfelkeltét. Kedvenc techno és house klasszikusok, amik a szerelemről szólnak, Paris Is Burning vájbok– bevallásuk szerint ilyesmikkel készülnek, de mindenekelőtt szívmelengető hangulatokkal.

A Rainbow Party-ra jegy vásárolható a Budapest Park honlapján!

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin