Úgy hat évvel ezelőtt, hogy megtörjük az unalmas napokat, a testvéreimmel lementünk egyet fallabdázni, mert az olyan sikkes. Azelőtt egyszer értem hozzá egy labdához és ablakcsere lett a vége, így szkeptikusan álltam hozzá, de hatvan perc alatt valahogy mégis belerázódtam. Aztán jött még egy-két próbálkozás, és igazi szerelem lett belőle. Néhány meleg ifjút magam mellé állítva megkerestük az Atlaszt, hogy szervezettebb formában űzhessük ezt a sportot – ebből lett aztán a már lassan öt éve létező és egyre népszerűbb szakosztály.
Kevés olyan sportágat tudnánk felsorolni, ami (legalább) ekkora népszerűségnek örvend, de az olimpiai sportágak közül hiányzik. Pedig a fallabda – vagy eredeti nevén a squash – sajnos ide tartozik. Sokszor elővették már a témát az elmúlt évek során, de mindig találtak kifogást a mellőzésére. Ma már léteznek üvegfalú pályák, melyek segítségével akár minden irányból tökéletesen élvezhető a nézők számára a játék, és akár háromezren is szurkolhatnak egyszerre élőben. A labda is elérhető már mindenféle változatban, fényvisszaverő és egyéb, jól látható megoldásokkal, így a televíziós közvetítés nehézsége is sokat javult az évek során – nem beszélve arról az apróságról, hogy az asztalitenisznek minden további nélkül helye van az olimpiákon.
Mindig nehéz a sorsa az olyan sportoknak, melyek űzéséhez speciális körülményekre van szükség. Focizni lehet egy nagy üres, füves placcon is; kosarazni is tudsz a garázsbejárón, ha felszerelsz egy palánkot; de a squash-hoz mindenképp kell a nem is kicsi (kb. hatszor tíz méteres) pálya, nyolc méteres belmagassággal – valljuk be, otthon az ember nem épít ilyet a pincében.
A játék kialakulása nagyjából kétszáz évvel ezelőttre tehető, amikor a brit iskolások a squash elődjének számító rockets sportpályára várakoztak és elkezdték a falnak ütögetni a labdát egy kisebb teremben. Később rájöttek, hogy ha a rockets labdát puhábbra cserélik, jobban pattan és gyorsabb is lesz. Ebből az időből ered a névválasztás is, a squash ugyanis a „plattyan, tottyan” hangutánzó szavaknak feleltethető meg.
Magyarországon csak közel húsz éve jelent meg a sportág, akkor még kerek fejű, fa ütőkkel. Azóta persze töretlenül terjed a népszerűsége: gombamód nőnek ki a squash klubok, szinte minden nagyobb városban találhatunk egy-két sportcentrumot, ahol hódolhatunk a szenvedélyünknek. Budapesten nyolc-tíz olyan klub is van, ahol négy-öt pálya áll rendelkezésre (az első a City Squash Klub volt, ahol az Atlasz is működteti szakosztályát), de ez még mindig sehol nincs az amsterdami 22 pályás klubokhoz képest.
Érdekesség, hogy idehaza a fallabda kifejezés terjedt el, pedig ez helytelen. A „fallabda” egy gyűjtő kategória, melybe minden olyan sportág beletartozik, ahol a labdát valahogyan (kézzel, lábbal vagy ütővel) a falra juttatják. Ilyen sportág például a rockets, a fives, a hands, a pelota vagy éppen a squash is.
Ha kockahasra vágytok, ne squasholjatok! Viszont ha az állóképességeteken szeretnétek javítani, kiváló választás ez a sport. Sok szufla kell hozzá, csak-csak be kell futni azt a hatvan négyzetmétert, de higgyétek el, megéri! Ha a megfelelő technikákat el tudjátok sajátítani, akkor egy igazán élvezhető és szerethető sport ez, amit még nézni is csudajó (főleg annak, aki a biliárdtól is izgalomba jön)!
Budapesten az Atlasz Sportegyesület keretében minden vasárnap és kedd este rohangálhattok a pályán, ütőt is, labdát is adnak – csak cipőt vigyetek magatokkal! Azoknak sem kell tartaniuk semmitől, akik eddig csak az ablakot találták el (ahogy én is régebben), ha minimális érzéketek van az ütőhöz és a labdához, menni fog! Ha pedig technikás játékos szeretnél lenni, keddenként e célodat egy edző is segíti. Kétségtelen, hogy nem ez a legolcsóbb sportág, de sznob mivoltát már rég levetkőzte, ráadásul az első alkalom – ahogy a többi sportnál is – az Atlasznál ingyenes.
További információk: http://atlaszsport.hu/szakosztaly/fallabda
Az Atlasz Sportnap Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1715131942068054/
Szerző: Banach Nagy Milán
