Itthon

Segíts te is szervezni az LMBT Történeti Hónapot!

 

Jövőre 12. alkalommal fogják megrendezni az LMBT Történeti Hónapot Magyarországon. A 2013-ban tartott első rendezvénysorozaton például közel 30 programmal várták az érdeklődőket három településen, idén pedig mintegy 50 programon lehetett részt venni.

Most lehetőség van bekapcsolódni a szervezésbe, megtudni, milyen is a kulisszák mögött létrehozni egy ilyen jelentős eseményt. Az LMBT Történeti Hónap koordináló csapata sokrétű feladatot lát el:

a megnyitó és más programok szervezése mellett szükség van kommunikációra a különféle felületeken keresztül, kellenek szövegírók, fordítók, korrektúrázók; foglalkozni kell a költségvetéssel; kapcsolatot kell tartani a helyi események szervezőivel, potenciális támogatókat kell felkutatni, részt venni az adománygyűjtő kampányban, koordinálni az önkénteseket, a logisztikát, vagy éppen helyszíneket kell keresni.

Az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. Az LMBT-közösség tagjai mindig is részei voltak az ország és a világ történelmének; jelenlétükkel, tevékenységükkel alakították – és ma is alakítják – annak sorsát még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük. A rendezvénysorozat az LMBT emberek történelemben való jelenlétét kívánja megmutatni, ugyanakkor fontos szerepe van az LMBT közösség építésében is.

Aki kedvet kapott a szervezőkhöz való csatlakozáshoz, az LMBT Történeti Hónap honlapján jelentkezhet.


 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin