Hírek

Savval támadtak LMBT-jogi aktivistákra Moszkvában

November 11-én negyedik alkalommal került megrendezésre az orosz fővárosban az LMBTIQ+ Családi Konferencia. A Forrás LMBT-szervezet által megvalósított esemény sajnos nem zajlott attrocitások nélkül. Egy férfi ugyanis a konferencia résztvevőire támadt, akiket egyelőre ismeretlen összetételű vegyi anyaggal, savval próbált leönteni és megsebesíteni. Az ijedtségben többen a földre estek, könnyebb zúzódásokat szenvedtek.

Az Orosz LMBT Szervezet vezetője, Mihail Tumaszov elmondta, rejtély számukra, hogyan szerzett tudomást bárki is a rendezvény helyszínéről, azt ugyanis végig titkolták a nyilvánosság előtt. Feltételezésük szerint valaki, egy kém LMBT-személynek adva ki magát férkőzött a szervezők közelébe, így jutva hozzá a szükséges információhoz.

A vezető hozzátette, sajnos az általuk szervezett programok folyamatosan ki vannak téve hasonló fenyegetettségnek nemcsak homofób csoportok, de a hivatalos orosz szervek által is. „Amikor megszervezünk valamit, a helyszínnél mindig be kell terveznünk B és C tervet is, mert könnyen lehet, hogy az eredeti akár az utolsó pillanatban is, de meghiúsul.

Arról, hogy Oroszországban milyen meleg férfiként felnőni, két évvel ezelőtt egy moszkvai származású fiatalember, Szása adott interjút lapunknak, amely ide kattintva olvasható.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin