Ha valaki pár évvel ezelőtt megkérdezte tőlem, hogy hova utaznék el legszívesebben, akkor a felsorolásban egy ázsiai ország sem szerepelt. Leginkább a dél-amerikai desztinációkat preferáltam akkor, de az elmúlt másfél évben ez nagyon sokat változott, és a mostani utazásom egy éven belül már a második ázsiai városba vezetett. Mindaddig egyáltalán nem érdeklődtem az ázsiai kultúra, gasztronómia és fiúk iránt, amíg lassan két évvel ezelőtt meg nem jelent az életemben az első ázsiai fiú. Igazából most Sanghajba is elsősorban egy fiú miatt mentem, akivel pár hónapja ismerkedtem meg, de összekötve a kellemest a még kellemesebbel, vele együtt és egyedül is felfedeztem a várost.
Felfedezéseim lényegét jelen írás címe foglalja össze a legjobban: Sanghaj valóban a jövő és a múlt érdekes találkozási pontja volt számomra. Persze a jövő itt bizonyos vonatkozásokban már a jelen, de számunkra ez még elég távoli. Azt mondják, hogy az időjárást tekintve a városlátogatásra leginkább a május vége-június eleje a kedvező, és ebben a vonatkozásban valóban nem panaszkodhattam a nyolc nap alatt. Kezdetben ugyan esett az eső, de a hátralévő napokon nagyon szép idő volt; bár néha a 29 fokos hőség rákényszerített arra, hogy behúzódjak egy időre egy klimatizált bevásárlóközpont kávézójába – viszont így legalább dolgozni is tudtam. Bevásárlóközpontból van bőven, ugyanis a város tele van óriási plázákkal, ahol az első napokban meglepő volt számomra, hogy szinte csak a legnagyobb designer márkák üzleteivel találkoztam; majd rájöttem, hogy számunkra is inkább elérhető és népszerű márkák üzleteit a föld alatti szintekre rakták.
Izgalmas volt látni azt is, hogy egy-két utca távolságnyira mekkora különbségek fedezhetők fel a városban. Amíg az egyik utcában klasszikus kínai épületeket és tradicionálisan öltözött embereket láttunk, pár tíz méterrel arrébb hatalmas felhőkarcolók árnyékában találtuk magunkat. Számomra ez a kettősség adta meg Sanghaj báját és varázsát, és ettől (is) élveztem annyira a várost és annak pezsgését. Európai léptékekhez képest egy teljesen más világban éreztem magam, de annak ellenére, hogy erőteljes kisebbségben voltam európaiként, egyszer sem éreztem magam úgy, mintha egy teljesen idegen környezetben lennék. Aki szereti a nagyvárosi életet és pörgést, az Sanghajban is jól érzi magát; ráadásul ez a 27 milliós lakosú metropolisz meglepően rendezett és tiszta is.
Apropó, tisztaság: ha valami meglepőt ki kellene emelnem, az ez. Azt hiszem, életemben nem jártam olyan tiszta helyen, mint Sanghaj, ami a méretét tekintve is példaértékűen rendben tartott város. A járdákat folyamatosan takarítják (csipesszel szedik a kisebb szemetet és még az esővizet is elsöprik a járdáról), a parkokat, a metróaluljárókat rendben és tisztán tartják. A „sokat tanulhatnánk tőlük” mondat nagyon sokszor átfutott az agyamon az itt töltött idő alatt. A rendezettséghez hozzátartozik a tömegközlekedés is: én csak a metrót használtam, ami hihetetlenül olcsó volt, és talán mondanom se kell, hogy mennyire modern és biztonságos. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy a bejáratnál minden táskát átvilágítottak, de a városban alapvetően nagyon jó a közbiztonság; ennyi rendőrt és biztonsági őrt még sehol nem láttam eddig, mint itt.
A városnézést péntek este kezdtük a barátommal, Daryllel, akivel először a Bundra mentünk el, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Sanghaj legmodernebb városrészére, Putungra (Pudong). Az éjszakai kivilágításban pompázó felhőkarcolók és a híres Oriental Pearl TV-torony látványa rögtön magával ragadott. Érdemes említést tenni Sanghaj éjszakai életéről is, hiszen nálam nem múlhat el utazás anékül, hogy ne tenném tiszteletemet legalább egy bárban. Most se volt ez másképp, és először egy rooftop bárba látogattunk el, ahonnan ismét lenyűgöző kilátás nyílt a városra és a felhőkarcolókra. Nagyon jó élmény volt látni azt a multikulturális közönséget is, akik aznap este ott szórakoztak. A skyterrace-t követően egy sokkal undergroundabb helyre, a Craftba vezetett az utunk. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy számomra Sanghaj modern része nem más, mint London és Berlin tökéletes keveredése egy kis távol-keleti fűszerezéssel és életérzéssel – az elkövetkezendő napok ezt csak egyre jobban erősítették bennem.
Nagyon szerencsésnek érezhetem magam, ugyanis az első perctől kezdve beleláthattam a helyi emberek életébe, és egy kicsit az ő hétköznapjaikban élve tudtam felfedezni a várost. A vasárnap délutáni piknik a folyópart melletti sétányon, a közös ebéd a parkban, a tömegközlekedésen felül a helyi „Bubi” használata csak fokozták ezt az érzést bennem. Ha már említést tettem a bicikliről, akkor azt nagyon fontos Sanghajjal kapcsolatban elmondanom, hogy sok más kelet-ázsiai városhoz hasonlóan a közlekedés kaotikus. Az úttesten keresztbe biciklizni vagy motorral közlekedni természetes. Az elsőbbségadásra egy szabályt véltem felfedezni: annak van elsőbbsége, aki éppen megkapja. Gyalogosként pedig egy percig se reméljünk azt, hogy megállnak a zebrán az autósok vagy a motorosok.
A harmadik napunk egy különleges programmal telt, ugyanis ellátogattunk Disney kínai rezidenciájába, a sanghaji Disneylandbe. Természetesen itt is ugyanúgy minden Kínában készült, mint a párizsi vagy a San Francisco-i Disneylandben. Bevallom őszintén, hogy amennyire tudok gyerek lenni sokszor, most nem teljesen sikerült átélnem ezt, és a Tomorrowlanden (ez nem a hollandiai zenei fesztivál) kívül egyedül a Karib-tenger kalózainak csónakban ülős játéka tudott lázba hozni egy kicsit. Levonva a konzekvenciát, 31 évesen már én se vagyok elég gyerek Disneylandhez.
Természetesen a tipikus városnézős programok se maradhattak ki a sorból, amelyek közül érdemes megemlítenem az óvárosi piacot és a Jüjüan-kertet, amelyet 50 jüan (kb. 2000 forint) ellenében tudunk megnézni. A piacon lehetőségünk nyílik belekóstolni a kínai street foodba, ugyanis ha máshol nem, itt biztosan mindent megtalálunk egy helyen. Az étkezés mellett a piac épp ezért jó helyszín különböző szuvenírek begyűjtésére is, bár én ezt olcsóbban megoldottam a piacra vezető úton található árusoknál. Így például hűtőmágnest pont feleannyiért, mindössze 5 yüanért (kb. 200 forintért) sikerült beszereznem. Ha már itt voltunk, akkor ellátogattunk a szomszédos Kucseng-parkba is, amelyen át egyenesen a Bundra érkeztünk – így nappali fényben is láthattam azt, ami igazából este sokkal szebb és romantikusabb volt számomra.
Ha már megcsodáltuk Sanghaj ikonikus felhőkarcolóit a távolból, akkor érdemes megtekinteni őket testközelből is. Mi kora este látogattunk el Putungba, ahol így naplemente előtt és után is láthattam például az Oriental Pearl TV-tornyot vagy a sörnyitóra hasonlító World Financial Centert. Putungból az utunk a Csing’an (Jing’an) templomhoz vezetett, amit igazából egy tiszteletfotóval le is tudtam, és inkább az este hátralévő részére koncentráltam (cenzúra ON).
Az utolsó teljes napom nekem is nagyjából ugyanazzal telt, mint egy átlagos turistának: szuveníreket és ajándékokat próbáltam begyűjteni. Őszintén megmondom, hogy nem kis munka egy ilyen városban az egyszerű ajándékok beszerzése, ugyanis egy sima játékboltot 3 órán át kerestem, és végül a harmadik pláza egyik (talán) ajándéküzletében sikerült beszereznem a barátomnak egy Teddy macit érdekes kivitelben. Saját magamnak sokkal könnyebben és gyorsabban vásároltam be.
Így több mint 12 óra elteltével (a cikk születésekor még nem értem haza), és friss élményekkel telve úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt, amikor elhatároztam, hogy második ázsiai túrám helyszínéül Sanghajt választom. Aki szeretné a hagyományos kínai hétköznapok mellé a modern ázsiai életet is egyszerre megtapasztalni, azoknak csak ajánlani tudom a várost. Egy dolgot azért ne felejtsetek el: ami nekünk furcsának tűnik, az más kultúrákban teljesen természetes, és ezért ne ítélkezzünk és ne nézzünk furcsán az emberekre, mert nekik talán éppen a mi szokásaink a furcsák.
Csak legyünk nyitottak a világra, és a világ is nyitott lesz ránk!
