Nagyvilág

Szivárványzászlója miatt támadtak rá egy 13 éves fiatalra

A jelentések szerint bántalmaztak egy 13 éves fiatalt, miközben távozott egy Great Yarmouth-i pride-rendezvényről. A norfolki rendőrség a PinkNews-nak elmondta, hogy két bejelentett incidensről is tudnak.

A rendőrök szerint az első incidensre a város piacterén került sor 13:15 és 13:25 között, ahol egy férfi homofób és vallási indíttatású megjegyzéseket tett egy arra sétáló, tizenéves lányra, aki ettől megijedt és kétségbeesett.

Órákkal később, 20.19-kor a St George’s Parkban egy 13 évesnek vélt tinédzsert bántalmaztak, aki a pride rendezvényről távozott. A rendőrség szerint azért támadták meg, mert „kifejezte a szexualitását és szivárványzászlót viselt”.

Az incidensekkel kapcsolatban letartóztattak egy 20 év körüli férfit, akit a nyomozás során szabadlábra helyeztek. A nyomozás folyamatban van.

A GYWPride bizottsága „borzalmas, gyűlöletből táplálkozó támadásnak” nevezte az esetet, és a PinkNewsnak elmondta, hogy megpróbáltak támogatást nyújtani az áldozatoknak, és megnyugtatni őket, hogy nincsenek egyedül.

Mi azért fogunk küzdeni, hogy Great Yarmouth biztonságosabb hely legyen az LMBTQ közösség számára” – mondta a GYWPride.

A Drag Race UK sztárja, Bimini, aki Great Yarmouthban nőtt fel és megnyitotta az idei felvonulást, „szívszorítónak” és „undorítónak” nevezte a történteket.

A homofóbia még mindig jele van, és szívszorító, hogy ezeket az embereket megtámadják, és nem engedhetjük, hogy ez a későbbiekben megtörténjen” – mondta Bimini a BBC-nek.

Az Instagramon többen megjegyezték, hogy a régióban nemrég egy másik homofób támadás is történt a város egyik szórakozóhelye előtt.

A GYWPride szerint az incidensek sajnos nem egyedülállóak, és a queer közösség gyakran nem jelenti a támadásokat a rendőrségnek, mert úgy gondolják, hogy nem veszik őket komolyan.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin